Akit, amit a 2015-ös évben szerettetek, legyen meg az új esztendőben is; ami pedig az óévben hiányzott, többé ne hiányozzon! :-)
Boldog új évet mindenkinek! :-)
Ági
A blogra saját, romantikus-erotikus regényeimet töltöm föl, jelenleg A megfogant kín címűt. A korábbi bejegyzésekben négy másik regényt találsz: (ki/szét/el)szakítva, Júlia arcai, Árnyékban, Kettő együtt. Csütörtökönként várlak a friss részekkel. Jó olvasást kívánok! (és boldog Csütörtököt) :-) A bejegyzések végén található (folytatjuk) linkkel könnyen navigálhatsz a következő részletre. :-)
2015. december 31., csütörtök
(ki/szét/el)szakítva 19. részlet
(folytatás)
Egyikük
sem szól egy szót sem. Anna lassan föláll. De akkor a férfi
hajol le, kiveszi a szétbontott batyuból Anna köntösét, kicsit
megrázza, asszonya mögé lép, a köntöst a vállára teríti, két
marka Anna vállára nehezedik.
–
A papunk hónapok óta rágja a fülemet, hogy ismerjem el ezt a
gyermeket magaménak! – a férfi hosszú ujjai, erős tenyere a
nagyra nőtt pocakra simulnak, Simon kemény, férfias teste Anna
hátának feszül. – Kezdek hajlani a szóra! Hazajövök,
hamarabb, mint korábban gondoltam! Karácsonyra! Urunk születésének,
a keresztényi szeretetnek, a megbocsátásnak az idejére! És
hazaérek arra, hogy asszonyom megszökött!
Júlia arcai 20. részlet
24.
fejezet
Végül nem a vágy, nem az akarat, nem az erő hatott rá, nem attól
esett el a vár, gondolja Júlia, majd egy évvel később. A
szeretet, a szeretet ereje vette le a lábáról. Az, hogy nap mint
nap látja szeretni a férfit. Látja, ahogy a gyermekhez nyúl,
ahogy a fiúcskára rámosolyog. Ahogy a hajába simít, ahogy csókot
lehel a pufók arcokra. Megemeli az apró kezet, szopogatni kezdi a
még apróbb ujjakat. Játszik és nevet, és a kicsi is, a kicsi fiú
is visszamosolyog, azután néhány hónappal később visszanevet
Henrikre.
2015. december 24., csütörtök
Ünnep
Minden régi és új olvasómnak kívánok szeretetteljes, békés karácsonyt, sok-sok olvasással, pihenéssel, feltöltődéssel!
Kellemes ünnepeket mindenkinek!
Ági
Kellemes ünnepeket mindenkinek!
Ági
(ki/szét/el)szakítva 18. részlet
(folytatás)
Mit
tegyen? Parasztruha van már rajta. Az volt az első dolga, mikor a
falut elhagyta, hogy átöltözött. Eredeti ruhája fölé, tiszta,
de foltozott, vásott ruhát húzott, köpenyét a batyujában viszi.
Nagykendőbe burkolózik, ahogyan a parasztasszonyok szokták
errefelé, ha megjön a tél. A fején is kendő. A hideg miatt
egészen az arcába húzta, de így is megismerhetik. Talán, rá sem
néznek. Egy foltos ruhájú parasztasszonyon nincs mit nézni.
Próbál az út szélén lassan, megtorpanás nélkül haladni, és
imádkozik, hogy észre ne vegyék, ne tűnjön fel senkinek, meg ne
szólítsák.
A
lovasok határozott tempóban elhaladnak mellette, Anna a földet
nézi, mint aki szégyenlős. Nem meri az arcát fölemelni, azt sem
tudja, mikor megy el az ura mellette. Istenem! Talán megússza... de
akkor a csapat végén haladó, fiatalabb legény megszólítja.
Hangjában huncut vád.
–
Ugyan, kihez sietsz, széphúgom, ezen a késő délutánon!?
