2015. október 22., csütörtök

Júlia arcai 10. részlet


– A lányod kezét kérem meg uram, ezért jöttem, nem másért.
– A kezéért!? És nem zavar téged, hogy a lányom kezével azonnal kapsz egy fattyút is a nyakadba? Nemesember vagy, elsőszülött fia apádnak. Nem oly rég hallottam, atyád halála után birtokaid nagysága az enyémet is meghaladja majd, hisz a király nem oly rég kitüntetett, megjutalmazott. A saját birtokaid így talán már most is az enyémek fölé nőttek. És mégis feleségül vennél egy cafatot? Akiben már sosem lehet megbízni, aki egy férfitól, hozzád képest egy senkitől megesett?

13. fejezet

A szavakat már két napra rá elfújja a szél. Mert ember tervez, de a Mindenható végez. Júlia és Hedvig épp a várudvaron vannak, amikor bevágtat egy lovas és érkezése átalakítja Hedvig életét. A lovas láttán Júlia lábai is a földbe gyökereznek egy pillanatra. Richárd lova, Richárd alakja. Csak akkor kiált fel örömteli hangon, mikor a lovas leugrik a lóról és a hölgyek felé intve megemeli kalapját. András! Legidősebb testvére, a bátyja, kit másfél éve az anyjuk temetésén látott utoljára. Három fiútestvére közül a legidősebb, Richárd kiköpött mása. Talán kicsit magasabb, testesebb, de hajuk színe, vonásaik hasonlóak nagyon. Hedvig nem mozdul, úgy lesi a lovast, mint aki kísértetet lát.
– Richárd!?
A kérdésben remény, vágyakozás, hihetetlenben való hit.
– Richárd?
De a válasz gyors és határozott. András sziklaszilárdan tartja kezében Hedvig feléje nyújtott kezét. Szeme gyöngéd, de szava határozott, és lerombol minden Hedvigben ébredő reményt, vágyat.
--Nem! Csak bátyja vagyok annak, kit egy hete temettetek. Csak bátyja vagyok, nem ő, nem kedvesed. Hedvig eltépi a kezét, sarkon fordul. Zokogva borul a mellé lépő, őt támogató Júliára. Júlia legszívesebben testvérét ölelné, de kénytelen Hedviget gyámolítani, vigasztalni. Hedvig feje fölött a testvérére néz, ezeregy kérdés kavarog benne, de egyet sem tud kinyögni. Mit kereshet itt András, mi szél hozta ide? A temetésre nem ért haza, későn kaphatta kézhez a levelet. De furcsa, hogy ide, ebbe a várba átjött. Mit akarhat? Őt, Júliát jött látni? Ez nem lehet. Holnap vasárnap, Júlia hazalátogat majd, így beszélték meg.
– Apánkkal van baj?
– Nem, nem dehogy.
Hogyhogy itt van, itt ebben a várban? Sosem látogatta egymást a két család. Nem tették egymás birtokára a lábukat.
– Henriket keresem, vele van dolgom.
– Henriket?
Bólint. Júlia szeme csupa kérdés, de testvére nem akar válaszolni. Hedvig felé int a szemével, fejét rázza. Júlia megérti, nem Hedvig fülének való, amiért testvére a vár urát keresi. Talán a gyermek miatt, azért jött, talán kitaláltak valamit és jött megbeszélni. Júlia bólint, fejével az öregtorony bejárata felé int.
– Menj csak!

