2015. november 26., csütörtök

(ki/szét/el)szakítva 14. részlet


(folytatás)

Amikor a kapuban eltűnik férj és feleség, Henrik a legközelebbi lovagra néz. Az olyan keménynek látszik, mint kőlap, amin áll.
– Honnan tudtátok meg?
A válaszadó nem a kérdésre válaszol, hangja vádló.
– Két napot várt! Két napot várt Simon, hogy a hírrel valakit megküldj! Hogy magad átgyere és megkövesd! Hogy engedhetted meg, hogy az urad rád bízott tulajdonát sárba tiporják!?

Júlia arcai 15. részlet


(folytatás)

Most már tényleg nem mond többet, elég a szavakból, tenni pedig nem tehet semmi mást, megtette, amit lehetett. Távozik. Júlia képtelen fölnézni, képtelen gondolkozni. Az utolsó fél óra, mint egy rossz álom. Nem az apa, a fiú kell... Reménytelen...

2015. november 19., csütörtök

(ki/szét/el)szakítva 13. részlet


(folytatás)

– Nem! Nem! Nem akarom! Konrád ereje iszonyú! Nem akarom Simont elveszíteni!
– Legyőzné! Jobb, mint Konrád!
– Van, aki mást állít. Hallottam, már volt olyan, hogy összemérték erejüket. Mindketten győztek a másik fölött nem egyszer. Nem biztos, hogy Konrád lenne a győző. Konrád kegyetlen. Simon nem.

Júlia arcai 14. részlet


19. fejezet

Szavak... csak szavak, kimondva, de nem teljesítve. Elfújja őket a szél, huszonnégy óra és már minden más. Semmi nem az, mi tegnap volt, semmit nem tudni arról, mit hoz a holnap... Az idősebb András halott. Éppen készülődik Henrik és a fia, készülődnek a lánykérésre. El sem indulnak. Levél jön, előbb Alexandernek Máriától, a levél rövid.
„Minden reményem szertefoszlott, András az éjjel meghalt. Már ma visszaköltözöm a városi házamba. Kérlek, ha időd engedi, látogass meg, minél hamarabb.”

2015. november 12., csütörtök

(ki/szét/el)szakítva 12. részlet


 – Na, ki van itt!?
Megdermed, a vér dermed meg az ereiben. Ül, mint akiből kiszállt minden erő, nem mer hátrafordulni, képtelen fölugrani. Futni, rohanni kellene, ki a világból. Menekülni, lélekszakadtig szaladni. De csak ül ott, mint aki kővé vált. Amikor a súlyos kezet a vállán megérzi, úgy tűnik neki, a halál öleli.

Júlia arcai 13. részlet


(folytatás)

– Még jó, hogy nem fogad! Úgy hírlik, András, az idősebb, az apa is megnősül, elveszi Máriát. Hihetetlen, hogy azok ketten fiatalon évtizedekkel ezelőtt titokban találkozgattak. Hogy András feleségül akarta Máriát
– Nekem kevésbé hihetetlen. – Alexander hangjában mélyre fojtott vágy ül, mikor újra megszólal. – Megértem, nagyon. Máriánál tüzesebb, szenvedélyesebb asszony nem létezik.
– Szenvedély... ez hiányzik? Hiányzik a mostani szeretődből?

2015. november 5., csütörtök

(ki/szét/el)szakítva 11. részlet


15. fejezet

Másnap már gyakorolnak. Kialakul, hogy Anna is fölkel korán, még a közös reggeli előtt egy órával. Simon a reggeli vadulástól vágyakozni kezd, időnként az ágyban kötnek ki. Lehetetlenség, hogy ne így legyen, hiszen Konrádot kell játszania. Váratlanul tör asszonyára, ahogyan háttal ül, áll, tesz-vesz, ágyában fekszik.
Eljátszanak egy csomó lehetséges támadást, próbálgatják, hogyan lehetne visszavágni, és mikor.

Júlia arcai 12. részlet


16. fejezet

– Könyörgöm, apám, mindenre, ami szent, ne tegye ezt velem, ne kelljen hozzámennem!
Henrik hátat fordít, Alexanderre vakkant.
– Emeld föl, én már ránézni sem tudok!
Az ajtó felé indul, de mielőtt odaérne, visszafordul. Még látja, ahogy a fia felsegíti a földről térdre borult húgát, egy székhez támogatja. Nézi Hedvig patakokban folyó könnyeit, de egy tenger is kevés lenne ahhoz, hogy meglágyuljon. Hedvig még nem látja, mi az érdeke. Neki kell utat mutatni. Ha kell erővel, de ráveszi a lányát, hogy igent mondjon.