Át
kellene menni. Az lenne a legjobb, neki, a babának. De Simon emberei
aligha eresztik. Nem jelentheti be, hogy itt hagyja a várat, az
urát. Simon megparancsolta, hogy várjon rá, várjon, míg
visszatér. De a baba miatt Anna nem mer várni... El fog szökni.
Henrikhez
megy. Ott jó helyen lesz. A szökést át kell gondolnia. Titokban
kell tartania. Gyalog, terhesen egy nap, míg Henrik váráig ér, de
inkább kettő, a téli, korai sötétség miatt... meg nem is
indulhat reggel... inkább kettő.
A
keresztútig könnyen eltalál, de utána órákon keresztül egy
erdőben vezet az út, egyedül, télen, terhesen dőreség
nekivágni, ha baj érné, és közben leesne a hó, napokig nem
jönne segítsége. Az utak egyre kihaltabbak, a parasztok behúzódnak
a kunyhóikba, az útonjárók hazaindulnak. Csak Simon nem jön,
csak ő nem...
Nehéz
lesz elszökni. Minden nap kisétál, az őröknek már fel sem
tűnik, de nem lovagolt ki, mióta megtudta, hogy terhes. Féli a
halált, és terhesen veszélyes lóra szállni. Egy rokona, az
unokanővére így halt meg. Terhesen kilovagolt, és leesett a
lóról, senki nem értette, hogyan, jó lovas volt, de leesett. Mire
rábukkantak, már megszülte gyermekét, idejekorán. Halottak
mindketten.
Így
hát ő lóra nem ül, nem akar még meghalni, és a gyermeke is élni
fog, ha ez Ura, Istene szándéka. Vigyáz magára, vigyáz magukra.
Simonnak ők már nem fontosak, de neki még fontos, hogy éljen.
Szereti az életet, amit Istentől kapott. Szereti és nem akarja
rövidíteni. Ezért is megy el. Megszakadna a szíve, ha gyermeket
szülne, és látnia kellene, ahogyan Simon ránéz a babára, és
kijelenti, nem az övé. Ha megszülné fiát, vagy leányát sírva,
fájdalomban, vérben, és a szülés után azt mondanák, hiába.
Azt nem bírná ki. Ha elmegy Henrikhez, akkor nem kell Simont
látnia... Látnia azt, hogy nemet mond. Nem kell.
A
következő napon Anna újra végiggondol minden lehetőséget.
Kimehet lovagolni, de furcsállanák, és esetleg küldenek vele
kíséretet. Nem szoktak, de mégis, megeshet. És akkor még ott a
félelem is. Tényleg fél lóra ülni! Gyalog kell mennie!
Gyalog
az út sokkal hosszabb. Még nem esett le az első hó, de le fog.
Reggelente hó illatát hozza a szél. Hol alszik majd? Hírét sem
hallotta itt az Isten háta mögött fogadónak. A falvak aprók.
Nincsenek átutazók. Ha lenne fogadó, akkor sem menne be, ott
keresnék először... Kellene egy férfi, aki elkíséri,
gondoskodik róla az úton, kiismeri magát az erdőben. Ismer
egy-két eldugott kunyhót, szénégetőkét, pásztorokét,
elhagyottat, régit, régi malom romját. Bármit, ahová
behúzódhatnak, ahol el lehet egy éjszakát tölteni.
Egy
parasztot kell találnia, aki elkíséri, a váron belül nem kérhet
meg senkit. A füvesasszonyt fogja megkérdezni. Ő megértő,
segítőkész. Lehet, hogy jobban tette volna, ha hamarabb hozzá
fordul... akkor, mikor rájött, hogy terhes, hogy gyermeket vár.
Akkor kellett volna a füvesasszonyt megkeresni, ahogyan a többi
asszony tette, akiket Konrád megrontott. De ő fél. Fél a
pokoltól. Nem tesz semmit, hogy odakerüljön. Egy gyermeket
elcsinálni pedig bűn, halálos bűn. Minden gyermeket az Úr küld
az emberekre ajándékképpen. Így hallotta otthon, ezt tanították
neki gyerekkorában. Ezt hiszi. Ezért nem ment el az asszonyhoz, még
ha gondolt is rá.
