A megfogant kín 38. rész

​

– Visszafordulunk – a fiatal férfi szemeibe mered. – A tőrömet!

A férfi összerezzen, mint akit képen töröltek. A gyomrából minden, még inkább, mint korábban, a torkába indul. Próbálja visszanyelni. Öklendezik, miközben az apja mellé hullik, reszkető kezekkel megragadja a tőrt, és kihúzza a sebből. Az örege újrakezdi a visítást, miközben markát a vérző sebre szorítja. A fiatalabb kezéből kihullik a tőr, a porba esik, a legény pedig megállíthatatlanul hányni kezd. A Sötét herceg egy elégedett vigyorral fordul vissza, átveszi a kantárt a közeledő emberétől.

– A tőrömet!

Ketten is ugranak, és a tisztára törölt fegyver pedig pillanatokkal később már vissza is kerül a tokjába, ahol korábban nyugodott.

A megfogant kín 37. rész

A Sötét herceget a méreg rágja. Elvesztette legjobb emberét, és a gyilkos kicsúszott a kezeik közül. Mostanra a nyomok kihűltek, feleslegessé vált folytatni a keresést. Hazafelé tartanak. Tesznek egy kerülőt. Ránéz a nyájaira. Zsenge bárányhúsra éhezett. Meg nem is árt néha odafigyelni a pásztorokra, akik időnként hajlamosak önállósítani magukat, és szabadabban élnek itt az eldugott völgyekben, mint a várak népe, akiket naponta szemügyre vehet.

Épp a pásztorokra gondol, amikor hirtelen, mintha a semmiből teremnének elé, meglát kettőt. Lekapott süveggel állnak, úgy hajbókolnak. Talán elmenne mellettük, ahogyan máskor is szokott, de ekkor elkapja a fiatalabb pillantását. Félelem ül abban. Ezeknek valami vaj van a fülük mögött.

A megfogant kín 36. rész

Miklós jól, és határozottan tájékozódik. Alaposan kiismerte magát a kunyhó körül akkor, mikor először erre jártak. Tudja, merre tartsanak, hogy a járt szekérútra jussanak, a két pásztort elkerüljék. Megnyugtató, hogy azok estig nem veszik észre, hogy a zsákmány elmenekült. Este támadnak, csak a hűlt helyünket fogják találni, és ha úgy döntenek, utánunk jönnek, azt sem teszik azonnal. Kivárják a hajnalt. Mi pedig, gondolja Miklós, addigra árkon-bokron túl lehetünk. 

– Meglásd, kedvesem, minden helyre jön.

A megfogant kín 35. rész

– Jól sejtettem. Ki akarnak nyírni bennünket. Semmiképpen nem várjuk be itt őket. Indulunk.

Katalin kicsit tanácstalanul tárja szét a karját. Arcáról a félelem letörölhetetlen.

– Mégis merre? Az egyetlen idevezető ösvényen ott fognak várni bennünket.

– Ezen ne aggódj! Az előző ittlétünkkor földerítettem a környéket. Egy órányira, az ellenkező irányban van egy kanyargós szekérút, azon indulunk haza.

– Haza? – Katalin szeme könnyes. – Szerinted hazaérünk még valaha?

A megfogant kín 34. rész

– Egy darabon utánuk megyek, nem bízom bennük. Nem láttad a szemeiket. Nincs azokban lélek. Addig pakolj össze! Ha visszaértem, azonnal tovább kell állnunk. Nem akarok késlekedni majd egy pillanatot sem.

Katalin már úgy bólint, hogy közben a takarót hajtogatja. A rémület a torkában dobog, mert igaz, nem látta a pásztorok tekintetét, de hallotta durva, műveletlen beszédüket.

A megfogant kín 33. rész

Látva Robertó zavart tekintetét, az öreg gratulál magának. Megoldotta a gordiuszi csomót, úgy válaszolt, hogy akkor is jól jár, ha Robertó kitalálja, merre mehettek a szökevények, de akkor sem veszít semmit, ha a válasz jégre fut. A fiatal férfi ökög-makog, nem erőssége a gondolkodás.

– A patak, fölfelé.

– Legyen! Annak a csapatnak én leszek a vezetője. Te menj a síkságra! Ti pedig lefelé indultok a patak mentén! Annak az útnak adok a legkevesebb esélyt, de ne hagyjunk ki egyetlen lehetőséget sem.

Megint elnézést kell kérnem :-(

Egy napot csúszik a bejegyzés. Állandóan túlvállalom magam. (Holnap este jelentkezem.) Minden jót, szép estét!