Károly
elfordul, az ajtóra kapja a szemét. Föláll, Mária elé siet. A
hosszú léptek, a férfi parázsló, állhatatos tekintete, a
tekintete, amely tetőtől-talpig végigméri, Máriából minden
levegőt kiprésel. Képtelen keresztülnézni a férfin, ahogyan
tegnap tette. Képtelen most az átélt sérelmekre gondolni. És
akkor a férfi egy tucat ember szeme láttára a kezéért nyúl.
Megcsókolja... hosszabban, forróbban, mint illő lenne. Mária
húzná el a kezét, de Károly nem hagyja. Újabb csókot lehel,
ezúttal a tenyerébe. Ennyi ember előtt! Felé hajol. A hangja... a
hangja forró, sokat ígérő.
–
Meglátogatlak! Ma
délután!
9.
fejezet
Simon
korán kel. Óvatosan húzódik el Annától. Maga elé mosolyog.
Kifárasztotta... Kifárasztották egymást... Alig bírta felnyitni
a szemeit a szokott időben. De dolga van. Kora délelőtt Károly is
elkíséri majd az útra, ránéznek a falura. Simon szeret
reggelente lóra ülni, és Károly jó társaság. Most csak éppen
ránéznek a munkálatokra, nem maradnak sokáig. Meg kell, hogy
hallgassa a számadóját, azóta halogatja, mióta hazaért. Meg
azután, ha minden jól megy, Henriknek is vissza kell érnie
Konrádtól még délelőtt.
A
közös teremben már ott van Károly, pontos, mint mindig. Lehet rá
számítani. Egymásra mosolyognak.
–
Gyönyörű éjszakád
lehetett! Felénk azt mondanák, a mackód a málnásban töltötte
az egész éjszakát!
Simon
fölnevet.
–
Felénk inkább azt
mondanák, a szérű és a ló is alaposan kifáradt.
Most
Károlyon a sor, hogy fölnevessen.
–
Irigyellek. Két éve nem
voltam igazi hölgy közelében.
–
Hogyan haladsz a
nővéremmel?
Károly
legyint.
–
Nem lesz ebből semmi!
Meg sem hallgat! Kerül.
–
Légy türelemmel! Nem
várhatod el, hogy mindent feledve a nyakadba omoljon!
Károly
elgondolkodva bólint.
–
Az az igazság, ennél
még rosszabbra számítottam. De... rám-rámnéz. Tegnap este is,
az asztalnál... néha magamon érzem a pillantását. Vádló a
tekintete, de még mindig ott a mélyén az, ami miatt itt vagyok.
Simon
a férfi karjára teszi a kezét.
–
Szeret téged! Írj egy
levelet, egy verset, az asszonyok örülnek az ilyesminek! Azután
valamelyik nap, délután keresd föl a szobájában! – Simon
rákacsint Károlyra – A helyedben megpróbálnék nyomósabb
érveket bevetni!
Károly
zavartan felnevet.
–
Nyomós érveket!?
Simon
komolyan bólint.
–
Évek óta nem ölelte
Máriát senki. Pedig nem egy halvérű asszony, nekem elhiheted!
–
A testvére vagy, nem
tudhatod, szereti-e még, ha egy férfi hozzáér!
–
Már hogyne tudnám! Nem
egyszer töltöttünk az első asszonyommal heteket nála és a
férjénél. A férje igencsak tudhatta, hogyan kell egy asszony
kedvében járni! Nem egyszer hallottam...
Félbehagyja,
Károlyra mered, nem tudja, folytassa-e. A legtöbb férfi nem örül
neki, ha a kiszemelt asszonyt más férfival együtt emlegetik, akkor
sem, ha az előző férje az a férfi. De Károly tekintete kérdő,
érdeklődő. Nincs benne más, csak izgatott várakozás.
–
Az első férje tudott
szeretni. Akárcsak te, barátom! A helyedben, valamelyik délután
megmutatnám Máriának a legnyomósabb érvet, amit férfi
asszonynak mutatni tud. Nem egy tizenéves szüzet kell meghódítanod!
Egy özvegyasszony másfajta megközelítést kíván. Lehetnél
kicsit határozottabb!
–
Nem lehet igaz, hogy pont
te adsz ilyen tanácsot! A testvére!
Simon
elkomorul. Újra a férfi karjára teszi a kezét, a szorítás erős,
Károly egy idő után vaskapocsnak érzi Simon ujjait.
–
Senki másnak nem adnék
ilyen tanácsot! De a barátom vagy! Az egyik legjobb! Tudom, ha
megteszed, amit tenned kell, elveszed, ahogyan illik! Így van?
Károly
szeme komoly, szavai határozottak.
–
Ha hozzám jön,
elveszem! Ez minden vágyam!
Simon
elengedi Károly karját, elmosolyodik.
