Júlia arcai 22. részlet

(folytatás)

– Tudni akarom! Hányszor voltál vele!

– Ne akard tudni!

Kipattan az ágyból, öltözni kezd.

– Hová mész?

– Kimegyek, járok egyet!

– Alexander! Kérlek!

A férfi megfordul.

– Mit akarsz!? Mondd meg, mit akarsz!? Elvettelek! Itt vagyok veled! Hogy lehetsz féltékeny arra, akit több mint egy éve nem is láttam?

Mária szája széle legörbül.

– Olyan fiatal... olyan szép.

Alexander visszadobja a ládára a kezében tartott inget, fél pillanat alatt asszonya mellett van, átöleli.

– Hiába szép! Hiába fiatal! Nem gondolok vele! Itt vagyok! Melléd húzott a szívem!

Átölelve tartja, várja, hogy megnyugodjon, hogy álomba sírja magát.

Hazugság minden szó. Mert igen. Gondol vele. Majd minden nap. Sokszor eszébe jut. Hiszen a szeretője volt, a kedvese hónapokon át. Hát persze, hogy az eszébe jut. De döntött. Elég volt egy levél, egyetlen hívás. Ott van, ahol lenni akart.

De ez a féltékenység! Asszonya lassan belebetegszik. Fogyott. Sokat. Mindent ott hagytak. Mária rosszabbul viseli. Idegen ebben a városban minden...

26. fejezet

A férje... újra és újra megérkezik, belemélyed. Jól csinálja, amit csinál... nagyon jó szerető. Erős, határozott. Az utóbbi időben az. Mióta kiderült, hogy a korábbi visszafogottság nem volt jó stratégia, határozott lett. Megmondja, hogyan képzeli, mikor. Most is. Már reggel szólt, a reggelinél a közös teremben.

– Asszonyom, alkonyatkor legyen a kertben! – Közelebb hajol, a fülébe suttog, miközben erős tenyere végigsimít a könnyű, nyári ruhaanyagon átsütő, vágyjárta combokon. – Sétálnék egyet asszonyom kertjében!

Hedvig mélyen elpirul, amikor felnézve elkapja férje egyik lovagjának huncutul csillogó nézését, majd látja, ahogyan a férje összekacsint a lovaggal.

Már vagy harmadszor történik, harmadik vasárnap, hogy András elintézi, egyedül legyenek a kertben. Eddig legalábbis még nem találkoztak ott össze senkivel. Pedig Hedvig is tudja, hogy ezeken a langymeleg estéken majd minden bokorban sóhajtozik egy párocska. Találkahely a kert, az apró bűnök kertje, vagy tán a nagyoké is... És akkor már három vasárnapja a kertben rajtuk kívül senki. Csak ő és a férje. Kézen fogva sétálnak, beszélgetnek.

András néha-néha megemeli az asszony kezét, csókot ad, meleg ajkai belekóstolnak a nyitott tenyérbe, Hedvig csuklóján, alsó karján harapdálnak. De a harapásban nincs semmi fájdalom. A férfi úgy veszi a szájába a bőrét, ahogyan anyamacska a gyermekeit, gyöngéden, óvatosan. Minden kis apró harapás egy-egy lépés az ösvényen, ami Hedvig lába előtt indul. A vágy felcsigázásának ösvénye ez. Hedvig még alig-alig ismeri az utat, de András nagyon is jól. Hedvig így látja. Látja, hogy András tud vezetni, tud irányítani, mutatja, Hedvig hová lépjen, meddig maradjon.

Hihetetlen, hogy az utóbbi hónapokban, mi mindenéről, testének milyen porcikáiról derült ki, hogy érzékenyek, pihe-puha érintésre, csókra vágyók, bőr ér bőrhöz sokszor, sokféleképpen. És Hedvig megtanul örülni. Hosszan, sokáig készítgetik az utat, amelyen azután végigmenni, végigsietni, végigszaladni, kifulladni oly jó.

Elérnek Hedvig kedvenc fájához. A fa öreg, terebélyes, alsó ágain napközben gyerekek másznak, hintáznak, zeng a környék a visongástól, a nevetéstől. De most csöndes minden, a beálló szürkületben néha-néha megszólal egy madárhang, az egyik falszakaszon két őr beszélget, a szavakat egyszer-egyszer a szél lesodorja ide, a vár lábánál induló kertbe. De amúgy csönd van, nyugalom, békesség.

Hedvig séta közben már egészen Andráshoz bújik, a férfi a vállát karolja át, másik keze asszonya kezével játszik, simogat, érintget. Megállnak. Az utóbbi három hétben itt mindig megállnak. András úgy fordítja Hedviget, hogy annak háta a mellkasához simuljon, azután kóstolgatni kezdi asszonyát, folytatja a kóstolgatást. A kezek, a karok után a tarkó, a nyak bőre következik, András nyelve, fogai útnak indulnak itt is, ösvényeket húznak a ruha nyakkivágásától a hajszálak tövéig.