Júlia arcai 19. részlet
(folytatás)
András összevonja a szemöldökét, miközben kezet ad.
–
Erő nem lehet benne! Semmi erőszak!
–
Fogd be, mert a végén még én szúrlak körösztül! Gyöngédség!
Csak azzal! Semmi erő, semmi bántás, de az az enyém lesz!
2015. december 17., csütörtök
(ki/szét/el)szakítva 17. részlet
(folytatás)
Át
kellene menni. Az lenne a legjobb, neki, a babának. De Simon emberei
aligha eresztik. Nem jelentheti be, hogy itt hagyja a várat, az
urát. Simon megparancsolta, hogy várjon rá, várjon, míg
visszatér. De a baba miatt Anna nem mer várni... El fog szökni.
Júlia arcai 18. részlet
–
Megígérem... – újabb csók. – Megígérem, hogy az akarat
innentől látszódni fog. Asszonyomnak szembe kell néznie egy
akarattal, az én akaratommal. Biztos, hogy ezt szeretné, biztos,
hogy ezt akarja? Hogy képes lesz rá?
2015. december 10., csütörtök
(ki/szét/el)szakítva 16. részlet
24.
fejezet
Amikor
Anna hosszú-hosszú évekkel később visszagondol a következő két
hónapra, leginkább a mérhetetlen magányra emlékszik. Egyedül
van. Simon emberei keresztülnéznek rajta. Kiszolgálják, persze,
minden reggel lesz, aki tüzet rak a kandallóba, felhozza a
reggelijét, de amúgy mérhetetlen csönd veszi körül. A szemekben
vád, harag, sokan azt gondolják, hogy az uruk jól bevásárolt,
amikor Annára szemet vetett, és hipp-hopp el is vette. Elkapkodta
az uruk, és szánja már, hogy így esett, ezért ment el, ezt
gondolják. Anna látja szemükben a ki nem mondott szavakat. A
vádló, szemrehányó tekintetek megkeményítik. Az első hetekben
még nem megy le a közös terembe vacsorázni, de utána
elhatározásra jut. Egyelőre ő a vár úrnője. Történt bármi.
Nem tűri, hogy keresztülnézzenek rajta.
Júlia arcai 17. részlet
21.
fejezet
Bizalom.
Rendben, megadja, gondolja hetekkel később Júlia. A lánykérés
után hetekig gyötrődött, végül igent mondjon-e. Ne lépjen-e
vissza? Még a gyóntató papjának sem árulta el, hogy a gyermek
apja nem Henrik. A pap örül, hogy végre gyűrű van Júlia ujján.
Azt hiszi, hogy aki a gyűrűt adta, az a megszülető gyermek apja.
És Júlia meghagyta ebben a hitben.
2015. december 2., szerda
(ki/szét/el)szakítva 15. részlet
22.
fejezet
Nem
lehet... nem lehet kiszeretni a másikból, ami történt. Kezdetben
azt gondolta, de azóta hetek teltek, lassan két hónap, és egyre
nehezebb. Az asszony teste emlékszik az erőszakra, az utóbbi
egy-két hétben Simon hiába próbálta, hiába simogatja, hiába
igyekszik az utat jól előkészíteni, mint száraz tapló, olyan az
öle, Anna sír, sír vég nélkül. Simon magához öleli, cirógatni
kezdi, az asszony is benne van, nem húzódozik, visszacsókol, úgy
tűnik, kedve lenne, de ha az öléhez ér... vége. Újrakezdi,
kedveskedik, de nincs semmi eredménye. Azután az asszony
előbb-utóbb sírva fakad. Simon hiába vigasztalja. Elmondta
százszor.
–
Nem baj... nem baj, kedvesem... ne erőltessük... pihenjünk. Bújj
ide! Ahogyan szoktál... aludjunk...
Júlia arcai 16. részlet
20.
fejezet
–
Nem. Nem, így nem! Nem ezt akarom, mindenestül akarlak! Igazi
házasságra vágyom.
–
De ez lehetetlen!
–
Nem, nem lehetetlen.
–
De hiszen én nem akarom, semmi, de semmi vágy sincs bennem
irányodban, uram!
–
Majd lesz! Kivárom, míg lesz!
–
Kivárod?
2015. november 26., csütörtök
(ki/szét/el)szakítva 14. részlet
(folytatás)
Amikor
a kapuban eltűnik férj és feleség, Henrik a legközelebbi lovagra
néz. Az olyan keménynek látszik, mint kőlap, amin áll.
–
Honnan tudtátok meg?
A
válaszadó nem a kérdésre válaszol, hangja vádló.
–
Két napot várt! Két napot várt Simon, hogy a hírrel valakit
megküldj! Hogy magad átgyere és megkövesd! Hogy engedhetted meg,
hogy az urad rád bízott tulajdonát sárba tiporják!?
Júlia arcai 15. részlet
(folytatás)
Most
már tényleg nem mond többet, elég a szavakból, tenni pedig nem
tehet semmi mást, megtette, amit lehetett. Távozik. Júlia képtelen
fölnézni, képtelen gondolkozni. Az utolsó fél óra, mint egy
rossz álom. Nem az apa, a fiú kell... Reménytelen...
2015. november 19., csütörtök
(ki/szét/el)szakítva 13. részlet
(folytatás)
–
Nem! Nem! Nem akarom! Konrád ereje iszonyú! Nem akarom Simont
elveszíteni!
–
Legyőzné! Jobb, mint Konrád!
–
Van, aki mást állít. Hallottam, már volt olyan, hogy összemérték
erejüket. Mindketten győztek a másik fölött nem egyszer. Nem
biztos, hogy Konrád lenne a győző. Konrád kegyetlen. Simon nem.
Júlia arcai 14. részlet
19.
fejezet
Szavak...
csak szavak, kimondva, de nem teljesítve. Elfújja őket a szél,
huszonnégy óra és már minden más. Semmi nem az, mi tegnap volt,
semmit nem tudni arról, mit hoz a holnap... Az idősebb András
halott. Éppen készülődik Henrik és a fia, készülődnek a
lánykérésre. El sem indulnak. Levél jön, előbb Alexandernek
Máriától, a levél rövid.
„Minden
reményem szertefoszlott, András az éjjel meghalt. Már ma
visszaköltözöm a városi házamba. Kérlek, ha időd engedi,
látogass meg, minél hamarabb.”
2015. november 12., csütörtök
(ki/szét/el)szakítva 12. részlet
–
Na, ki van itt!?
Megdermed,
a vér dermed meg az ereiben. Ül, mint akiből kiszállt minden erő,
nem mer hátrafordulni, képtelen fölugrani. Futni, rohanni kellene,
ki a világból. Menekülni, lélekszakadtig szaladni. De csak ül
ott, mint aki kővé vált. Amikor a súlyos kezet a vállán
megérzi, úgy tűnik neki, a halál öleli.
Júlia arcai 13. részlet
(folytatás)
–
Még jó, hogy nem fogad! Úgy hírlik, András, az idősebb, az apa
is megnősül, elveszi Máriát. Hihetetlen, hogy azok ketten
fiatalon évtizedekkel ezelőtt titokban találkozgattak. Hogy András
feleségül akarta Máriát
–
Nekem kevésbé hihetetlen. – Alexander hangjában mélyre fojtott
vágy ül, mikor újra megszólal. – Megértem, nagyon. Máriánál
tüzesebb, szenvedélyesebb asszony nem létezik.
–
Szenvedély... ez hiányzik? Hiányzik a mostani szeretődből?