–
Akkor ne várj többet
egy-két napnál! Addig üsd a vasat, amíg meleg! Márpedig Mária a
hatásod alá került újra!
–
Én nem úgy látom.
–
Jobban ismerem, mint te!
Figyelem őt. Az arca megszínesedik, ha meglát. Alig kapott levegőt
tegnap este az asztalnál, mikor véletlen a kezéhez értél.
Károly
fölnevet.
–
Nem véletlen volt!
–
Főzd meg! És lakmározz
belőle! Én nem állok az utadba!
–
Hát! Ha tényleg nem
szúrsz keresztül... lehet, hogy megpróbálom megkóstolni
édességét!
–
Ne próbáld! Ne próbáld,
barátom! Tedd meg!
Elhallgatnak.
Mindketten gondolataikba mélyednek. Nagy sokára Károly szólal
meg.
–
Hallottam fél füllel,
hogy vasárnap a templomban megerősítitek ezt a sietve összehozott
házasságot.
–
Így van! A papunkkal már
beszéltem is.
–
Nagyon magabiztosnak
látszol.
–
Tudom, jól döntöttem.
–
Hihetetlen, hogy kibírtál
öt évet asszony nélkül!
–
Pedig így van!
–
Az én feleségem csupán
két éve halt meg, de már a halála után két hónappal kerestem
magamnak egy szeretőt, pénzért ugyan, de volt, ki kedvemre tegyen.
–
Nem egyforma fából
faragtak bennünket.
Hallgatnak
hosszan, esznek, nem szólnak.
–
Kipróbáltam valamit az
éjjel.
Károly
szemében a szikrák felizzanak. Imád az asszonyokról, a velük
töltött éjszakákról beszélni, véleményt cserélni.
–
Még a nyáron mesélted,
az asszonyok örömének mélyen eldugott forrását...
Károly
közbevág.
–
Megkerested!? Egy pár
napos asszonyban!? Néked azután van merszed, barátom!
Simon
mentegetőzik.
–
Szereti a kezemet. Még
az erdőben észrevettem. Tudod! Meséltem, hogyan telt az első
éjszakánk, hajnalunk.
--Mesélted!
De hogy odavan a kezedért, azt nem mondtad! Egy szüzet sokszor
olyan nehéz bizonyos dolgokra rávenni. Szerencsés vagy, ha
ennyire, ilyen könnyen elfogad.
–
A kezemet... könnyen
elfogadja. De hasonló kedvességet jó darabig nem várhatok tőle.
Nagyon idegenkedik attól, hogy megérintsen. Hosszas kedveskedés
után is legfeljebb, ha a hajamba simít, vállamba kapaszkodik.
–
Semmi több?
Simon
a fejét ingatja. Elgondolkodva mondja.
–
Szeret csókolni. Ügyes
is.
–
Valaki már
tanítgathatta... De ugye, nem tanult túl sokat!?
–
Nem, szűz volt, tényleg
az!
–
Akkor nem tudom, mit
akarsz!? Hová sietsz? Nem várhatod el, hogy reád vesse magát, úgy
simogasson körbe, mintha tíz éve ezt csinálná! Legyél
türelemmel! Ha ilyen szerencséd van, hogy máris odavan a kezedért,
egy kis simogatásért, előbb-utóbb eszébe jut majd, nem örülnél-e
te is valami hasonlónak!
Hallgatnak.
–
És?... A mélyen
eldugott forrás? Sikerült? Tényleg sikerült?
Simon
bólint, hangja enyhén rekedt, amikor megszólal.
–
Nem hittem... nem hittem,
hogy igaz. Pedig... megsimogattam, kitartó és állhatatos voltam.
Nem hagytam, hogy kiforduljon a kezem alól addig, amíg át nem adta
magát. Öröm volt nézni. Élvezte... de mennyire... Azután... –
kacsint egyet – úgy került a mackó a málnásba, ahogyan
javasoltad.
Károly
szeme elkerekedik.
–
Hátulról! Képes voltál
egy háromnapos asszonyt hátulról megnyomni!?
Simon
nevetve bólint.
–
A fene esne beléd,
ember! És még itt elégedetlenkedsz! Hagyta magát!? Hátulról!?
Simon
szemében büszkeség, a férfié.
–
Mit hagyta!? Élvezte. És
ezt neked köszönhetem. A fene sem gondolta, hogy így le tudom
venni a lábáról! A nyáron, a tábortűznél aligha akadt valaki,
aki elhitte, amiket összebeszéltél!
–
Pedig! Higgy az
öregebbnek!
–
Nem emlékszem már
mindenre, amit akkor a tábortűznél mondtál.
–
Szívesen felelevenítem
az emlékezeted! Csak egy a baj! Ez a sok beszéd igencsak megnöveli
vágyamat!
Simon
felnéz, elmosolyodik. Szeme a nagyterem bejárati ajtaján.
–
Épp a legjobbkor! Itt
jön az én nővérem! Nézz rá! Hadd lássa meg azt a vágyat!
Károly
elfordul, az ajtóra kapja a szemét. Föláll, Mária elé siet. A
hosszú léptek, a férfi parázsló, állhatatos tekintete, a
tekintete, amely tetőtől-talpig végigméri, Máriából minden
levegőt kiprésel. Képtelen keresztülnézni a férfin, ahogyan
tegnap tette. Képtelen most az átélt sérelmekre gondolni. És
akkor a férfi egy tucat ember szeme láttára a kezéért nyúl.
Megcsókolja... hosszabban, forróbban, mint illő lenne. Mária
húzná el a kezét, de Károly nem hagyja. Újabb csókot lehel,
ezúttal a tenyerébe. Ennyi ember előtt! Felé hajol. A hangja... a
hangja forró, sokat ígérő.
–
Meglátogatlak! Ma
délután!
Nem
vár választ. Ott hagyja. Mária pillanatok alatt szedi össze
magát, nem tizenéves piruló leányka, aki szíre-szóra zavarba
jön, és órákba telik, mire észhez tér. Odabólint a szolgák
asztala felé, azután a testvéréhez siet.
–
Ez meg mi volt!? Csak nem
te biztattad fel, hogy így nekem rontson!?
–
Én!?
–
Ne nézz ilyen
ártatlanul! Ismerlek, pelenkás korod óta! Már megint a kedvenc
témátokat járhattátok körbe! Azt hiszitek, minden asszony
egyforma! Elég egy olvadó tekintet, egy-két csók, és a lábaitok
előtt heverünk!
Simon
mosolya egy önelégült férfié.
–
Tudunk szeretni! Én is,
ő is! Csak erre gondolj! Egy ilyen férfi, mint Károly boldoggá
tudja tenni asszonyát.
–
Boldoggá!? A boldogság
nem csak attól függ, hogy hány menetet tud ez az ember egy éjszaka
lezavarni! A boldogság nekem a megbízhatóságnál kezdődik! Ő
pedig!? Húsz évvel ezelőtt eljátszotta a bizalmamat!
–
Azt tette, amit a
családja elvárt tőle! Nem kárhoztathatod azért, hogy fiatal
fejjel meghajolt az apja akarata előtt!
–
Nem az a baj, hogy az
apja akarata előtt meghajolt! De hogy előtte nekem hajlongott,
engem puhított! Pedig már tudta a jövendőbelije nevét! Mégis
idejárt, hónapokig itt vendégeskedett, nem hagyott ki egyetlen
alkalmat sem, hogy szerelmét megmutassa.
–
Megfogta szépséged!
–
Hat évvel idősebb
nálam! Már felnőtt férfi volt, amikor megláttam! Nem lett volna
szabad engedni az érzéseinek!
–
Elment, mikor látta,
apja szívét nem lágyíthatja meg!
–
Igen! Igen, elment! És
itt hagyott! Sok száz csókkal, öleléssel, fölcsigázott
vágyaimmal, eltemetett reményeimmel!
Mária
szeme szikrázik. A szolgák asztalától egyre többen néznek
feléjük. Mária nem szokott hangoskodni.
–
Apánk talált férjet
neked!
Mária
nagyot sóhajt.
–
Igen, talált.
–
Jó férjet!
Mária
bólint. Kihúzza magát. Harcos tekintetet vet a testvérére.
–
Jobbat, mint Károly lett
volna!
Simon
tekintete Máriát fürkészi.
–
Lehet... lehet, hogy a
férjed egy igazi jó ember volt! Én is szerettem, de halott! És
van itt valaki, aki, tudod te is, akar téged!
Közelebb
hajol.
–
Vágyik reád!
Mária
arca megszínesedik, tágra nyitott szemekkel néz Simon arcába.
–
Az öledbe vágyik! Pont
úgy, mint húsz éve! Hát, mondj neki nemet, ha tudsz!
Föláll,
otthagyja, szája szélén a mosoly letörülhetetlen, elégedett.
Mária a testvére hátára mered. Az megáll a szolgák asztalánál.
Parancsokat osztogat. Ahhoz jól ért. Mária fülébe visszhangzanak
a kimondott szavak. Vágy... vágy iránta. Vesz néhány mély
levegőt. Nem használ. Az ölében évek óta nem érzett semmit...
most élet indul, melegség kezdődik. Mária elfojt egy nyögést...
Saját hangja észhez téríti. Nem. Nem bízhat meg benne! Ha...
elvenné... ha asszonya lehetne... ha mellé fekhetne... Hirtelen áll
föl. Képtelen most egy falatot is lenyelni. Ezeregy dolga van,
szerencséjére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése