(romantikus-erotikus
regény, feltöltve 1 fejezet)
(Részlet)
– Szereti?
Hát szerethet a férfi, aki itt hagyja kedvesét, szerelmét
szégyenszemre! Szégyenszemre a családja, a világ előtt terhesen!
A
leány úgy áll ott, mint akit arcul csaptak.
– Terhesen!?
A húgod gyermeket vár?
– Azt!
Azt, igen! Fattyút fog szülni, mert a te jó bátyád nem bírt a
szerszámával, nem bírta vágyait féken tartani, és gyereket
nemzett a szülők áldása, a papok áldása nélkül!
A
nő tágra nyílt szemekkel mered az előtte álló férfira. Minden
gondolata bennakad. Megszólalni képtelen.
1.
fejezet
– Nem
asszonyszeméllyel akarok tárgyalni! A bátyádat keresem, ha nincs
itthon, akkor apáddal kell szót értenem!
A
nő, ha lehet, még jobban kihúzza a hátát, az öröm a szemeiből,
a kedves mosoly az arcáról egy pillanat alatt illan el. Nem erre
számított, nem ebben reménykedett.
– A
bátyám négy hónapja ment el, de ezt te is tudod, uram! Apám... –
az őszi ég kékjére emlékeztető szemekbe fájdalom költözik –
Az apám... haldoklik, ereje semmi. Velem kell beérned... esetleg az
öcsémmel, de ő csak tizennégy esztendős.
A
férfi arcán a harag, a türelmetlenség egyre nyilvánvalóbb.
– Azt
hallottam, a bátyád hazaérkezett!
A
fiatal leány szeme elkerekedik.
– Nem
tudom, ki mesélhetett neked ilyet! A bátyámat négy hónapja nem
láttuk, hírt is egy hónappal ezelőtt hallottam felőle utoljára.
Nem várjuk még haza... talán őszre, késő őszre hazatér. Előbb
semmiképp.
– Nem
jön haldokló apádhoz, illő lenne, hogy mellette legyen!
A
leány lehajtja a fejét, nem néz a férfira.
– Apám
maga küldte el... maga kérte, parancsolta, hogy ne várjon, menjen
a dolgára. Apám nem akarja, hogy a fiai végignézzék, ahogy
elszáll belőle az élet...
Az
utolsó szavak már alig jutnak a férfi füléhez. A fiatal leány
félrefordul, suta mozdulatokkal a szemeit, az arcát törli,
könnyeit próbálja eltüntetni. A férfi az ablakhoz lép. Nem erre
számított. Harcolni jött, és csak egy gyönge, sírós nőt
talált. Kibámul az ablakon. messzire ellát, el egészen a
dombokig, mely mögött saját családja birtokai kezdődnek. Újra,
kérlelhetetlenül beleöklel a gondolat, a gond, amiért
felkerekedett, amiért idejött. Nem mehet el dolgavégezetlen.
– A
bátyádat el tudod érni, tudsz írni neki?
Megfordul,
újra ránéz a vékonyka leányra, aki időközben összeszedte
magát, bár arcán a férfi még látja csillogni a könnyek nyomát.
– Persze!
Meghagyta hol érhetjük el, hová küldjük a leveleket. Írok neki
minden héten.
– Mit
tudsz!? Mit tudsz a bátyádról és az én húgomról?
A
fiatal nő zavara nyilvánvaló, enyhén elpirul, elkapja a
tekintetét, a padlót nézi, jobb kezével megállás nélkül
gyűrögeti a a szoknyaoldalt. A férfi erősen figyeli, és akkor
bevillan, eszébe jut a leány neve, Júlia. Ez az. Majd
elfelejtette. Felejthető kislány volt. Csöndes, félrehúzódó.
Most... most már felnőtt. Rég látta... vagy inkább nem vette
észre az utóbbi években. Tizenhat... vagy inkább tizennyolc éves
lehet. Kedves az arca, ha mosolyog.
Júlia
felnéz... nagy sokára, nem akar hazudni. Mosolya kicsit bátortalan,
túl rövid.
– A
bátyám, az apám, megpróbálta a húgodat feleségül kérni... a
bátyámnak...
A
férfi várja a folytatást, de hogy a leány nem szól, így
Alexandernek türelmetlenül csattan a hangja.
– Jól
tudom, tudom, hogy apám nemet mondott. Másnak szánta a húgomat...
De a bátyád nem tudta elfogadni a választ!
Hirtelen
villan meg valami a leány tekintetében, Alexander határozottságot,
erőt lát. Sehol az a kislány, akit eddig látott. Sehol.
– A
húgod, uram, a húgod nem fogadta el az apád döntését!
Mérgesen
merednek egymásra.
– A
bátyád elfordította a húgomat a családjától! Az ujja köré
csavarta! Szüzességét elvette!
A
leány szikrázó szemekkel válaszol, már az ő hangja is erős,
határozott, betölti a termet, túljutnak falain.
– A
te húgod csavarta el az én bátyám fejét! A bátyám a saját
apja akaratát semmibe véve fordult a te húgod felé, és ha igaz,
amit állítasz, ugyanúgy szüzességét adta a húgodnak, mint ő
neki!
Nézik
egymást mélyről jövő gyűlölettel. Most úgy látszik, egyikük
sem érti, testvéreik hogyan szerethettek bele a másik család
sarjába. Amikor a férfi a hosszúra nyúlt csönd után megszólal,
hangja vészt jósló.
– Tudtátok!
Tudtad! Talán még biztattátok is Richárdot! A húgom vagyonát
akarjátok!
A
leány elsápad, a vádakat képtelennek érzi.
– Nem
biztattuk soha! A húgod vagyona pedig csak a te szemedben becses, az
én bátyám nem a pénzt látta meg Hedvigben! Szereti őt tiszta
szívéből, jól tudom!
– Szereti?
Hát szerethet a férfi, aki itt hagyja kedvesét, szerelmét
szégyenszemre! Szégyenszemre a családja, a világ előtt terhesen!
A
leány úgy áll ott, mint akit arcul csaptak.
– Terhesen!?
A húgod gyermeket vár?
– Azt!
Azt, igen! Fattyút fog szülni, mert a te jó bátyád nem bírt a
szerszámával, nem bírta vágyait féken tartani, és gyereket
nemzett a szülők áldása, a papok áldása nélkül!
A
nő tágra nyílt szemekkel mered az előtte álló férfira. Minden
gondolata bennakad. Megszólalni képtelen. A bátyja...akit szeret,
tisztel, akire felnéz, és ez a vád..., hogy Richárd
megbecstelenítette élete szerelmét, és terhesen, gyermekkel a
szíve alatt itt hagyta... Istenem! Mit kellene tenni, mondani?!
– Írok,
írok azonnal, megírom, hogy Hedvig gyermeket vár.
– Tedd
azt! A bátyádnak haza kell jönnie! Minél előbb! Apám nem akar
botrányt! Richárd elveheti Hedviget! És ha tényleg szereti,
ahogyan állítod, meg is teszi!
– Biztos
vagyok a bátyám érzéseiben, biztos lehetsz, lehettek benne ti is!
Az útra is csak azért vállalkozott, hogy összeszedjen annyi
pénzt, amennyivel már esélye lehetne a családod előtt, hiszen
másodszülött fiúként nem hallgattátok meg.
– Ez
már nem számít! Ott kell hagynia mindent, és haza kell jönnie
minél előbb! Az idő kevés, apám az esküvőt még a szülés
előtt akarja. Siettesd testvéred hazatértét, ahogy csak tudod!
– Úgy
lesz! Látom..., látom, hogy aggódsz...aggódsz, hogy testvérem
feledi érzéseit, és hátat fordít Hedvignek. Ne gondolj
ilyesmire, uram! A bátyám érzései nem hetekre, hónapokra, de egy
egész életre szólnak!
A
férfi bólint, vonásai kevésbé fagyosak, hinni szeretne.
– Úgy
legyen!
Nézik
egymást hosszan, kicsit nyugodtabban. Most, hogy a gond hárulni
látszik, a férfi megengedi magának, hogy jobban szemügyre
vegye az előtte álló leányt. Szeme végigfut a karcsú alakon.
Magas, túl vékony, vékonyabb,mint azok a fehérszemélyek, akiket
a férfi igazán szépnek tart. Ezen a leányon nem sok minden van,
amin egy férfiember meglegeltethetné a szemét. Vékony, vékony,
mint egy babkaró. Talán a bánat, anyjuk halála, apjuk
betegsége...
– Uram!
Elbambult,
pedig nem szokása. Fáradt. Napok óta alig tud aludni. A leány
most itt irul-pirul az orra előtt, szemmel láthatóan zavarban van,
nem érti a nagy szótlanság, a hosszú szemlélődés okát. A
férfi összekapja magát.
– Azon
gondolkodom, mielőtt a levelet elküldenéd, látogasd meg Hedviget,
beszélj vele! Talán üzenne a bátyádnak valami személyeset!
A
leány meglepődik, beszédes az arca, meglátszik rajta minden
gondolat.
– Átmegyek,
szívesen, alig ismerem a testvéredet, de talán rokonok leszünk,
meglátogatom.
A
férfit a rokonság szó újra elkomorítja. Nem ilyen férjet akart
a húgának. Az apjukkal értett egyet abban, hogy vagyonhoz vagyon
illik, és Richárd, mint második fiú nem örököl semmit, még
abból a kevésből sem, amit a családja bírhat. Meg azután ott a
két család között a birtokvita is... Összehúzott szemöldökkel
szól, a hangja újra szigorú.
– Gyere
át, már holnap, a levélnek mielőbb el kell mennie!
Enyhén
meghajol, kevésbé, mint illő lenne egy látogatás végén, egy nő
előtt. Kezet nem csókol, most sem, ugyanúgy nem, mint jöttekor...
Júlia
bekapja az alsó ajkát, sértettség, majd dac villan a szemében.
Ha nem, hát nem!
A
férfi már az ajtó felé tart, de hirtelen megtorpan, visszafordul,
hosszú lábaival villámgyorsan teszi meg újra az utat az ajtó és
a leány között.
– Udvariatlan
voltam.
A
kezéért nyúl, megcsókolja. A csók rövid és illendő. De a
leány először érez meg egy csókot úgy, hogy teljes tudatával
átéli, a csókot egy férfi adta. Az erős kéz érintésétől, a
puha ajkak nyomásától, a kézfejét érintő hajszálak
látványától elgyöngül. Életében először érzi meg, élvezi,
hogy nő, és aki csókolja, férfi. Végigborzong a bőrén, tetőtől
talpig fut át rajta a vágy. Most érzi meg először életében,
milyen lehet nőnek lenni egy férfi oldalán. Hőség önti el, de a
férfi már megy is...
Szép
a keze... hosszú, keskeny ujjak, ápolt körmök, valami halvány,
kellemes illat... vanília... A férfit a maga számára is
váratlan kézcsók végleg jobb kedvre hangolja. Talán mégis jó
véget ér minden. Hedvig szégyene mégsem tart örökké.
Nem
indul rögtön haza, vágyat érez, és hosszú évek óta van, akin
a vágyát kitöltse, a szeretőjéhez indul. Nincs jobb a feszültség
oldására, mint néhány óra egy dévaj nő oldalán.
Júlia
az ablakhoz áll, ugyanahhoz, amin a férfi is hosszan kinézett,
amikor ő nem bírt a bánatával és sírva fakadt. Nem kellett
volna, nem akart gyöngének látszani, de életében még sosem
kellett annyi bánattal szembenéznie, mint az utolsó bő egy évben.
Meghalt az anyjuk, a bátyja meg semmibe veszi a szülői akaratot,
és ellenséges házból akar nősülni.., az apjuk betegsége...
Meglátja
az udvaron keresztülsiető férfit, az istállók felé tarthat.
Hosszú léptei céltudatosak, ügyet sem vet az udvaron dolgozó
asszonyokra, emberekre...
Júlia
évekig várta, hogy Alexander őt észrevegye. A városban, a
templomban, csak ott láthatta a férfit minden hétvégén. Hogy
várta, hogy készült rá, hogy láthassa, csak egy pillantást
vethessen rá, és azután azt a képet dédelgette egész héten.
Gyermek volt még, tizenhárom sem talán. Évekig sóvárgott.
Semmit sem akart, csak, hogy Alexander ránézzen, és boldog volt
egyetlen futó pillantástól is. Még emlékszik, mikor szállt el
ez az egész, értelmetlen gyerekszerelem. Megtudta, hogy a férfinak
évek óta szeretője van. Vasárnap volt akkor is, a templomból
kijövet a szülei megálltak beszélgetni, és ő életében először
elég nagynak érezte magát ahhoz, hogy ne lépjen el rögtön
anyja, apja mellől, ne kezdjen hasonló korú ismerős leánykákkal
csevegni. Akkor hallotta meg, hogy a férfi ugyanahhoz az
özvegyasszonyhoz jár vagy tíz éve, tizenhat éves kora óta.
Egészen addig szűznek gondolta, és gyakran elképzelte, milyen
lenne, ha megérintenék egymást, ha a férfi egy idő után
megcsókolná... A hír úgy esett, mint egy arculcsapás. Látta a
nőt is messziről, megmutatták. Vidám volt, harsány, telt és
nagyon öreg. Júlia annak látta. Olyan korú lehetett, mint saját
anyja, és a férfinak ez kellett, ez a szerelem, hosszú évek óta
ehhez az asszonyhoz járt, ezt csókolgatta...Kiszeretett
Alexanderből, gusztustalannak tartotta az egészet, igazából nem
értette, mi lehet abban olyan jó, hogy egy nő és egy férfi
mezítelenül egymás mellé fekszik. Undorító, gondolta. De ennek
is már vagy két éve... és ezalatt a két év alatt végleg
felnőtt, főleg az utolsó évben. Látta apja ragaszkodását beteg
anyjához, ahogy a kezét fogta, szorongatta, egyre csókolgatta,
kérte, ne menjen el...Hallotta, ahogyan apja egyszer a legidősebb
fiának panaszkodott a temetés után, hogyan hiányzik neki asszonya
kedvessége, nevetése, a keze, a csókolni való szája, az öle.
Részeg volt az apjuk, különben nem mondta volna, amit mondott,
közönségesen beszélt, Júlia füle nem volt a szavakhoz
hozzászokva, de minden szó igaz volt és szeretetről árulkodott.
Ebbe betegedett bele az apjuk, az anyjuk hiányába... Júlia ekkor
kezdte megérteni,milyen erős lehet a vágy, a szeretet, mely két
embert összefűz.
Vágyat
érzett ő maga is, mikor Alexander búcsúzáskor megfogta a kezét
és megcsókolta. És ennek a vágynak már semmi köze az évekkel
ezelőtti, gyermekes sóvárgáshoz. Mennyi csókot kapott már a
kezére, de még egy sem esett ilyen jól! Ahogyan a férfi a kezét
megfogta, sem túl erősen, sem túl gyöngéden, ahogy az ajkai
érintették a kézfejét... Erős és határozott, ugyanakkor puha és
gyengéd, ki tudja, milyen leginkább..., de csodálatos. Egy férfi,
aki már megtanult bánni a kezével, a szájával, egy férfi, akit
valljuk be, mindig is vonzónak tartott. Pedig nem kellett volna,
hogy beleszédüljön. A családjaik egy régi birtokvita miatt nem
szívlelték egymást, tilos volt egymással szóba állni. De a
tiltott gyümölcs a legédesebb. A fiatalabb bátyja is ebbe
szeretett bele. A titkos találkák, a lopott csókok
megrészegítették... És őt, Júliát is... tetszéssel tölti el
a férfi minden porcikája, a sötét szemei, a vállig érő haja,
az erős, határozott szája, a makacs álla. A magassága...
(A (folytatjuk) linkre klattyintva elérhető a blogon a teljes regény.)
(A (folytatjuk) linkre klattyintva elérhető a blogon a teljes regény.)
Nagyon tetszik, várom a folytatást! :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy végre itt is van egy pozitív értékelés, nem csak azokon a felületeken, ahol megpróbálom a blogot reklámozni. :-) Köszi!
VálaszTörlésMost találtam meg, nagyon tetszik kifinomult izléssel íródik :)
VálaszTörlésNagyon örülök, kedves vagy, hogy írtál is. :-)
VálaszTörlés