Azután
döntött úgy, hogy kiköltözik Simon mellől, azzal kap egy kis
haladékot. Haladékot, hogy a férfinak a gyereket elmondja. Nagyon
gyorsan változott a teste. Neki is hamarabb kellett volna
gyanakodnia, hogy odabent élet indult. A férje is szóvá tette
teltebb melleit, egyre szépülő arcát. Félt elmondani, rettegett,
nehogy kiderüljön, minél később derüljön ki! Amikor már Simon
nem emlékszik pontosan. Hogy jobban elfogadja, hogy a gyerek a
sajátja. De Simon figyel mindenre, nem lehet előle eltitkolni
semmit, dőreség volt azt gondolni... Minden elromlott... minden.
26.
fejezet
Egy
héttel később Anna már úton is van, pár nap és itt a
karácsony, még nehezebb lenne elmennie, ha a férje mégis
hazatérne. Az első akadályon, a várkapun Anna könnyen átjut.
Alig fordul elő, hogy az őrök megszólítanák, de most az egyik
utánaszól.
–
Jól teszed asszonyom, hogy szokásoddal ellentétben, ma délelőtt
sétálsz, a parasztok azt mondják, késő délutánra, estére
leesik az első hó.
Anna
halványan elmosolyodik.
–
Ne aggódjatok, ha kissé elmaradok, meglátogatok egy-két
szegényebb családot!
Az
őr bólint, ő is elmosolyodik. Azután alighogy az asszony távozik,
odafordul társához.
–
Jól áll asszonyunknak a terhesség, olyan mint egy földre szállt
angyal, szentképek Máriája.
Az
idősebb férfi is vet egy pillantást a távolodó Anna felé.
Bólint.
–
Így van! Kár, hogy urunk nincs itt, nem látja. Asszonyunk aligha
lehetne ilyen szép, ha a pokolravaló Konrád fia nőne benne.
–
Fia vagy leánya! – javítja ki a fiatalabb.
–
Fiú lesz, meglátod! Minden asszony ezt suttogja, hogy olyan úrnőnk
hasa, mintha fiú nőne benne.
A
fiatalabb legyint.
–
Asszonybeszéd! Sosem hittem, hogy egy asszony ránézésre meg tudja
állapítani, mi növekszik egy nőben!
–
Nem vagy te még akkora tudója az asszonyi népnek, mint mutatni
szeretnéd!
–
Fölhajtottam én már nem egy fehérszemély szoknyáját!
Az
idősebb őr huncutul elmosolyodik.
–
Hát persze, hogy fölhajtottad! Nem kétli azt senki! De amíg nem
ugyanazt a szoknyaoldalt hajtogatod hosszú évekig, hidd el, nem
tudsz semmit az asszonyokról! Idő kell, hogy megtanulj fegyvereddel
bánni! Idő, melyet egyetlenegy nő mellett töltesz el!
–
Elég unalmas lehet egy nőt szeretni!
–
Unalmasnak éppen nem mondanám! Majd megtalálod te is azt az egyet,
ahogy urunk is megtalálta tavaly ősszel!
–
Nem úgy nézem, mintha megtalálta volna!
–
Dehogynem! Majd meglátod! Pelenkás kora óta ismerem az urunkat.
Ide a bökőt, hogy nemsokára hazatér, asszonya mellett marad, a
megszülető gyermeket pedig, hasonlítson bárkire, magáénak
fogadja el.
–
Na ezt végképp nem hiszem! Többen azt gondoljuk, ha nem lesz a
gyereken egyértelmű jel, a kereszt a karján, mint urunknak,
elküldi ezt a nőt.
–
Dehogy küldi! Meg van veszve érte!
–
Majd látjuk!
–
Vak is azt mondta! Szerencsére, nem a mi gondunk-bajunk, ami az
asszonnyal történt, urunk meg majd megoldja!
Nagyot
hallgatnak.
–
Te urunkkal voltál az ősszel, amikor erre a nőre rábukkant!
Tényleg van rajta jel? – a fiatal ember még lejjebb veszi a
hangját – Tudod, az ördög jele!?
Az
öregebb férfi összehúzott szemöldöke alatt kemény tekintet
villan.
–
Elhallgass! Urunk szava nekem többet ér, mint azé a disznóként
bűzlő Konrádé ért! Konrád mocskolta asszonyunkat ott az
erdőben, mondott mindent, hogy urunk kedvét a házasságtól
elvegye, de szerinted, törte volna őt magát a rossz nyavalya
úrnőnk után, ha tényleg igaz lenne, hogy ördögjárta asszony!?