14. fejezet

Alexander és Henrik egy órája vitatkoznak, de Henrik hajthatatlan. Alexander érveit meg sem hallgatja. Ott tartanak, ahol egy órája elkezdték, ahol az utóbbi napokban abbahagyták.
– Nem maradhat a fattyú a várban!
– Akkor adjuk az apja családjának, szívesen befogadják.
– Nem.
– Apám nem gondol senkivel. Hedvig halálát is akarja? Bele fog pusztulni a bánatba. Elveszti a férfit, most a gyermeket. Apám szíve kőből van, ha kihajítja ezt a gyermeket. Eldobja, leveszi róla a kezét.
Henrik arca rezzenetlen. Lassan, tagoltan, emelt hangon ejti ki a szavakat.
– Elég volt, megmondtam. A gyerek nem maradhat itt. Kiadom egy parasztasszonyhoz. És ha az anyja nem tudja a döntést elfogadni, mehet ő is Isten hírével. Ha pedig marad, el kell fogadnia a döntésemet. A szülés után férjhez adom, két kérője is akadt.
--Még ez is! Nem értem apámat. Egyre kevésbe értem. Azt akarja, hogy lánya a vár kútjába vesse magát!? Egy házasság!? Hisz a két kérő nem is nemesember! Hozzánk képest senkik! Szerencselovagok, akik hírül vették, hogy bajban vagyunk. Hogy apám meg akar szabadulni a lányától. Csak azért jöttek. Apám egy éve még a vár udvarára sem eresztette volna be egyiket sem! Nemhogy a lányát adta volna nekik! Nem gondolhatja komolyan, hogy most meg bármelyikül elvegye Hedviget!?
– Mondtam, elég volt, így döntöttem. A lányommal én rendelkezem, férjhez megy.
– Apám jogát nem kétlem. Szerezhet férjet, megállapodhat velük. De szükséges Hedvig beleegyezése is. Hogyan gondolja apám, hogy azt megkapja? Hedvig nem fog igent mondani. Apám megfenyegetheti bármivel, akkor sem.
– A gyermeke élete lesz a tét.
Alexander elsápad.
– Halálos bűn, amit apám beszél. Halálos bűn erővel elvenni egy tehetetlen gyerek életét! Apám sosem kegyetlenkedett. Most olyat tenne saját lánya gyermekével, amit a vár utolsó szolgája gyermekével sem tenne meg!?
Henrik elfordul, az ablakhoz lép, úgy mondja.
– Eredj, eredj a szemem elől, ha nem értesz meg! Hedvig becsapott, ellenemre, az akaratom ellenére tette, amit tett. Meg kell, büntessem.
– Nem elég büntetés, amit Isten rámért? A kedvese halála? Apám még több csapást akar ráküldeni?
Henrik egyenes derékkal áll, nem szól. Még mindig az ablak felé fordul. Alexander nem látja sem az arcot, sem a szemeket.
Mit tegyen? Elviszi Hedviget még a szülés előtt, azonnal. Átviszi Andráshoz, ahogyan az kérte. Ott jó helyen lesz a húga is, a gyermek is. Az apja iszonyú mérges lesz. Mit tegyen?
A hosszú percek óta csöndes szobát erőteljes kopogás zaja kelti életre. A fiú is, az apa is az ajtó felé fordul. Egy emberük nyit be. Arca zavart, szemében tanácstalanság.
– Uram, vendéged érkezett.
Nem folytatja.
– Igen? Ki az?
– András úr fia, a legidősebb fia.
– A fia?
– A legidősebb, András.
– Mit akarhat?
– Nem mondta, de veled akar beszélni, uram.
– Ereszd be!
– Most?
– Most hát!
Alexanderben kérdések kavarodnak, a válaszokat talán András adja meg. A pillanatokkal később belépő, váratlan és hívatlan vendég két tekintettel találja szemközt. Az egyik kemény, elutasító, a másikban kérdések. András fejet hajt a várúr előtt. Jól teszi. Egy kevésbé tiszteletteljes meghajlás csak tovább rontana a helyzeten, gondolja Alexander.
Henrik szemügyre veszi a férfit. Kiköpött mása a rohadéknak, aki a lányát tönkretette. De azután belenéz a szemekbe és észreveszi a különbséget. Erőt lát ott, ahol a testvérénél csak huncutságot, bolondságot, fiatal játékosságot látott. Ez a férfi itt már felnőtt. Az arca komoly vagy tán komor, a tekintete kemény, kemény, mint sajátja. Párbajt vívnak. De a fiatal férfi nem néz oldalra, nem süti le a pilláit. Állja Henrik kutakodó, fürkésző nézését.
– Minek jöttél!? Megírtam apádnak döntésemet! A lány az apai házban marad és a gyermeket sem adom a kezetekre, hogy azután a házam iránti gyűlöletre nevelve nőjön fel köztetek! Felesleges volt idefáradnod!
András arcvonásai meg sem rezdülnek. Pedig Henrik a vendégnek kijáró legalapvetőbb udvariasságokat felejtve ront neki a mondandójával. Aztán elhallgat, választ vár. András alaposan átgondolja a szavakat, mielőtt kiejti.
– Bocsánatodért jöttem uram, még ha ezt a bocsánatot a családom meg sem érdemli. Megértelek, Richárd öcsém nagy bűnt követett el, nem is mentegetem. Én is azt vallom, amit te, uram. A szülők dolga a házasságot tető alá hozni. Sem Richárdnak, sem Hedvignek sem volt joga a döntésedet megkérdőjelezni. Ellenedre titokban találkozgatni. Megértelek, de a baj megesett. És most nekünk, az élőknek kell a fölmerült gondokat megoldani. A halott testvérem helyett vagyok itt.
Elhallgat, hagyja, hogy ezek itt megértsék szavait. És hallgat azért is, hogy neki magának is legyen ideje megfontolni minden szót, melyet mondani akar. Az élete múlik a válaszon.
Henrik nem érti, nem is akarja megérteni, mit keres itt ez a férfi. Így, hogy Richárd halott, nincs dolga senkivel, senkivel ebből a családból.
– Nem értem, hogy lehetnél itt a testvéred helyett!?
– Egy levelet hoztam, uram. Simon úrtól, mindannyiunk hűbérurától. De a saját szavaim inkább kifejeznék szándékom, mint urunk szűkszavú levele.
Elhallgat, vár, nem nyúl a levélért, nem veszi elő. És nem is folytatja. Henrikre bízza a döntést. Simon leveléből kívánja-e megtudni a látogatás okát, vagy tőle, a hírhozótól.
– Simon már döntött. A testvéred, Júlia ezért van nálunk, Simon őt adta a kezünkre.
– Tudom, de nem miatta, nem Júlia miatt jöttem.
Henrik türelmetlenül int a kezével.
– Mondd hát, mi jöttöd célja?
– A lányod kezét kérem meg uram, ezért jöttem, nem másért.
– A kezéért!? És nem zavar téged, hogy a lányom kezével azonnal kapsz egy fattyút is a nyakadba? Nemesember vagy, elsőszülött fia apádnak. Nem oly rég hallottam, atyád halála után birtokaid nagysága az enyémet is meghaladja majd, hisz a király nem oly rég kitüntetett, megjutalmazott. A saját birtokaid így talán már most is az enyémek fölé nőttek. És mégis feleségül vennél egy cafatot? Akiben már sosem lehet megbízni, aki egy férfitól, hozzád képest egy senkitől megesett?
– Kíméletlen vagy, uram, a tulajdon leányodról beszélsz.
Henrik hevesen vág közbe.
– Nem lányom többé! Hallani sem kívánok felőle! Vidd, ha akarod, vidd, ha bajt akarsz magadnak! Én csak örülök, ha megszabadulok ettől a szégyentelentől!
Súlyos csönd szakad a szobára. Henrik elfordul, az ablakhoz lép, befejezettnek tekinti a beszélgetést. Alexander szól.
– Rosszul nősülsz, nem értem, mi okból.
– A testvérem utolsó kívánságát teljesítem.
Henrik újra közbevág.
– A papokat megkérdezted? Hisz a testvéred benne járt a nőben, akit feleségedül akarsz. Ha a házasságot Hedvig és a testvéred a pap előtt megkötötte volna, nem állhatnál itt, nem való fivérnek fivér feleségét elvenni.
– Tudom, uram, jól tudom. De házasság nem volt és egy papot sem kérdeztem. Mindenki úgy tudja majd, azt vallom mindenütt, hogy a gyermek az enyém.
– Ugyan ki hiszi el? Apád házában, itt, Simonéknál, mind, szinte mind tudjuk, mi történt.
– Leginkább csak a szűk család és a hűbérurunk, mind hallgatnak majd. Simon hallgatását már bírom, nem szól, hogy a gyermek öcsémé. Simon urunk úgy véli, nagy jót teszek, ha Hedviget elveszem. Vele, a gyermekkel, így lesz nekik a legjobb. És neked is uram, neked is jobb lehet tudni, hogy a lányod neveltetéséhez méltó helyre kerül.
– Az ellenségem fiához!?
– Félre kellene tennünk az ellenségeskedést. Simon urunk úgy véli, hogy az esküvő éppen a legjobb lenne a megbékélésre.
Okos, okos ez az ember, jó, hogy Simonra ilyen sokszor hivatkozik. Apja mindig meghajlott Simon akarata előtt. És ha Simonnak tetszik az esküvő gondolata, Henrik is meg fog békélni előbb vagy utóbb, gondolja Alexander.
– Milyen hozományt akarsz?
Az apja nem fog könnyen beletörődni az új helyzetbe. A hangja még mindig ellenséges, a szeme villámokat szór. De András nyugodt marad. Határozott válaszán még Alexander is meglepődik.
– Semmit, semmit nem kérek a lányod kezén kívül, uram.
Henrik szeme elkerekedik.
– Semmit!?
– Semmit.
Hosszú csönd, nézik egymást, próbálják kitalálni a másik szándékát. Nagyon szokatlan, hogy a vőlegény az ő helyzetükben ne kérjen hozományt.
– Nem értelek, minden szó, amit itt mondtál, szokatlan. Váratlan, amit kínálsz. Meg kell fontolnunk, nem adok most választ. Maradj nálunk! Át kell gondolnom, jár-e és milyen előnnyel, amit ajánlottál.
– Rendben, uram. Simon levelét itt hagyom.
A férfi meghajol és mentében a levelet az asztalra teszi.
– Alexander, nyittass a szobát a vendégünknek, majd gyere vissza!
Alexander magában mosolyog. Vendég! Apja gondolkodni kezdett. A lehető legjobb megoldást kínálta föl András. Ezt a szerencsét! A férfi gazdag, rokona az elhunytnak. Nem csak Hedviget, de a gyermeket is magáénak tudhatja. Vér a véréből.
Már a folyosón vannak, szembefordul a férfival, kezet nyújt, mosolyog.
– Hiszem, hogy Isten vezérelt hozzánk és örülök, hogy így esett.
András is elmosolyodik, kezet ráznak.
– Úgy gondolom, hogy ezzel a házassággal mind jól járhatunk. Még talán én is, ha apád beleegyezését adja majd.
– Így lesz, mindennél jobb, amit felkínáltál. A háznagyunkra bízlak és sietek vissza apámhoz.
– Ha megvan a beleegyezése, beszélnék húgoddal, minél hamarabb.
– Természetesen, még ma, meg ma délután felkeresheted. Apám nem fog sokáig hadakozni.
Néhány perc és Alexander újra az apja szobájában áll, mosolyog.
– A lehető legjobb, ami történt. Apám lánya nemesemberhez kerül, gazdaghoz, olyanhoz, aki királyunk kegyét kiérdemelte. Hedvig gyermeke immár nem fattyú, lesz neve, lesz családja. Örülhet apám.
– Simon évek óta győzköd, hogy béküljek ki Andrással, hát most megtörténhet.
Henrik a nyitott ablak előtt áll, háttal a bejáratnak, a szobába belépő fiának. Hangja elgondolkodó. A hevesség, a méreg, mely nem olyan rég eltöltötte, már odavan.
– Megöregedtem. Ami az utóbbi fél évben körülöttem történik, nem értem. Az esküdt ellenségem fia megmenti a lányom becsületét. Nevet ad egy fattyúnak, tisztességes asszonyt csinál egy cafatból, aki ezt meg sem érdemli.
– Apám is megenyhülhetne lassan.
Alexander szavait az utóbbi napokban Henrik már rengetegszer hallotta. De most fordul elő először, hogy nem fojtja bele a fiába a szót, nem kezd magából kikelve kiabálni. A szoba belseje felé fordul.
– Hatalmas csalódtam, Hedvig a szemem fénye volt. Sosem gondoltam, hogy szavaimat így semmibe vegye.
– Ami történt, megtörtént. Az, hogy András megkérte Hedvig kezét, egy olyan fordulat, amiből rengeteg előnyünk származhat. Simon elégedett lesz és egy hűbérúr elégedettsége fontos. Apám is erősebb lesz, egy komoly szövetségessel gyarapszik, ha András elveszi egyetlen lányát.
Hallgatnak hosszan, Henrik újra az ablak felé fordul, de a csönd most jól esik mindkettejüknek. Alexander szólal meg újra.
– A hozományról mit gondol apám?
Henrik megfordul, hangja határozott.
– Nem tehetjük meg, hogy Hedviget hozomány nélkül adjuk ki urának. Ha az nem kér semmit, akkor sem. Hedvignek kell, hogy legyen súlya az új családjában. Egyetlen lányomat nem fogom szégyenszemre egy szál pöndölyben férjhez adni. Amíg odavoltál, gondolkoztam. Adunk vele mindent, ami szokásos. Megkapja anyja birtokát, ékszereit.
– Szép az a birtok.
– Szép bizony, nem vallunk szégyent vele. Az én lányomra senki ne nézzen úgy, mint egy koldusra, adjuk vele a szokásosat.
– Azon felül?
– Nem. András nem kért semmit. Ha kért volna, ha feltételeket szab. Nem szabott, kell neki a testvéred, még így is. Miért? Nem tudom. De ez már nem is igen érdekel. Szólj neki, hogy mehet, mehet Hedvighez, megkérheti, beszélhet vele! Bírja a beleegyezésem. Aztán gyere vissza! Simon a levele végén kér valamit, téged is érint, meg kell beszélnünk, mit válaszoljak!



2 megjegyzés:

  1. Nagyon várom a folytatást , nagyon tetszik!!!

    VálaszTörlés
  2. Nagy öröm nekem, látni az olvasói lelkesedést! Köszi a bejegyzést. :-)

    VálaszTörlés