(ki/szét/el)szakítva 6. részlet

10. fejezet

Eső kopog, folyamatosan veri a párkányt. Anna hosszú ideje lebeg az álom és az ébrenlét határán. Hallja a szolgálót, ma is, mint tegnap. Nem nyitja ki a szemét, nincs kedve megszólalni. A leány halkan tesz-vesz. Csöndben dúdolgat. Anna elalszik újra. A férfi... a férje hangjára ébred. Elmosolyodik. De Simon nincs egyedül, egy másik férfival beszélget.

– Asszonyod még ágyban van!?

Fojtott vidámság, férficinkosság süt minden kiejtett szóból.

Simon nevet.

– Tudod, hogy van ez! Sok időt elvesz egymás megismerése.

– Uram! Ha most is inkább ismerkedni szeretnél, én már itt sem vagyok!

Júlia arcai. 6. részlet

6. fejezet

– Könnyű tanácsot adni! – dohog Júlia magában napokkal később, de hogyan is lehetne szem előtt, ő itt, a férfi amott, egy világ választja el őket. És hiába írta meg a levelet Richárdnak is. Lassan vissza kellene, hogy érjen a válasz. Eltelt már több mint egy hét, de válasz sehol. Júlia nem érti, úgy számolja, nemhogy a levélnek, de magának Richárdnak is meg kellett volna érkeznie, két-három napja itt kellene lennie. És ha itt lenne, könnyű lenne Alexander szeme elé kerülni. Átmehetne a bátyjával látogatóba, a teendőket megbeszélhetnék. Láthatná a férfit...

(ki/szét/el)szakítva 5. részlet

Károly elfordul, az ajtóra kapja a szemét. Föláll, Mária elé siet. A hosszú léptek, a férfi parázsló, állhatatos tekintete, a tekintete, amely tetőtől-talpig végigméri, Máriából minden levegőt kiprésel. Képtelen keresztülnézni a férfin, ahogyan tegnap tette. Képtelen most az átélt sérelmekre gondolni. És akkor a férfi egy tucat ember szeme láttára a kezéért nyúl. Megcsókolja... hosszabban, forróbban, mint illő lenne. Mária húzná el a kezét, de Károly nem hagyja. Újabb csókot lehel, ezúttal a tenyerébe. Ennyi ember előtt! Felé hajol. A hangja... a hangja forró, sokat ígérő.

– Meglátogatlak! Ma délután!

Júlia arcai. 5. részlet

 A férfi magához rántja. Kipréselődik tüdejéből a levegő, ahogy mellkasa a széles mellkasnak ütődik. De akkor léptek kopognak a folyosón, és már be is lép Hedvig. Elkerekedő szemmel nézi az összekapaszkodott emberpárt. Szája egy hét óta először húzódik mosolyra. Szemöldöke fölszalad.

–Ti is!?

A férfi úgy engedi el Júlia addig szorongatott kezét, mintha sosem fogta volna. Szótlanul ront ki a testvére mellett, és hagyja ott a két nőt.

– Ezt meg mi lelte?

– Semmi, semmi nem történt!

– Semmi!? A bátyám a karjában tartott!

– Csak nekiestem a folyosón, a lépcsőházban!

– És mit kerestél a szobájában? Vigyázz magadra! Egykettőre úgy járhatsz, mint én!

(ki/szét/el)szakítva 4. részlet

 A férfi megáll az ajtóban, szeme issza a látványt. Egy gyertyafényes szobában egy szál ingben ülő, lábait törölgető asszony. Ez is hiányzott. Ettől válik otthonossá minden. Közelebb lép, Anna elé térdel, átvenné a törölközőt. Anna nem akarja adni. Simon mosolyog, és kifejti asszonya ujjai közül az anyagot. Minden egyes karcsú, törölközőt markoló ujjat végigcirógat és az asszony elengedi a kendőt.

Júlia arcai. 4. részlet

 Az apjuk nem akar hinni a fülének, szemei hol a fián, hol a leányán, de a leánya rá sem néz, a padlóra mered. Henrik keze ökölbe szorul.

– Hedvig!

Hedvig ilyen dühösnek még soha nem látta az apját, de Alexander szavai nem fedik az igazságot. Halkan szólal meg.

– Az övé lettem, igen.

– Az övé lettél!? Az akaratom, a parancsom ellenére!? Hagytad magad lekapni a tíz körmödről!?

– Szeretem.

– Nem kérdeztem, szereted-e! – az apjuk már üvölt, hallhatja az egész ház. – Nincs jogod szeretni! Nem adtam áldásomat erre a szeretetre! Takarodj! Takarodj a szeretődhöz, ha még emlékszik reád, ha még kellesz neki!

(ki/szét/el)szakítva 3.

Hallgatnak. Végül Anna újra felbátorodik, újra kérdez.

– Te honnan tudod?

– Mind nálam kötött ki főzetért.

– Főzetért?

– Tudod!

– Mit?

– Főzetért! Nehogy Konrád gyereket nemzzen bennük!

– Van ilyen főzet?

– Van hát! A kisasszonyoknak senki nem beszél ilyesmiről?

Anna nemet int.

– Van. És használjuk is!

Anna száján kiszalad.

– Nem bűn ez?

Júlia arcai 3.

– Veszekednek. Mind mást mond. De több hónap... Három, négy... talán öt is. – Amilyen lassan beszélt eddig, most ellenkezőleg, hadarni kezd. – Ne haragudj, de azt gondoltuk, szólnunk kell. És inkább neked, uram, mint apádnak, hogy tudjátok. És tudjatok cselekedni, mielőtt késő lesz.

– Az egész vár tudja!?