Bocsika 2.

Ember tervez, Isten végez... Nem sikerült annyi szöveget előkészítenem, mint terveztem. Elnézést, hogy ez a szövegrészlet kicsit rövidebb lett. Érettségiztetünk, ez nagyon elvitte az időmet. Ért viszont egy nagy öröm, huszonegy érettségizőmből hetet ötösre zártunk ma magyarból, ami egy műszaki szakközépiskolában nem kézenfekvő. Nagyon büszke vagyok a tanítványaimra, és elégedett az eredményekkel. :-) Jó olvasgatást!

Árnyékban 17. rész

(folytatás)

– Undort!? Rosszul gondolkozol , fiam! Látsz-e undort a fiad szemében, az enyémben, az öcsédében, Mariannéban?... Látsz-e?

A fiatal férfi vonásaiban végtelen fáradtság, szemeit lecsukja, halkan szól.

– Nem. Nem látok.

Az apja hangja is halk, kérlelő.

– Ugyan ki néz undorral a kezedre, fiam? Ugyan ki?

A fiatal férfi arca piroslik, szeme hirtelen kipattan.

– Én!!! Én magam nem bírok ránézni! Én magam iszonyodom!

Árnyékban 16. rész

(folytatás)

Baj van, de mekkora, és mi? Hová menjen, kit kérdezzen? A várba nem állíthat be, senkije ő ennek a férfinek. Végül pénteken rászánja magát, hogy megkeresi az öreg Mártát, talán ő többet tud. Lassan készülődik, nem tudja, hogyan állítson be ehhez az asszonyhoz, a házában sosem járt még, jóformán csak köszönni szoktak egymásnak. Hogyan kérje a segítségét? Bizonytalan, tanácstalan.

Árnyékban 15. rész

(folytatás)

Az éjszaka gyorsan eltelik, Margit a lovag sürgető hangjára ébred.

– Margit, Margit, nagyon ránk világosodott!

De az asszony alig tud észhez térni, csak nézi a készülődő, öltözködő férfit, úgy érzi, nincs ereje egy újabb búcsúhoz, hónapokig tartó várakozáshoz.

A férfi az ágy szélére ül, keze Margit arcán, a haján.

– Gyere, kedvesem, a kert végéig el kell kísérned!

A férfi mosolya a régi, Margitot melegíti, az asszony fölkászálódik, már mosolyog, a kert végéig kísér. Jutalmul egy csókot kap, szépet-édeset, a pillanathoz illőt.

Árnyékban 14. rész

(folytatás)

Margit várakozóan, sóhajtva lazítja el a testét. A férfi keze maga a csoda. Izzó vágyvonalak szelik keresztül-kasul, amerre ez a kéz jár. A feje búbjától a lábujjáig mindenütt érzi őket. Mélyeket sóhajt, szinte lebeg. Meleg tenyerek kényeztetik, vágyát húzzák-vonják, sóvárgása nőttön nő. Lábait enyhén széthúzza, és a férfi keze rögtön ott van, most nem játszik, nem kínoz, azonnal ad.

Árnyékban 13. rész

(folytatás)

Jobb lábát csigalassúsággal emeli, combja belseje végigsimít szeretője combján. A simítás olyan, mintha lepke szárnya rebbenne, épp csak megborzongatja a bőrt, rajta a sűrű, sötét szálakat. Margit egyik lábával már a férfi háta mögött, a másik lábával még a földön, erősen Simonnak dől. A csípőjét lefelé, a férfi öle felé tolja, de alighogy odaér, lassan újra elhúzza.

Árnyékban 12. rész

11. fejezet

Eltelt újabb két hét, Margit tette a dolgát. Kezdte szokni a rosszat, a hosszúra nyúlt, bizonytalan várakozást. Ezt is el lehet, el kell viselni. Látogatói is akadtak, a sógora, Anna, egy-két szomszédasszony. A lovagot senki nem emlegette. A falu, úgy tűnt, túllépett a nyár elején történteken, akadt újabb esemény, ami csillapította a pletykaéhesek étvágyát. Meg azután közeledett az ősz, rengeteg dolog akadt még a földeken, a férfiak fáradtan értek haza, az asszonyokat kimerítette az otthoni munka, a mindennapos csaták a gyerekekkel.