2015. november 5., csütörtök
(ki/szét/el)szakítva 11. részlet
15.
fejezet
Másnap
már gyakorolnak. Kialakul, hogy Anna is fölkel korán, még a közös
reggeli előtt egy órával. Simon a reggeli vadulástól vágyakozni
kezd, időnként az ágyban kötnek ki. Lehetetlenség, hogy ne így
legyen, hiszen Konrádot kell játszania. Váratlanul tör
asszonyára, ahogyan háttal ül, áll, tesz-vesz, ágyában fekszik.
Eljátszanak
egy csomó lehetséges támadást, próbálgatják, hogyan lehetne
visszavágni, és mikor.
Júlia arcai 12. részlet
16.
fejezet
–
Könyörgöm, apám, mindenre, ami szent, ne tegye ezt velem, ne
kelljen hozzámennem!
Henrik
hátat fordít, Alexanderre vakkant.
–
Emeld föl, én már ránézni sem tudok!
Az
ajtó felé indul, de mielőtt odaérne, visszafordul. Még látja,
ahogy a fia felsegíti a földről térdre borult húgát, egy
székhez támogatja. Nézi Hedvig patakokban folyó könnyeit, de egy
tenger is kevés lenne ahhoz, hogy meglágyuljon. Hedvig még nem
látja, mi az érdeke. Neki kell utat mutatni. Ha kell erővel, de
ráveszi a lányát, hogy igent mondjon.
2015. október 29., csütörtök
(ki/szét/el)szakítva 10. részlet
14.
fejezet
Jó
bő fél órával, talán egy órával is később újra az ágyban
fekszenek összefonódva. Simon apró csókokat kap a nyakára,
lassan elalszanak, gondolja, de ekkor asszonya váratlanul beszélni
kezd.
–
Szeretek veled lenni... Önzetlen vagy, adakozó. Vágyad erős, és
mégis mindig visszafogod magad... Kedvemre teszel... csak azután
indulsz saját utadra.
Simon
elmosolyodik.
–
És ha mégsem így lenne, az én asszonyom azt egyből a szememre
hányja.
Júlia arcai 11. részlet
15. fejezet
– A bátyám
beszélni szeretne veled.
Hedvig szeme
Júliáéban.
– Miről?
– Nem tudom.
Nem mond igazat, de
megtiltották, hogy bármit mondjon. Hát hazudik, ám igyekszik
megnyugtató lenni, kedveli Hedviget, megszerette az elmúlt hetek
alatt.
– Talán tud
valami megoldást a bajaidra. – mosolyog – Fogadd, kérlek!
Hedvig szemei újra
könnyben úsznak. Megszorítja az előtte álló nő kezét, hangja
könyörgő.
– Képtelen
vagyok. Tudod, miért!
2015. október 22., csütörtök
(ki/szét/el)szakítva 9. részlet
Ha a férfi megáll, hagyja
békén pihenni, azt gondolja, kész, vége. De Simon újrakezdi. Nem, nem is
újra... csak folytatja. Egyre magasabbról, egyre magasabbra.
Melegszik, lángol, ég. Eltűnik a világ. Eltűnik a szoba. A
férfi, a férfi szája, nyelve csak a valóságos. Amikor Anna az út
végén összeomlik, Simon kedveskedései is véget érnek.
Júlia arcai 10. részlet
– A lányod kezét
kérem meg uram, ezért jöttem, nem másért.
– A kezéért!?
És nem zavar téged, hogy a lányom kezével azonnal kapsz egy
fattyút is a nyakadba? Nemesember vagy, elsőszülött fia apádnak.
Nem oly rég hallottam, atyád halála után birtokaid nagysága az
enyémet is meghaladja majd, hisz a király nem oly rég kitüntetett,
megjutalmazott. A saját birtokaid így talán már most is az
enyémek fölé nőttek. És mégis feleségül vennél egy cafatot?
Akiben már sosem lehet megbízni, aki egy férfitól, hozzád képest
egy senkitől megesett?
2015. október 15., csütörtök
(ki/szét/el)szakítva 8. részlet
12. fejezet
– Megvádolták?!
A pap bólint, szeme komoly marad.
