Megfogant 61. rész

– Pár pillanat, és ami most önkezed érintésétől melegszik, kezem érintésétől forrósodni fog. Csak még egy kicsit hadd nézzelek, csak még egy kicsit hadd ihassam a látványt, amit egy gyönyörű, vetkőző nő tud nyújtani! Engedd, hogy meglesselek!

A nő hősége már így is maga a pokol, a kiejtett szavak rekedt suttogása hatalmasra rakott máglya tüzével hevít. A pillák a jelenet szégyenétől lecsukódnak, a kéz erőtlenné válva engedi el az anyagot, ami lehullik a bokák köré. Nincs immár takarásban semmi, föltűnik a völgy, ahol egy férfi ideig-óráig elveszhet, megtalálhatja önmagát, megköszönheti az Isten adta életet.

– Édesem!

Most egy sóhaj uralja a szobát. Néhány pillanatig minden mozdulatlan, a nő és a férfi mint két szobor, úgy hatnak. De azután életre kelnek az izmok, a lovag gyorsan megszabadul a testét borító ingtől, pár lépéssel az ágy túlsó felén terem, karjai közé kapja a mezítelen nőt. Bőr hevít bőrt. Úgy szorítják egymást, hogy minél több ponton összeérjenek. A férfi széles mellkasára simulnak a mellek, a két meleg has érintkezése pedig mint két nyári viharfelhő találkozása. Vágy tornyosul, ahogyan viharfelhők tornyosulnak.

Apró villámok indulnak a bőrön, jutnak a felszínről mindkettejük belsejébe. Olyan meleg van, mint a legmelegebb nyári éjszakán. A férfi tenyerei a háton becézőek, hódítóak. Minden kis apró részletet bejárók, simogatók, kedveskedők. Már a kerek dombokon haladók, oda kapaszkodók, ott maradók.

A férfi mindig is azon a véleményen volt, a kert művelése nélkül nincs igazi vetés. Imádja átélni, ahogyan a nő teste átadja magát az örömnek, imádja a hódítás minden lépését, maga ebből töltekezik. Minél nagyobb a karjaiban tartott asszony vágya, annál nagyobb saját öröme.

– Szeretlek.

– Tudom.

Újra megcsókolják egymást. Az első csók rövid volt, ez most alapos. Mélyen megélt, bensőséges, bársonyos, mert meleg nyelvek lassúdad tánca indul. Körzés a másikban, a másik szájzugaiban. Kezdődik a behatolás, hiszen ami zajlik, előkészítése a későbbi együttlétnek. Magába engedi nő a férfit, a leheletét, az ízét, a nedveit, az izmait. A lenti, későbbi beengedés mindkettejük gondolatába befészkelődik, miközben ajkak simulnak ajkakhoz, puhán mozdulnak egymáson, apró érintések és a másik mélyére hatolás váltogatja egymást.

– Nincs ennél jobb – gondolja a férfi. – Ezért érdemes élni.

Tenyerében ott van egy odaadó nő, a háta, a dereka, a melle, a karja, a válla íve. Mindet jó érinteni, az érintés mélységét, erősségét jó fokozni. Átéli a nő örömét, saját öröme is egyre sokasodik. Már az ágy felé terelget, van az a pont, ahonnan feküdni kell, mert elgyöngülőben az asszonyi térd. A hullámokban partokat ostromló vágynak megadják magukat mindketten.
Az ágyban vannak, a férfi elnyúlik a nő jobb oldala mentén. Kezére esik így minden. A telt halmokra indul, a melleket cirógatja körbe újra. Tenyere megtelik az asszony lágy szöveteivel. A test úgy illeszkedik, úgy fordul hozzá, hogy érezni, már nincsen közöttük semmi szégyen.

A férfiszem issza a látványt. Elmerül, mint egy gyönyörű táj nézésében, mint a szülőföld látványában. Szeretetet érez, végtelen elégedettséget, otthon van. A dombok, a völgyek ismerősek, neki teremtettek. Odahajol az egyik mell csúcsához, szájába szívja, azután nem mozdul. Néha a gyorsaság, néha a lassúság, most a mozdulatlanság visz előre az úton, a vágyak útján.

A sóhajok, a nyögések, a szerelem hangjai sokasodnak, a hát íve megemelkedik, a nő még közelebb tolja magát a férfi szájához, kezéhez. A most erősen gyengéd férfimarok ölelésben tartja, szorítja a halom alját, míg az ajkak már a mellbimbóról a körülölelő fehérség felé tartanak.
Megmutatni a mozdulatsor végét, visszatáncolni egy kevésbé érzékeny területre, azután újra birtokba venni a leginkább vágyban vergődő csúcsokat, a barnálló mellbimbókat, ez a következő színes jelenet. Ezt tervezte, ezt indítja, mert úgy gondolja, jól jön néha az ágyban egy kis csalódás.

Nem ezt várta az asszony, nem ezt szeretné most. De a férfi tapasztalt. Egy kis sétát indít az ajkaival a kevésbé érzékeny területekre, hogy a lassú kényeztetés után rohanvást vegye birtokba újra a bimbót, nyálában fürdesse, nyelvével cirógassa. Megismétli a távolodás-közeledés játékát többször, és nem csalódik. A nő egyre inkább önkívületben vergődik, egyre inkább vágyban ég. Nyögdécsel, Istenét, emberét szólingatja. 

Ne szólítsa hiába! A férfi elindítja az újabb jelenetet, mely már a lenti színpadon játszódik. 

(folytatjuk)

Azt tudom ismételni, amit az előző bejegyzés végén, késésben, de vagyok. :-)