(ki/szét/el)szakítva 17. részlet

(folytatás)

Át kellene menni. Az lenne a legjobb, neki, a babának. De Simon emberei aligha eresztik. Nem jelentheti be, hogy itt hagyja a várat, az urát. Simon megparancsolta, hogy várjon rá, várjon, míg visszatér. De a baba miatt Anna nem mer várni... El fog szökni.

Henrikhez megy. Ott jó helyen lesz. A szökést át kell gondolnia. Titokban kell tartania. Gyalog, terhesen egy nap, míg Henrik váráig ér, de inkább kettő, a téli, korai sötétség miatt... meg nem is indulhat reggel... inkább kettő.

A keresztútig könnyen eltalál, de utána órákon keresztül egy erdőben vezet az út, egyedül, télen, terhesen dőreség nekivágni, ha baj érné, és közben leesne a hó, napokig nem jönne segítsége. Az utak egyre kihaltabbak, a parasztok behúzódnak a kunyhóikba, az útonjárók hazaindulnak. Csak Simon nem jön, csak ő nem...

Nehéz lesz elszökni. Minden nap kisétál, az őröknek már fel sem tűnik, de nem lovagolt ki, mióta megtudta, hogy terhes. Féli a halált, és terhesen veszélyes lóra szállni. Egy rokona, az unokanővére így halt meg. Terhesen kilovagolt, és leesett a lóról, senki nem értette, hogyan, jó lovas volt, de leesett. Mire rábukkantak, már megszülte gyermekét, idejekorán. Halottak mindketten.

Így hát ő lóra nem ül, nem akar még meghalni, és a gyermeke is élni fog, ha ez Ura, Istene szándéka. Vigyáz magára, vigyáz magukra. Simonnak ők már nem fontosak, de neki még fontos, hogy éljen. Szereti az életet, amit Istentől kapott. Szereti és nem akarja rövidíteni. Ezért is megy el. Megszakadna a szíve, ha gyermeket szülne, és látnia kellene, ahogyan Simon ránéz a babára, és kijelenti, nem az övé. Ha megszülné fiát, vagy leányát sírva, fájdalomban, vérben, és a szülés után azt mondanák, hiába. Azt nem bírná ki. Ha elmegy Henrikhez, akkor nem kell Simont látnia... Látnia azt, hogy nemet mond. Nem kell.

A következő napon Anna újra végiggondol minden lehetőséget. Kimehet lovagolni, de furcsállanák, és esetleg küldenek vele kíséretet. Nem szoktak, de mégis, megeshet. És akkor még ott a félelem is. Tényleg fél lóra ülni! Gyalog kell mennie!

Gyalog az út sokkal hosszabb. Még nem esett le az első hó, de le fog. Reggelente hó illatát hozza a szél. Hol alszik majd? Hírét sem hallotta itt az Isten háta mögött fogadónak. A falvak aprók. Nincsenek átutazók. Ha lenne fogadó, akkor sem menne be, ott keresnék először... Kellene egy férfi, aki elkíséri, gondoskodik róla az úton, kiismeri magát az erdőben. Ismer egy-két eldugott kunyhót, szénégetőkét, pásztorokét, elhagyottat, régit, régi malom romját. Bármit, ahová behúzódhatnak, ahol el lehet egy éjszakát tölteni.

Egy parasztot kell találnia, aki elkíséri, a váron belül nem kérhet meg senkit. A füvesasszonyt fogja megkérdezni. Ő megértő, segítőkész. Lehet, hogy jobban tette volna, ha hamarabb hozzá fordul... akkor, mikor rájött, hogy terhes, hogy gyermeket vár. Akkor kellett volna a füvesasszonyt megkeresni, ahogyan a többi asszony tette, akiket Konrád megrontott. De ő fél. Fél a pokoltól. Nem tesz semmit, hogy odakerüljön. Egy gyermeket elcsinálni pedig bűn, halálos bűn. Minden gyermeket az Úr küld az emberekre ajándékképpen. Így hallotta otthon, ezt tanították neki gyerekkorában. Ezt hiszi. Ezért nem ment el az asszonyhoz, még ha gondolt is rá.

Azután döntött úgy, hogy kiköltözik Simon mellől, azzal kap egy kis haladékot. Haladékot, hogy a férfinak a gyereket elmondja. Nagyon gyorsan változott a teste. Neki is hamarabb kellett volna gyanakodnia, hogy odabent élet indult. A férje is szóvá tette teltebb melleit, egyre szépülő arcát. Félt elmondani, rettegett, nehogy kiderüljön, minél később derüljön ki! Amikor már Simon nem emlékszik pontosan. Hogy jobban elfogadja, hogy a gyerek a sajátja. De Simon figyel mindenre, nem lehet előle eltitkolni semmit, dőreség volt azt gondolni... Minden elromlott... minden.

26. fejezet

Egy héttel később Anna már úton is van, pár nap és itt a karácsony, még nehezebb lenne elmennie, ha a férje mégis hazatérne. Az első akadályon, a várkapun Anna könnyen átjut. Alig fordul elő, hogy az őrök megszólítanák, de most az egyik utánaszól.

– Jól teszed asszonyom, hogy szokásoddal ellentétben, ma délelőtt sétálsz, a parasztok azt mondják, késő délutánra, estére leesik az első hó.

Anna halványan elmosolyodik.

– Ne aggódjatok, ha kissé elmaradok, meglátogatok egy-két szegényebb családot!

Az őr bólint, ő is elmosolyodik. Azután alighogy az asszony távozik, odafordul társához.

– Jól áll asszonyunknak a terhesség, olyan mint egy földre szállt angyal, szentképek Máriája.

Az idősebb férfi is vet egy pillantást a távolodó Anna felé. Bólint.

– Így van! Kár, hogy urunk nincs itt, nem látja. Asszonyunk aligha lehetne ilyen szép, ha a pokolravaló Konrád fia nőne benne.

– Fia vagy leánya! – javítja ki a fiatalabb.

– Fiú lesz, meglátod! Minden asszony ezt suttogja, hogy olyan úrnőnk hasa, mintha fiú nőne benne.

A fiatalabb legyint.

– Asszonybeszéd! Sosem hittem, hogy egy asszony ránézésre meg tudja állapítani, mi növekszik egy nőben!

– Nem vagy te még akkora tudója az asszonyi népnek, mint mutatni szeretnéd!

– Fölhajtottam én már nem egy fehérszemély szoknyáját!

Az idősebb őr huncutul elmosolyodik.

– Hát persze, hogy fölhajtottad! Nem kétli azt senki! De amíg nem ugyanazt a szoknyaoldalt hajtogatod hosszú évekig, hidd el, nem tudsz semmit az asszonyokról! Idő kell, hogy megtanulj fegyvereddel bánni! Idő, melyet egyetlenegy nő mellett töltesz el!

– Elég unalmas lehet egy nőt szeretni!

– Unalmasnak éppen nem mondanám! Majd megtalálod te is azt az egyet, ahogy urunk is megtalálta tavaly ősszel!

– Nem úgy nézem, mintha megtalálta volna!

– Dehogynem! Majd meglátod! Pelenkás kora óta ismerem az urunkat. Ide a bökőt, hogy nemsokára hazatér, asszonya mellett marad, a megszülető gyermeket pedig, hasonlítson bárkire, magáénak fogadja el.

– Na ezt végképp nem hiszem! Többen azt gondoljuk, ha nem lesz a gyereken egyértelmű jel, a kereszt a karján, mint urunknak, elküldi ezt a nőt.

– Dehogy küldi! Meg van veszve érte!

– Majd látjuk!

– Vak is azt mondta! Szerencsére, nem a mi gondunk-bajunk, ami az asszonnyal történt, urunk meg majd megoldja!

Nagyot hallgatnak.

– Te urunkkal voltál az ősszel, amikor erre a nőre rábukkant! Tényleg van rajta jel? – a fiatal ember még lejjebb veszi a hangját – Tudod, az ördög jele!?

Az öregebb férfi összehúzott szemöldöke alatt kemény tekintet villan.

– Elhallgass! Urunk szava nekem többet ér, mint azé a disznóként bűzlő Konrádé ért! Konrád mocskolta asszonyunkat ott az erdőben, mondott mindent, hogy urunk kedvét a házasságtól elvegye, de szerinted, törte volna őt magát a rossz nyavalya úrnőnk után, ha tényleg igaz lenne, hogy ördögjárta asszony!? Képes volt a másik birtokra utánuk menni, asszonyunkra majd egy hetet várni, kilesni, mikor van egyedül. Kíséret nélkül ment, kockára tette az életét! Szerinted, ment volna, ha igaz lenne a sok mocsok, amit úrnőnkre ráfogott!? Jobban teszed, ha azt mondod mindenkinek, amit urunk mondott, amikor az erdőből a feleségével előkerült! Azt mondta, nem látott még nőt makulátlanabb bőrrel! Tiszta, igaz asszonya van!

A tiszta, igaz asszony most szökik. Már a vár sem látszik a háta mögött, rögtön beér a faluba, a Rohanó-patak völgyibe. Onnantól már lesz vele egy paraszt, egy idősebb, jó negyvenes férfi. Tapasztalt erdőjáró. Olyan, aki ismeri még a rövidebb utat is, a csak gyalog járhatót, így késő éjjelre a várnál lehetnek. A füvesasszony ezt ígérte.

Mire a téli nap a delelőre ér, ott van Anna az parasztasszony házában, ahogy megbeszélték. De a szerencséje, úgy látszik, mára elfogyott. A füvesasszony el-elkapja a pillantását róla, miközben kaput nyit, és a kis kunyhóban sehol a parasztember, aki Annát elkísérné.

– Ne haragudj rám, Úrnőm, de József az utolsó pillanatban visszatáncolt. Nem mert Urunkkal ujjat húzni. Nagyon fél, hogy baja esik, ha kiderül, segített neked megszökni, elszökni Henrikhez. Azt gondolom magam is, urunk éktelen mérges lesz, ha visszatér, és nem talál itthon! Egyedül, terhesen nem való néked az erdőt járni, asszonyom! Jobban teszed, ha visszafordulsz, ha elállsz szándékodtól!

– Azt már nem! – gondolja magában Anna, de határozottságát, eltökéltségét nem mutatja.

Szótlanul ül, telnek a múló pillanatok, Anna igyekszik átgondolni az új helyzetet. Ráhagyja a parasztasszonyra, hogy visszamegy. Úgy tesz, mintha a vár felé indulna. De nem megy vissza. Nem akarja Simont a szülés előtt látni, ha pedig a gyerek mégis Konrádé, soha többet. Henrikhez megy, ahogyan tervezte. Azután, ha túl van mindenen, és a gyerek nem a férjéé, megpróbálja a bátyját felkutatni. Segített rajta elégszer, hátha segít ő is, egyszer, kivételesen a húgán.

Kénytelen lesz a hosszabb úton menni, azt nem lehet eltéveszteni, lehetetlen róla letérni, de az út így két napos, és terhesen jó, ha holnap estére odaér Henrikhez. Az út először lefelé visz, de azután a következő völgyben emelkedni kezd, egészen a várig tart a kaptató. Nehéz lesz. Egyedül.

Mit csinál, ha leszáll az est? Behúzódhat esetleg egy faluba, valaki istállójába, kivárja, míg a háziak lefekszenek. Korán sötétedik, a parasztok korán fekszenek, nem gyújtanak világot. Talán senki nem talál rá reggelig, akkor majd továbbáll. Ha most jól kilép, késő estig elérheti a Henrik birtokán lévő első falut.

Megy, hátra sem néz. A sietség kimelegíti, de egyébként sincs hideg. A nap a delelőn már túl, lemenőben, de Anna nem fázik. Teszi egyik lábát a másik után. Órákkal később elhagyja az utolsó falut, nem megy rajta keresztül, megkerüli. De már szürkül is, a házak mellett sehol egy ember, csak a kémények füstje, a kutyák ugatása jelzi, hogy Anna nem kihalt házak mellett halad.

Hó kezd szállingózni. Előbb ritkásan, majd egyre nagyobb pelyheket sodor a szél. Anna visszatér az útra, és akkor a torkába ugrik a szíve. Az úton előtte nyolc-tíz fős lovascsapat közeledik, a sűrűsödő félhomályban, hóesésben nehéz kivenni őket, de erre tartanak, arra mennek, amerről Anna jött. Rendezetten haladnak, lovagokat lát Anna, az urát és a kíséretét. Ők is meglátták, már biztosan meglátták. Istenem!

(folytatjuk)