Júlia arcai 11. részlet

15. fejezet

– A bátyám beszélni szeretne veled.

Hedvig szeme Júliáéban.

– Miről?

– Nem tudom.

Nem mond igazat, de megtiltották, hogy bármit mondjon. Hát hazudik, ám igyekszik megnyugtató lenni, kedveli Hedviget, megszerette az elmúlt hetek alatt.

– Talán tud valami megoldást a bajaidra. – mosolyog – Fogadd, kérlek!

Hedvig szemei újra könnyben úsznak. Megszorítja az előtte álló nő kezét, hangja könyörgő.

– Képtelen vagyok. Tudod, miért!

– Láttam! Látom, hogy felkavart az érkezése. Ő és Richárd, mint két tojás. De csak első ránézésre. A természetük ég és föld. Nagyon gyorsan rájössz majd magad is, ha beszéltetek. Észreveszed a különbséget. Találkozz vele, megoldja majd az összes gondodat, meglátod!

– Csak tudsz valamit! Valamit, hogy miért jött? Talán a gyerek!? Mégis hozzátok engedi apám?

Júlia újra elmosolyodik, megszorítja Hedvig jéghideg ujjait.

– Találkozz vele, megtudsz mindent magad is!

Pillanatokkal később már a férfi áll Hedvig előtt, csak pár lépés választja el őket. András Hedvig hangját alig hallja, amikor a szobába belép és fejet hajt, de a mozdulat egyértelmű, Hedvig a kandalló előtt álló székek felé int. Hellyel kínálja. És most itt ülnek egymással szemben. Hedvig szája néha gyanúsan meg-megremeg, szeme könnyes. András látja, rögtön sírni fog.

– Sajnálom, hogy az első találkozásunk rosszul indult, azonnal csalódást okoztam.

Hedvig hevesen tiltakozik.

– Nem! Nem, dehogy! Csak a fények, a nap a szemembe sütött. Tudom, tudom, ki vagy.

És már sír is, zokog, az utóbbi hetek minden fájdalma András elé tárul. Nem bírja sokáig nézni. Föláll, úgy dönt, átlépi a határt, amit illő lenne legalább a beszélgetés elején megtartania. Magához vonja a síró nőt, a mellkasához húzza, a fejét simogatja.

– Halálhoz illik a sírás, sírj hát! Sírj csak! A testvérem elment, sosem látjuk többé.

Nem várt az erő, amellyel Hedvig az ingébe kapaszkodik. Sírása csak lassan, sokára csöndesül. A férfi azonnal megérzi, amint Hedvig eszmélni kezd. A kapaszkodó ujjak hirtelen elengedik, a lány hátralép. András pillanatnyi tétovázás után a szoba ablakához sétál, kinyitja az egyik fatáblát. Mélyeket lélegzik a beáramló levegőben. Őt magát is a sírás fojtogatja. De férfiból van, sírt már eleget az utóbbi bő egy évben. Az asszonya, az anyja halála kicsi híján ledöntötte a lábáról. A fiai segítették át.

Most pedig Richárd ment el. Sosem gondolta, hogy a testvére ilyen véget érjen. Nem sírni jött, azt már megtette otthon, amikor a levél megérkezett. Majd azután két napja a temetőben. Elbúcsúzott, elsiratta a testvérét. De most egy új élet kezdődik, az előbb átölelve tartotta a nőt, aki talán asszonya lehet. Átölelve tartotta és érezte a nőt, érezte a gyermeket is. Előbb a gyermeket, a gömbölyödő hasat. Aztán Hedvig illata, bőrének puhasága... Sosem gondolta, hogy valaha ilyen közel fog hozzá kerülni, hogy a karjában tarthatja.

Elveszti az eszét! Józannak kell maradnia, józannak még nagyon sokáig. Hallgatja a háta mögül érkező zajokat. Hedvig felnyit egy ládát, az arcát törölheti, azután András hallja, ahogyan megtölt két poharat, visszaül a kandallóhoz. Kicsivel később a férfi is becsukja az ablaktáblát. Utoljára nagyot sóhajt, maga is visszatelepszik a székbe. Elfogadja a poharat, amit Hedvig feléje nyújt. Hedvig arca még piros a sírástól, de egy reszkető, gyönge mosollyal fordul a férfihoz.

– Még mindig nem tudom, miért jöttél.

András biccent a fejével, leteszi a poharat, maga is enyhén elmosolyodik. Átfuttatja tekintetét a nő hasán.

– Egy élet növekszik benned, miatta jöttem, lányod vagy fiad miatt.

Hedvig kezét a hasára teszi, jobb keze végigsimít a gömbölyödő pocakon, mosolya erősebb.

– Örülök, hogy itt vagy, a gyermek a rokonod. Apám talán meghallgatja végre a te apád szavait. Örülnék, ha a gyermek hozzátok kerülhetne. Talán apám megengedné, hogy időnként láthassam.

Rögtön újra sírni kezd, András nem akarja. Gyorsan, nyugtató, erőteljes hangon szólal meg.

– Minden nap láthatod, minden áldott nap, felnőhet a szemed láttára, a szemed előtt!

Hedvig mosolya sugárzó, öröme határtalan.

– Az lehetetlen! Mit nem mondasz? Apám még ma sem akart hallani semmi hasonlóról. Mivel érted el, hogy akaratát megváltoztassa? Számomra kedvező döntést hozzon?

András minden kiejtett szót megfontol, úgy válaszol.

– Felkínáltam, a családom felkínált egy olyan megoldást, amely mindenki számára kedvező. A gyermeked anyja maradhatsz, a családom lemossa a szégyent a gyermekről, rólad. Nevet szeretnék adni ennek a gyermeknek a kedvesed, Richárd kérésére.

– Nevet? Az lehetetlen! Fattyút kell szülnöm, nincs apja ennek a gyermeknek.

– Lehet apja, van apja, ha igent mondasz.

– Igent? Mire uram!?

A férfi az előbb előre hajolt, a kezét egy pillanatra a nő térdére tette. Most hirtelen dől hátra, hosszú ujjait ruházata redői közé csúsztatja. Egy levelet húz elő. Hedvig felé nyújtja.

– Az öcsém a halála előtt írta, nekem küldte, olvasd el!

– Richárd? Richárd írt neked?

– Nem, nem csak nekem, a levél igazából kettőnknek szól.

Hedvig még mindig nem érti, nem sejti, nem tudja, mi áll a levélben. Richárd, Richárd írt? Ujjai gyorsan hajtogatják szét a papírlapot. András erős, határozott hangját hallja.

– A testvérem utolsó kívánságát tartod a kezedben.

Hedvig felnéz, András hangja megváltozott. Mintha figyelmeztetnék. A férfi tekintete is furcsa, valamit akar, valamit vár. Hedvig az ölében tartott levélre mered, hirtelen megérti. A válasza heves.

– Nem! Az nem lehet!

– Az öcsém az egyetlen lehetséges jó választ találta meg. Olvasd el levelét, olvasd el, azután mondj nemet, ha tudsz! Én nem tudtam. Itt hagyom, magadra hagylak a levéllel, testvérem utolsó kívánságával. Két óra múlva, vacsora előtt még visszajövök. Addig gondold át, mi előnyöd, mi hátrányod! És ne csupán magadra gondolj! Gondolj a gyermekkel is! Ígérem, jó apja lennék! Úgy nőhet föl mellettem, hogy nem kell majd szégyenkeznie! A támasza, a támaszod lennék, míg élek!

Meghajol, bár Hedvig fel sem néz. A kezében tartott levélre mered. Tartásából András csak az elutasítást tudja kiolvasni. Nem gondolta, hogy a lány elutasítja. Richárd Hedviget szelídnek, engedelmesnek írta le.

Szól Henriknek, beszéljen a lányával. Nem tehet mást, Hedviggel akar hazatérni. A nő gyönyörű, sokkal szebb, mint amire emlékezett. Nem csak Richárd kérését teljesíti azzal, hogy idejött, Hedvig kezét megkérte. Neki magának sincs ellenére ez a házasság, és nagyon bízik benne, hogy a hosszú-hosszú hónapok alatt magához tudja majd édesgetni a nőt, akit testvére rútul kihasznált. Mert így gondolja, Richárd kihasználta Hedvig szelídségét, hajlíthatóságát. Nem való egy nemes hölgyet a házasság előtt a lábáról ledönteni. Egy férfiben legyen tartás, legyen erő, tisztesség...

(folytatjuk)