Képes volt a másik birtokra utánuk menni, asszonyunkra majd egy
hetet várni, kilesni, mikor van egyedül. Kíséret nélkül ment,
kockára tette az életét! Szerinted, ment volna, ha igaz lenne a
sok mocsok, amit úrnőnkre ráfogott!? Jobban teszed, ha azt mondod
mindenkinek, amit urunk mondott, amikor az erdőből a feleségével
előkerült! Azt mondta, nem látott még nőt makulátlanabb bőrrel!
Tiszta, igaz asszonya van!
A
tiszta, igaz asszony most szökik. Már a vár sem látszik a háta
mögött, rögtön beér a faluba, a Rohanó-patak völgyibe.
Onnantól már lesz vele egy paraszt, egy idősebb, jó negyvenes
férfi. Tapasztalt erdőjáró. Olyan, aki ismeri még a rövidebb
utat is, a csak gyalog járhatót, így késő éjjelre a várnál
lehetnek. A füvesasszony ezt ígérte.
Mire
a téli nap a delelőre ér, ott van Anna az parasztasszony házában,
ahogy megbeszélték. De a szerencséje, úgy látszik, mára
elfogyott. A füvesasszony el-elkapja a pillantását róla, miközben
kaput nyit, és a kis kunyhóban sehol a parasztember, aki Annát
elkísérné.
–
Ne haragudj rám, Úrnőm, de József az utolsó pillanatban
visszatáncolt. Nem mert Urunkkal ujjat húzni. Nagyon fél, hogy
baja esik, ha kiderül, segített neked megszökni, elszökni
Henrikhez. Azt gondolom magam is, urunk éktelen mérges lesz, ha
visszatér, és nem talál itthon! Egyedül, terhesen nem való néked
az erdőt járni, asszonyom! Jobban teszed, ha visszafordulsz, ha
elállsz szándékodtól!
–
Azt már nem! – gondolja magában Anna, de határozottságát,
eltökéltségét nem mutatja.
Szótlanul
ül, telnek a múló pillanatok, Anna igyekszik átgondolni az új
helyzetet. Ráhagyja a parasztasszonyra, hogy visszamegy. Úgy tesz,
mintha a vár felé indulna. De nem megy vissza. Nem akarja Simont a
szülés előtt látni, ha pedig a gyerek mégis Konrádé, soha
többet. Henrikhez megy, ahogyan tervezte. Azután, ha túl van
mindenen, és a gyerek nem a férjéé, megpróbálja a bátyját
felkutatni. Segített rajta elégszer, hátha segít ő is, egyszer,
kivételesen a húgán.
Kénytelen
lesz a hosszabb úton menni, azt nem lehet eltéveszteni, lehetetlen
róla letérni, de az út így két napos, és terhesen jó, ha
holnap estére odaér Henrikhez. Az út először lefelé visz, de
azután a következő völgyben emelkedni kezd, egészen a várig
tart a kaptató. Nehéz lesz. Egyedül.
Mit
csinál, ha leszáll az est? Behúzódhat esetleg egy faluba, valaki
istállójába, kivárja, míg a háziak lefekszenek. Korán
sötétedik, a parasztok korán fekszenek, nem gyújtanak világot.
Talán senki nem talál rá reggelig, akkor majd továbbáll. Ha most
jól kilép, késő estig elérheti a Henrik birtokán lévő első
falut.
Megy,
hátra sem néz. A sietség kimelegíti, de egyébként sincs hideg.
A nap a delelőn már túl, lemenőben, de Anna nem fázik. Teszi
egyik lábát a másik után. Órákkal később elhagyja az utolsó
falut, nem megy rajta keresztül, megkerüli. De már szürkül is, a
házak mellett sehol egy ember, csak a kémények füstje, a kutyák
ugatása jelzi, hogy Anna nem kihalt házak mellett halad.
Hó
kezd szállingózni. Előbb ritkásan, majd egyre nagyobb pelyheket
sodor a szél. Anna visszatér az útra, és akkor a torkába ugrik a
szíve. Az úton előtte nyolc-tíz fős lovascsapat közeledik, a
sűrűsödő félhomályban, hóesésben nehéz kivenni őket, de
erre tartanak, arra mennek, amerről Anna jött. Rendezetten
haladnak, lovagokat lát Anna, az urát és a kíséretét. Ők is
meglátták, már biztosan meglátták. Istenem!
(folytatjuk)
(folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése