2015. december 31., csütörtök

BÚÉK

Akit, amit a 2015-ös évben szerettetek, legyen meg az új esztendőben is; ami pedig az óévben hiányzott, többé ne hiányozzon!  :-)

Boldog új évet mindenkinek!  :-)

Ági


(ki/szét/el)szakítva 19. részlet


(folytatás)

Egyikük sem szól egy szót sem. Anna lassan föláll. De akkor a férfi hajol le, kiveszi a szétbontott batyuból Anna köntösét, kicsit megrázza, asszonya mögé lép, a köntöst a vállára teríti, két marka Anna vállára nehezedik.
– A papunk hónapok óta rágja a fülemet, hogy ismerjem el ezt a gyermeket magaménak! – a férfi hosszú ujjai, erős tenyere a nagyra nőtt pocakra simulnak, Simon kemény, férfias teste Anna hátának feszül. – Kezdek hajlani a szóra! Hazajövök, hamarabb, mint korábban gondoltam! Karácsonyra! Urunk születésének, a keresztényi szeretetnek, a megbocsátásnak az idejére! És hazaérek arra, hogy asszonyom megszökött!

Júlia arcai 20. részlet


24. fejezet

Végül nem a vágy, nem az akarat, nem az erő hatott rá, nem attól esett el a vár, gondolja Júlia, majd egy évvel később. A szeretet, a szeretet ereje vette le a lábáról. Az, hogy nap mint nap látja szeretni a férfit. Látja, ahogy a gyermekhez nyúl, ahogy a fiúcskára rámosolyog. Ahogy a hajába simít, ahogy csókot lehel a pufók arcokra. Megemeli az apró kezet, szopogatni kezdi a még apróbb ujjakat. Játszik és nevet, és a kicsi is, a kicsi fiú is visszamosolyog, azután néhány hónappal később visszanevet Henrikre.

2015. december 24., csütörtök

Ünnep

Minden régi és új olvasómnak kívánok szeretetteljes, békés karácsonyt, sok-sok olvasással, pihenéssel, feltöltődéssel!

Kellemes ünnepeket mindenkinek!

Ági 


(ki/szét/el)szakítva 18. részlet


(folytatás)

Mit tegyen? Parasztruha van már rajta. Az volt az első dolga, mikor a falut elhagyta, hogy átöltözött. Eredeti ruhája fölé, tiszta, de foltozott, vásott ruhát húzott, köpenyét a batyujában viszi. Nagykendőbe burkolózik, ahogyan a parasztasszonyok szokták errefelé, ha megjön a tél. A fején is kendő. A hideg miatt egészen az arcába húzta, de így is megismerhetik. Talán, rá sem néznek. Egy foltos ruhájú parasztasszonyon nincs mit nézni. Próbál az út szélén lassan, megtorpanás nélkül haladni, és imádkozik, hogy észre ne vegyék, ne tűnjön fel senkinek, meg ne szólítsák.
A lovasok határozott tempóban elhaladnak mellette, Anna a földet nézi, mint aki szégyenlős. Nem meri az arcát fölemelni, azt sem tudja, mikor megy el az ura mellette. Istenem! Talán megússza... de akkor a csapat végén haladó, fiatalabb legény megszólítja. Hangjában huncut vád.
– Ugyan, kihez sietsz, széphúgom, ezen a késő délutánon!?

Júlia arcai 19. részlet


(folytatás)

András összevonja a szemöldökét, miközben kezet ad.
– Erő nem lehet benne! Semmi erőszak!
– Fogd be, mert a végén még én szúrlak körösztül! Gyöngédség! Csak azzal! Semmi erő, semmi bántás, de az az enyém lesz!

2015. december 17., csütörtök

(ki/szét/el)szakítva 17. részlet

(folytatás)

Át kellene menni. Az lenne a legjobb, neki, a babának. De Simon emberei aligha eresztik. Nem jelentheti be, hogy itt hagyja a várat, az urát. Simon megparancsolta, hogy várjon rá, várjon, míg visszatér. De a baba miatt Anna nem mer várni... El fog szökni.

Júlia arcai 18. részlet


 – Megígérem... – újabb csók. – Megígérem, hogy az akarat innentől látszódni fog. Asszonyomnak szembe kell néznie egy akarattal, az én akaratommal. Biztos, hogy ezt szeretné, biztos, hogy ezt akarja? Hogy képes lesz rá?

2015. december 10., csütörtök

(ki/szét/el)szakítva 16. részlet


24. fejezet

Amikor Anna hosszú-hosszú évekkel később visszagondol a következő két hónapra, leginkább a mérhetetlen magányra emlékszik. Egyedül van. Simon emberei keresztülnéznek rajta. Kiszolgálják, persze, minden reggel lesz, aki tüzet rak a kandallóba, felhozza a reggelijét, de amúgy mérhetetlen csönd veszi körül. A szemekben vád, harag, sokan azt gondolják, hogy az uruk jól bevásárolt, amikor Annára szemet vetett, és hipp-hopp el is vette. Elkapkodta az uruk, és szánja már, hogy így esett, ezért ment el, ezt gondolják. Anna látja szemükben a ki nem mondott szavakat. A vádló, szemrehányó tekintetek megkeményítik. Az első hetekben még nem megy le a közös terembe vacsorázni, de utána elhatározásra jut. Egyelőre ő a vár úrnője. Történt bármi. Nem tűri, hogy keresztülnézzenek rajta.

Júlia arcai 17. részlet


21. fejezet

Bizalom. Rendben, megadja, gondolja hetekkel később Júlia. A lánykérés után hetekig gyötrődött, végül igent mondjon-e. Ne lépjen-e vissza? Még a gyóntató papjának sem árulta el, hogy a gyermek apja nem Henrik. A pap örül, hogy végre gyűrű van Júlia ujján. Azt hiszi, hogy aki a gyűrűt adta, az a megszülető gyermek apja. És Júlia meghagyta ebben a hitben.

2015. december 2., szerda

(ki/szét/el)szakítva 15. részlet


22. fejezet

Nem lehet... nem lehet kiszeretni a másikból, ami történt. Kezdetben azt gondolta, de azóta hetek teltek, lassan két hónap, és egyre nehezebb. Az asszony teste emlékszik az erőszakra, az utóbbi egy-két hétben Simon hiába próbálta, hiába simogatja, hiába igyekszik az utat jól előkészíteni, mint száraz tapló, olyan az öle, Anna sír, sír vég nélkül. Simon magához öleli, cirógatni kezdi, az asszony is benne van, nem húzódozik, visszacsókol, úgy tűnik, kedve lenne, de ha az öléhez ér... vége. Újrakezdi, kedveskedik, de nincs semmi eredménye. Azután az asszony előbb-utóbb sírva fakad. Simon hiába vigasztalja. Elmondta százszor.
– Nem baj... nem baj, kedvesem... ne erőltessük... pihenjünk. Bújj ide! Ahogyan szoktál... aludjunk...

Júlia arcai 16. részlet


20. fejezet

– Nem. Nem, így nem! Nem ezt akarom, mindenestül akarlak! Igazi házasságra vágyom.
– De ez lehetetlen!
– Nem, nem lehetetlen.
– De hiszen én nem akarom, semmi, de semmi vágy sincs bennem irányodban, uram!
– Majd lesz! Kivárom, míg lesz!
– Kivárod?