Júlia arcai

(romantikus-erotikus regény, feltöltve 1 fejezet)

(Részlet)

– Szereti? Hát szerethet a férfi, aki itt hagyja kedvesét, szerelmét szégyenszemre! Szégyenszemre a családja, a világ előtt terhesen!

A leány úgy áll ott, mint akit arcul csaptak.

– Terhesen!? A húgod gyermeket vár?

– Azt! Azt, igen! Fattyút fog szülni, mert a te jó bátyád nem bírt a szerszámával, nem bírta vágyait féken tartani, és gyereket nemzett a szülők áldása, a papok áldása nélkül!

A nő tágra nyílt szemekkel mered az előtte álló férfira. Minden gondolata bennakad. Megszólalni képtelen.

1. fejezet

– Nem asszonyszeméllyel akarok tárgyalni! A bátyádat keresem, ha nincs itthon, akkor apáddal kell szót értenem!

A nő, ha lehet, még jobban kihúzza a hátát, az öröm a szemeiből, a kedves mosoly az arcáról egy pillanat alatt illan el. Nem erre számított, nem ebben reménykedett.

– A bátyám négy hónapja ment el, de ezt te is tudod, uram! Apám... – az őszi ég kékjére emlékeztető szemekbe fájdalom költözik – Az apám... haldoklik, ereje semmi. Velem kell beérned... esetleg az öcsémmel, de ő csak tizennégy esztendős.

A férfi arcán a harag, a türelmetlenség egyre nyilvánvalóbb.

– Azt hallottam, a bátyád hazaérkezett!

A fiatal leány szeme elkerekedik.

– Nem tudom, ki mesélhetett neked ilyet! A bátyámat négy hónapja nem láttuk, hírt is egy hónappal ezelőtt hallottam felőle utoljára. Nem várjuk még haza... talán őszre, késő őszre hazatér. Előbb semmiképp.

– Nem jön haldokló apádhoz, illő lenne, hogy mellette legyen!

A leány lehajtja a fejét, nem néz a férfira.

– Apám maga küldte el... maga kérte, parancsolta, hogy ne várjon, menjen a dolgára. Apám nem akarja, hogy a fiai végignézzék, ahogy elszáll belőle az élet...

Az utolsó szavak már alig jutnak a férfi füléhez. A fiatal leány félrefordul, suta mozdulatokkal a szemeit, az arcát törli, könnyeit próbálja eltüntetni. A férfi az ablakhoz lép. Nem erre számított. Harcolni jött, és csak egy gyönge, sírós nőt talált. Kibámul az ablakon. messzire ellát, el egészen a dombokig, mely mögött saját családja birtokai kezdődnek. Újra, kérlelhetetlenül beleöklel a gondolat, a gond, amiért felkerekedett, amiért idejött. Nem mehet el dolgavégezetlen.

– A bátyádat el tudod érni, tudsz írni neki?

Megfordul, újra ránéz a vékonyka leányra, aki időközben összeszedte magát, bár arcán a férfi még látja csillogni a könnyek nyomát.

– Persze! Meghagyta hol érhetjük el, hová küldjük a leveleket. Írok neki minden héten.

– Mit tudsz!? Mit tudsz a bátyádról és az én húgomról?

A fiatal nő zavara nyilvánvaló, enyhén elpirul, elkapja a tekintetét, a padlót nézi, jobb kezével megállás nélkül gyűrögeti a a szoknyaoldalt. A férfi erősen figyeli, és akkor bevillan, eszébe jut a leány neve, Júlia. Ez az. Majd elfelejtette. Felejthető kislány volt. Csöndes, félrehúzódó. Most... most már felnőtt. Rég látta... vagy inkább nem vette észre az utóbbi években. Tizenhat... vagy inkább tizennyolc éves lehet. Kedves az arca, ha mosolyog.

Júlia felnéz... nagy sokára, nem akar hazudni. Mosolya kicsit bátortalan, túl rövid.

– A bátyám, az apám, megpróbálta a húgodat feleségül kérni... a bátyámnak...

A férfi várja a folytatást, de hogy a leány nem szól, így Alexandernek türelmetlenül csattan a hangja.

– Jól tudom, tudom, hogy apám nemet mondott. Másnak szánta a húgomat... De a bátyád nem tudta elfogadni a választ!

Hirtelen villan meg valami a leány tekintetében, Alexander határozottságot, erőt lát. Sehol az a kislány, akit eddig látott. Sehol.

– A húgod, uram, a húgod nem fogadta el az apád döntését!

Mérgesen merednek egymásra.

– A bátyád elfordította a húgomat a családjától! Az ujja köré csavarta! Szüzességét elvette!

A leány szikrázó szemekkel válaszol, már az ő hangja is erős, határozott, betölti a termet, túljutnak falain.

– A te húgod csavarta el az én bátyám fejét! A bátyám a saját apja akaratát semmibe véve fordult a te húgod felé, és ha igaz, amit állítasz, ugyanúgy szüzességét adta a húgodnak, mint ő neki!

Nézik egymást mélyről jövő gyűlölettel. Most úgy látszik, egyikük sem érti, testvéreik hogyan szerethettek bele a másik család sarjába. Amikor a férfi a hosszúra nyúlt csönd után megszólal, hangja vészt jósló.

– Tudtátok! Tudtad! Talán még biztattátok is Richárdot! A húgom vagyonát akarjátok!

A leány elsápad, a vádakat képtelennek érzi.

– Nem biztattuk soha! A húgod vagyona pedig csak a te szemedben becses, az én bátyám nem a pénzt látta meg Hedvigben! Szereti őt tiszta szívéből, jól tudom!

– Szereti? Hát szerethet a férfi, aki itt hagyja kedvesét, szerelmét szégyenszemre! Szégyenszemre a családja, a világ előtt terhesen!

A leány úgy áll ott, mint akit arcul csaptak.

– Terhesen!? A húgod gyermeket vár?

– Azt! Azt, igen! Fattyút fog szülni, mert a te jó bátyád nem bírt a szerszámával, nem bírta vágyait féken tartani, és gyereket nemzett a szülők áldása, a papok áldása nélkül!

A nő tágra nyílt szemekkel mered az előtte álló férfira. Minden gondolata bennakad. Megszólalni képtelen. A bátyja...akit szeret, tisztel, akire felnéz, és ez a vád..., hogy Richárd megbecstelenítette élete szerelmét, és terhesen, gyermekkel a szíve alatt itt hagyta... Istenem! Mit kellene tenni, mondani?!

– Írok, írok azonnal, megírom, hogy Hedvig gyermeket vár.

– Tedd azt! A bátyádnak haza kell jönnie! Minél előbb! Apám nem akar botrányt! Richárd elveheti Hedviget! És ha tényleg szereti, ahogyan állítod, meg is teszi!

– Biztos vagyok a bátyám érzéseiben, biztos lehetsz, lehettek benne ti is! Az útra is csak azért vállalkozott, hogy összeszedjen annyi pénzt, amennyivel már esélye lehetne a családod előtt, hiszen másodszülött fiúként nem hallgattátok meg.

– Ez már nem számít! Ott kell hagynia mindent, és haza kell jönnie minél előbb! Az idő kevés, apám az esküvőt még a szülés előtt akarja. Siettesd testvéred hazatértét, ahogy csak tudod!

– Úgy lesz! Látom..., látom, hogy aggódsz...aggódsz, hogy testvérem feledi érzéseit, és hátat fordít Hedvignek. Ne gondolj ilyesmire, uram! A bátyám érzései nem hetekre, hónapokra, de egy egész életre szólnak!

A férfi bólint, vonásai kevésbé fagyosak, hinni szeretne.

– Úgy legyen!

Nézik egymást hosszan, kicsit nyugodtabban. Most, hogy a gond hárulni látszik, a férfi megengedi magának, hogy jobban szemügyre vegye az előtte álló leányt. Szeme végigfut a karcsú alakon. Magas, túl vékony, vékonyabb,mint azok a fehérszemélyek, akiket a férfi igazán szépnek tart. Ezen a leányon nem sok minden van, amin egy férfiember meglegeltethetné a szemét. Vékony, vékony, mint egy babkaró. Talán a bánat, anyjuk halála, apjuk betegsége...

– Uram!

Elbambult, pedig nem szokása. Fáradt. Napok óta alig tud aludni. A leány most itt irul-pirul az orra előtt, szemmel láthatóan zavarban van, nem érti a nagy szótlanság, a hosszú szemlélődés okát. A férfi összekapja magát.

– Azon gondolkodom, mielőtt a levelet elküldenéd, látogasd meg Hedviget, beszélj vele! Talán üzenne a bátyádnak valami személyeset!

A leány meglepődik, beszédes az arca, meglátszik rajta minden gondolat.

– Átmegyek, szívesen, alig ismerem a testvéredet, de talán rokonok leszünk, meglátogatom.

A férfit a rokonság szó újra elkomorítja. Nem ilyen férjet akart a húgának. Az apjukkal értett egyet abban, hogy vagyonhoz vagyon illik, és Richárd, mint második fiú nem örököl semmit, még abból a kevésből sem, amit a családja bírhat. Meg azután ott a két család között a birtokvita is... Összehúzott szemöldökkel szól, a hangja újra szigorú.

– Gyere át, már holnap, a levélnek mielőbb el kell mennie!

Enyhén meghajol, kevésbé, mint illő lenne egy látogatás végén, egy nő előtt. Kezet nem csókol, most sem, ugyanúgy nem, mint jöttekor...

Júlia bekapja az alsó ajkát, sértettség, majd dac villan a szemében. Ha nem, hát nem!

A férfi már az ajtó felé tart, de hirtelen megtorpan, visszafordul, hosszú lábaival villámgyorsan teszi meg újra az utat az ajtó és a leány között.

– Udvariatlan voltam.

A kezéért nyúl, megcsókolja. A csók rövid és illendő. De a leány először érez meg egy csókot úgy, hogy teljes tudatával átéli, a csókot egy férfi adta. Az erős kéz érintésétől, a puha ajkak nyomásától, a kézfejét érintő hajszálak látványától elgyöngül. Életében először érzi meg, élvezi, hogy nő, és aki csókolja, férfi. Végigborzong a bőrén, tetőtől talpig fut át rajta a vágy. Most érzi meg először életében, milyen lehet nőnek lenni egy férfi oldalán. Hőség önti el, de a férfi már megy is...

Szép a keze... hosszú, keskeny ujjak, ápolt körmök, valami halvány, kellemes illat... vanília... A férfit a maga számára is váratlan kézcsók végleg jobb kedvre hangolja. Talán mégis jó véget ér minden. Hedvig szégyene mégsem tart örökké.

Nem indul rögtön haza, vágyat érez, és hosszú évek óta van, akin a vágyát kitöltse, a szeretőjéhez indul. Nincs jobb a feszültség oldására, mint néhány óra egy dévaj nő oldalán.

Júlia az ablakhoz áll, ugyanahhoz, amin a férfi is hosszan kinézett, amikor ő nem bírt a bánatával és sírva fakadt. Nem kellett volna, nem akart gyöngének látszani, de életében még sosem kellett annyi bánattal szembenéznie, mint az utolsó bő egy évben. Meghalt az anyjuk, a bátyja meg semmibe veszi a szülői akaratot, és ellenséges házból akar nősülni.., az apjuk betegsége...

Meglátja az udvaron keresztülsiető férfit, az istállók felé tarthat. Hosszú léptei céltudatosak, ügyet sem vet az udvaron dolgozó asszonyokra, emberekre...

Júlia évekig várta, hogy Alexander őt észrevegye. A városban, a templomban, csak ott láthatta a férfit minden hétvégén. Hogy várta, hogy készült rá, hogy láthassa, csak egy pillantást vethessen rá, és azután azt a képet dédelgette egész héten. Gyermek volt még, tizenhárom sem talán. Évekig sóvárgott. Semmit sem akart, csak, hogy Alexander ránézzen, és boldog volt egyetlen futó pillantástól is. Még emlékszik, mikor szállt el ez az egész, értelmetlen gyerekszerelem. Megtudta, hogy a férfinak évek óta szeretője van. Vasárnap volt akkor is, a templomból kijövet a szülei megálltak beszélgetni, és ő életében először elég nagynak érezte magát ahhoz, hogy ne lépjen el rögtön anyja, apja mellől, ne kezdjen hasonló korú ismerős leánykákkal csevegni. Akkor hallotta meg, hogy a férfi ugyanahhoz az özvegyasszonyhoz jár vagy tíz éve, tizenhat éves kora óta. Egészen addig szűznek gondolta, és gyakran elképzelte, milyen lenne, ha megérintenék egymást, ha a férfi egy idő után megcsókolná... A hír úgy esett, mint egy arculcsapás. Látta a nőt is messziről, megmutatták. Vidám volt, harsány, telt és nagyon öreg. Júlia annak látta. Olyan korú lehetett, mint saját anyja, és a férfinak ez kellett, ez a szerelem, hosszú évek óta ehhez az asszonyhoz járt, ezt csókolgatta...Kiszeretett Alexanderből, gusztustalannak tartotta az egészet, igazából nem értette, mi lehet abban olyan jó, hogy egy nő és egy férfi mezítelenül egymás mellé fekszik. Undorító, gondolta. De ennek is már vagy két éve... és ezalatt a két év alatt végleg felnőtt, főleg az utolsó évben. Látta apja ragaszkodását beteg anyjához, ahogy a kezét fogta, szorongatta, egyre csókolgatta, kérte, ne menjen el...Hallotta, ahogyan apja egyszer a legidősebb fiának panaszkodott a temetés után, hogyan hiányzik neki asszonya kedvessége, nevetése, a keze, a csókolni való szája, az öle. Részeg volt az apjuk, különben nem mondta volna, amit mondott, közönségesen beszélt, Júlia füle nem volt a szavakhoz hozzászokva, de minden szó igaz volt és szeretetről árulkodott. Ebbe betegedett bele az apjuk, az anyjuk hiányába... Júlia ekkor kezdte megérteni,milyen erős lehet a vágy, a szeretet, mely két embert összefűz.

Vágyat érzett ő maga is, mikor Alexander búcsúzáskor megfogta a kezét és megcsókolta. És ennek a vágynak már semmi köze az évekkel ezelőtti, gyermekes sóvárgáshoz. Mennyi csókot kapott már a kezére, de még egy sem esett ilyen jól! Ahogyan a férfi a kezét megfogta, sem túl erősen, sem túl gyöngéden, ahogy az ajkai érintették a kézfejét... Erős és határozott, ugyanakkor puha és gyengéd, ki tudja, milyen leginkább..., de csodálatos. Egy férfi, aki már megtanult bánni a kezével, a szájával, egy férfi, akit valljuk be, mindig is vonzónak tartott. Pedig nem kellett volna, hogy beleszédüljön. A családjaik egy régi birtokvita miatt nem szívlelték egymást, tilos volt egymással szóba állni. De a tiltott gyümölcs a legédesebb. A fiatalabb bátyja is ebbe szeretett bele. A titkos találkák, a lopott csókok megrészegítették... És őt, Júliát is... tetszéssel tölti el a férfi minden porcikája, a sötét szemei, a vállig érő haja, az erős, határozott szája, a makacs álla. A magassága...

(A (folytatjuk) linkre klattyintva elérhető a blogon a teljes regény.)

(folytatjuk)

Tetszett?

:-)

:-|

:-(

pollcode.com free polls