– Az én
asszonyomat?! Ki?! És mikor?!
– Nevet nem
mondok. Nincs értelme. A vádló a környékről rég elköltözött.
És régen történt, nem sokkal azután, hogy viharos gyorsasággal megházasodtál.
Henrik a pap
szemeibe fúrja a tekintetét. A pap néhány pillanatig hallgat,
azután folytatja.
– Hetet-havat
összehordtak az asszonyodról. Ha a tizedét elhiszem, az is elég
lett volna egy vízpróbához.
Júlia arcai 9. részlet
12.
fejezet
–
Nem engedlek szívesen, de nem tehetek mást. Simon a levélben rám
parancsolt. Sosem gondoltam, hogy egyetlen lányom fog megfelelni a
bátyja vétkéért. Hogy Simon ezt a döntést hozza. Hogy
ellenségeink közé kell, hogy engedjelek.
–
Nem lesz bajom. Végighallgattam az utasításokat, amit Simon
lediktált. Nem bánthatnak, vendégként kell, hogy bánjanak velem.
És az egy év gyorsan eltelik. Visszajövök apámhoz.
–
Nem félsz? Nem félsz, hogy Alexander bűvkörében kell élned?
2015. október 8., csütörtök
(ki/szét/el)szakítva 7. részlet
11. fejezet
Aznap este vacsora
után nem együtt térnek vissza a szobájukba. Simon az asszonyát
előreküldi. Beszélni akar még egyszer Henrikkel és nem szeretné,
hogy asszonya akár egyetlen szót is elkapjon a beszélgetésből.
Meg azután más oka is van. Hagyja asszonyát egyedül mosakodni,
lefekvéshez készülődni. Nem hozza zavarba azzal, hogy végignézi.
Majd egyszer... Talán egyszer lesz olyan, hogy végignézheti...
szeretné.
Júlia arcai. 8. részlet
9.
fejezet
Alig
telik el hét-nyolc óra, s mind ott állnak Simon színe előtt. Az
apja, ő, Júlia és a leány öccse. Simon sem sokat alhatott,
nyúzottnak látszik és fáradtnak. De hangja határozott, mint
mindig. A kiejtett szavakkal nem érdemes vitába szállni.
–
Döntöttem. Lehet, hogy egyikőtök sem fog örülni, mivel a
döntésem egy kompromisszum. Nem látom bizonyítottnak, hogy
Hedvignek megerőszakolták, de ugyanakkor az is elképzelhető, hogy
Richárd visszaélt Hedvig gyöngeségével és erővel tette
kedvesévé, miután látta rajtad, Henrik, hogy szívedet nem
lágyíthatja meg, nem adod hozzá a lányodat. Úgy
látom, olyan döntést kell hoznom, amely Isten kezébe teszi a
sorsotokat.
2015. október 1., csütörtök
bocsika :-)
Elnézést kérek a hűséges olvasóktól, de a (ki/szét/el)szakítva c. regény feltöltését csak a jövő héten folytatom majd. Szerettem volna, ha a Júlia arcai cselekménye is beindul, így oda most egy hosszabb részletet töltöttem föl, és ez elvitte az időmet.
Júlia arcai. 7. részlet
Alexander
utólag, napokkal később azt gondolja, itt kellett volna megállni,
hátat fordítani, hagyni a lányt egyedül bemenni az ajtón. Nem
hagyta. Helyette elkezdte csókolgatni a könnytől nedves orcákat,
a levegő után kapkodó remegő ajkakat. S minél több csókot
adott, annál inkább elhagyta az esze. Megfogadta korábban, amikor
kiderült, hogy Simon házában napokat kell együtt tölteniük, nem
lépi át ezt a küszöböt soha. Távol tartja magát a lánytól,
mert nem adhat meg neki semmit abból, amit Júlia szeretne. Sem
szeretet, sem vonzalom nincs a szívében. És most mégis maga után
húzza Júliát a csupán a tűz parazsától megvilágított
félhomályos szobába. Alexander igazából Máriát akarja. De ő
nincs, és már rettenetesen szomjas, hát iszik... iszik abból a
kupából, amelyik kéznél van.
2015. szeptember 24., csütörtök
(ki/szét/el)szakítva 6. részlet
10.
fejezet
Eső
kopog, folyamatosan veri a párkányt. Anna hosszú ideje lebeg az
álom és az ébrenlét határán. Hallja a szolgálót, ma is, mint
tegnap. Nem nyitja ki a szemét, nincs kedve megszólalni. A leány
halkan tesz-vesz. Csöndben dúdolgat. Anna elalszik újra. A
férfi... a férje hangjára ébred. Elmosolyodik. De Simon nincs
egyedül, egy másik férfival beszélget.
–
Asszonyod még ágyban
van!?
Fojtott
vidámság, férficinkosság süt minden kiejtett szóból.
Simon
nevet.
–
Tudod, hogy van ez! Sok
időt elvesz egymás megismerése.
–
Uram! Ha most is inkább
ismerkedni szeretnél, én már itt sem vagyok!
Júlia arcai. 6. részlet
6.
fejezet
–
Könnyű tanácsot adni! – dohog Júlia magában napokkal később,
de hogyan is lehetne szem előtt, ő itt, a férfi amott, egy világ
választja el őket. És hiába írta meg a levelet Richárdnak is.
Lassan vissza kellene, hogy érjen a válasz. Eltelt már több mint
egy hét, de válasz sehol. Júlia nem érti, úgy számolja, nemhogy
a levélnek, de magának Richárdnak is meg kellett volna érkeznie,
két-három napja itt kellene lennie. És ha itt lenne, könnyű
lenne Alexander szeme elé kerülni. Átmehetne a bátyjával
látogatóba, a teendőket megbeszélhetnék. Láthatná a férfit...
2015. szeptember 17., csütörtök
(ki/szét/el)szakítva 5. részlet
Károly
elfordul, az ajtóra kapja a szemét. Föláll, Mária elé siet. A
hosszú léptek, a férfi parázsló, állhatatos tekintete, a
tekintete, amely tetőtől-talpig végigméri, Máriából minden
levegőt kiprésel. Képtelen keresztülnézni a férfin, ahogyan
tegnap tette. Képtelen most az átélt sérelmekre gondolni. És
akkor a férfi egy tucat ember szeme láttára a kezéért nyúl.
Megcsókolja... hosszabban, forróbban, mint illő lenne. Mária
húzná el a kezét, de Károly nem hagyja. Újabb csókot lehel,
ezúttal a tenyerébe. Ennyi ember előtt! Felé hajol. A hangja... a
hangja forró, sokat ígérő.
–
Meglátogatlak! Ma
délután!
Júlia arcai. 5. részlet
A férfi magához rántja. Kipréselődik
tüdejéből a levegő, ahogy mellkasa a széles mellkasnak ütődik.
De akkor léptek kopognak a folyosón, és már be is lép Hedvig.
Elkerekedő szemmel nézi az összekapaszkodott emberpárt. Szája
egy hét óta először húzódik mosolyra. Szemöldöke fölszalad.
–Ti
is!?
A
férfi úgy engedi el Júlia addig szorongatott kezét, mintha sosem
fogta volna. Szótlanul ront ki a testvére mellett, és hagyja ott a
két nőt.
–
Ezt meg mi lelte?
–
Semmi, semmi nem történt!
–
Semmi!? A bátyám a karjában tartott!
–
Csak nekiestem a folyosón, a lépcsőházban!
–
És mit kerestél a szobájában? Vigyázz magadra! Egykettőre úgy
járhatsz, mint én!
2015. szeptember 10., csütörtök
(ki/szét/el)szakítva 4. részlet
A férfi megáll az
ajtóban, szeme issza a látványt. Egy gyertyafényes szobában egy
szál ingben ülő, lábait törölgető asszony. Ez is hiányzott.
Ettől válik otthonossá minden. Közelebb lép, Anna elé térdel,
átvenné a törölközőt. Anna nem akarja adni. Simon mosolyog, és
kifejti asszonya ujjai közül az anyagot. Minden egyes karcsú,
törölközőt markoló ujjat végigcirógat és az asszony elengedi
a kendőt.
Júlia arcai. 4. részlet
Az
apjuk nem akar hinni a fülének, szemei hol a fián, hol a leányán,
de a leánya rá sem néz, a padlóra mered. Henrik keze ökölbe
szorul.
–
Hedvig!
Hedvig
ilyen dühösnek még soha nem látta az apját, de Alexander szavai
nem fedik az igazságot. Halkan szólal meg.
–
Az övé lettem, igen.
–
Az övé lettél!? Az akaratom, a parancsom ellenére!? Hagytad magad
lekapni a tíz körmödről!?
–
Szeretem.
–
Nem kérdeztem, szereted-e! – az apjuk már üvölt, hallhatja az
egész ház. – Nincs jogod szeretni! Nem adtam áldásomat erre a
szeretetre! Takarodj! Takarodj a szeretődhöz, ha még emlékszik
reád, ha még kellesz neki!
2015. szeptember 3., csütörtök
(ki/szét/el)szakítva 3.
Hallgatnak.
Végül Anna újra felbátorodik, újra kérdez.
– Te
honnan tudod?
– Mind
nálam kötött ki főzetért.
– Főzetért?
– Tudod!
– Mit?
– Főzetért!
Nehogy Konrád gyereket nemzzen bennük!
– Van
ilyen főzet?
– Van
hát! A kisasszonyoknak senki nem beszél ilyesmiről?
Anna
nemet int.
– Van.
És használjuk is!
Anna
száján kiszalad.
– Nem
bűn ez?
Júlia arcai 3.
– Veszekednek.
Mind mást mond. De több hónap... Három, négy... talán öt is. –
Amilyen lassan beszélt eddig, most ellenkezőleg, hadarni kezd. –
Ne haragudj, de azt gondoltuk, szólnunk kell. És inkább neked,
uram, mint apádnak, hogy tudjátok. És tudjatok cselekedni, mielőtt
késő lesz.
– Az egész vár
tudja!?
2015. augusztus 31., hétfő
2015. augusztus 27., csütörtök
(ki/szét/el)szakítva 2.
7.
fejezet
Hajnalban
ébred, először nem tudja, mire. Újra fázik, hideg van... csak
fel kellene kelni, muszáj a tüzet feléleszteni, megfordul, majdnem
felsikolt. Az ágy mellett a férfi áll. Simon. Őt nézi. Anna
orrába bekúszik a füst jellegzetes szaga. Simonból árad. árad,
mint a tenger, egyre jobban betölti a szobát, bekúszik Anna
tüdejébe, úgy érzi, megfullad, megfojtja a szag és a férfi
kemény tekintete. Reszketve szólal meg.
– Ha
akarod... ha akarod, elmegyek.
– Nem
mész sehová! – Simon hangja csattan. – Meg ne próbáld! Csak a
bűnösök szöknek el!
Júlia arcai 2.
2. fejezet
– Nem jöhetsz
többé! – a hang szeretetteljes, de határozott.
Alexander fölkapja
a fejét, a nadrágját tartó zsinórokat fűzi éppen, hazafelé
készülődik. Kielégült, és nyugodt. Incselkedésnek, női
szeszélynek gondolja a szavakat, visszalép az ágyhoz, rátérdel a
matrac szélére, ad egy ráérős csókot a jól ismert ajkakra,
keze végigsimít a telt melleken. a nő füléhez hajol, úgy
suttog.
– Talán nem
voltam elég jó, maradjak még?
2015. augusztus 24., hétfő
Magamról ...
A Nők Lapja Café
internetes fórumán tették föl a kérdést, hogyan jut eszébe
valakinek romantikus-erotikus regényt írni. A kérdést ott és
akkor röviden megválaszoltam, de azután fél éjszaka
morfondíroztam tovább...
2015. augusztus 22., szombat
Júlia arcai
(romantikus-erotikus
regény, feltöltve 1 fejezet)
(Részlet)
– Szereti?
Hát szerethet a férfi, aki itt hagyja kedvesét, szerelmét
szégyenszemre! Szégyenszemre a családja, a világ előtt terhesen!
A
leány úgy áll ott, mint akit arcul csaptak.
– Terhesen!?
A húgod gyermeket vár?
– Azt!
Azt, igen! Fattyút fog szülni, mert a te jó bátyád nem bírt a
szerszámával, nem bírta vágyait féken tartani, és gyereket
nemzett a szülők áldása, a papok áldása nélkül!
A
nő tágra nyílt szemekkel mered az előtte álló férfira. Minden
gondolata bennakad. Megszólalni képtelen.
2015. augusztus 20., csütörtök
(ki/szét/el)szakítva
(romantikus-erotikus regény, feltöltve: 1-6. fejezetek)
(Részlet)
– Simon!
Csak nem ez az a leány, akiről tegnap este levakartál?! – durva
nevetés harsan, Anna még álmában is belereszket,
összegömbölyödik. – Kutya legyek, ha ez nem a menyasszonyom!
Több jogom volt rámászni, mint bárkinek ebben a tetves csapatban!
– újra nevet – Bár egy csöpp hálát csak érzek irántad,
barátom! Illőbb egy asszonyt a pap áldása után ledönteni a
lábáról, mint előtte!
Anna
szeme tágra nyílik, a poros, rászáradt sárdaraboktól tarkított
csizmás lábra mered, mely karnyújtásnyira van csak a az arcától.
Iszonyodva néz föl, mégsem álmodik! Itt van Ő! Itt van! Maga az
ördög! Ha nem az, nem jobb annál! Iszonyat! Próbál elhúzódni,
de a férfi a karjába markol, ujjai présként szorítják a húst, a
fogás Anna csontjáig hatol. A férfi fölfelé húzza, rántja az
álomból, és nevet...
– Adj
egy csókot, szerelmem! – újra az a harsány, undorító nevetés.
– Remélem, rajtam kívül senki nem próbálta a szerszámát
beléd dugni! Szüzet ígért a bátyád! Nem egy rongyot akarok a
váramba vinni!
Annában
a borzalom túlcsordul, reszket, patakokban folyik a könnye, hiába
rángatja kezét, képtelen szabadulni. Homályosan látja a köré
csoportosuló férfiakat. Sikoltana, de torkából csak erőtlen
nyögések törnek föl, a félelem, az undor, a kiúttalanság
elönti vonásait, a kétségbeesés a szemeit.
– Rosszul
tudod, Konrád! – Simon keze vaskapocsként szorul Konrád
csuklójára, másik keze lefejti Anna karjáról a húsos ujjakat.
Simon Anna és Konrád közé lép. – Ez a leány az én asszonyom!
Beköszöntő
Sziasztok!
Bő 10 éve irkálok romantikus regényeket, eddig kizárólag az íróasztalfióknak. Ez a mai nappal megváltozott ... :-) Szerettem írni, szeretem visszaolvasni. Talán mostantól más is talál benne élvezetet. Néha jól esik elmenekülni a hétköznapokból. :-)
Véleményeteket, kommentjeiteket lelkesen várom!
Bő 10 éve irkálok romantikus regényeket, eddig kizárólag az íróasztalfióknak. Ez a mai nappal megváltozott ... :-) Szerettem írni, szeretem visszaolvasni. Talán mostantól más is talál benne élvezetet. Néha jól esik elmenekülni a hétköznapokból. :-)
Véleményeteket, kommentjeiteket lelkesen várom!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)