Az ösvények borzongatóak, de nem a félelem borzongat immár, Hedvig tudja, nincs mitől félni. Borzong a vágytól, a szenvedélytől, az erős ajkak érintésétől, a testét bejáró meleg tenyér cirógató kedvességétől. Hátra hajló nyakkal, egyre mélyebb levegővételekkel, egyre inkább urának dőlve élvezi a a múló perceket. Pihén puhák az érintések, a csókok, melyek körbejárják a válla tövét, a nyakát, a fülkagylókat. A fülcimpája bőrét érő húzás-vonás Hedvig testében hullámokat kelt, mintha minden újabb vágyérlelés egy tóba ejtet kavics lenne, körök indulnak, melyek olyan helyekre viszik el a vágy hullámait, ahová András meleg tenyere, ujjai, szája, fogai még el sem értek. Hedvig melle, öle is vágyakozni kezd, vágyik a cirógató kedvességre, a férfi részéről céltudatos, kiszámított mozdulatokra, melyeket megélni, átélni oly jó.

András talán megsejt valamit asszonya ki nem mondott, frissen érlelődő vágyakozásából, megfordítja a nőt, maga felé fordítja, és miközben szája szélét kóstolgatja, széles, erős, meleg tenyere is új utakra indul, a kerekded mellekre simul, a vékonyszövésű nyári anyagon keresztül köröket ír a bimbóra, nem siet. Minek is sietni. Övék ez az est, ketten vannak, egymásnak.

András még tud a környezetére figyelni, de Hedvig egyre kevésbé. András akarata ez. Asszonya csak rá figyeljen, csak rá vágyakozzon, az ő illatával, ízével, kemény tenyere érintésével legyen tele, teljen el. Az egyre elomlóbb, egyre inkább befelé figyelő nőt egészen magához húzza, maga a fa tövében a padra ül, asszonya már az ölében, a térdein. Jó ez így, mert most már a lábait is eléri, miközben most ajkai játszanak a vágyteli halmokon, ujjai már a nő bokáján, vádliján kóstolgatnak. Húzni-vonni akarja az időt, hölgye érzékeit betölteni, mielőtt az ölébe kerülhet, mielőtt megérkezhet. Kezdetben csak az ujjainak vége ér Hedvig lába szárához, lassú, nyugodt, hosszú ösvények indulnak az ujjak nyomán. Utána a forró, meleg tenyér az erőt mutatja, végigsétáltatja, végigszorongatja a térdet, a forró, egyre inkább meg-megrebbenő combokat. Azután újra a gyöngédséget, a az apró, sóhajtásnyi érintéseket veti be, mert elérkezik asszonya öléhez, ahol, úgy gondolja, erő semmi nem lehet, leheletszerű, apró, lassú érintések dédelgetik az ölet, a bejáratot, nője lenti ajkait. Forróság, hőség, ködben úszó homály, az élet vize... lassan itt az idő, mikor megérkezhet. Asszonya füléhez hajol, suttogva kérdezi.

– Drága! Drága asszonyom! – Simítás, erősebb. – A kerted kapuját hol nyissam meg? – Ujjai ott, a kapunál. – Itt a fa alatt, vagy menjünk vissza a szobába?

Hedvignek szavát szegi a sok érintés, az ösvény, mely egyre inkább indul, egyre inkább betölti az érzékeket. Pillanatokkal később, két óvatos, lassú-meleg érintés közben szólal meg, suttogva.

– Ahogyan szeretnéd, ahogyan akarod...

– A patak mellé készíttettem néhány takarót, az idő jó meleg, maradjunk kint, azt szeretném. Jöjjön hölgyem! Pár pillanat, és ott lehetünk, ahol lenni szeretnénk.

A földre állítja kedvesét, de nem engedi el, karjával átkarolja, magához húzza. Tíz, tizenöt lépés a patak, nem több, és ez jó is így, mert a takarókon végigheverve András onnan indulhat, ahol pár pillanattal korábban megállt. Meleg tenyere, ujjai visszatérnek Hedvig öléhez. Érintget, simogat elnyújtva, hosszan játszogat. Körbemozog minden redőn, hajlaton, résen. Figyeli asszonya elnyújtott, mélyülő sóhajait, találgatja, hol, meddig maradjon. Nem oly rég, tegnap szeretkeztek, így asszonya öle még nagyon érzékeny, nagyon is vággyal teli, emlékező, reszketve vágyakozó. András ezt szeretné kihasználni, mert asszonya ölébe vágyik mindenek fölött.

Bár tud várni, tud adni, de lassan kapni szeretne. Az ujjai, a keze által örömre terelt, kielégült nő reszkető combjai közé vágyik. Suttogása a fülben borzongató, vágyfokozó.

– Édesem! Egyetlenem! Mehetek-e? Megérkezhetek-e?

Hedvig suttogása leheletszerű.

– Igen... igen...

Befogadja, magába fogadja. Szereti ezt a férfit, és hagyja szeretni, hisz szeretet nélkül ugyan mi értelme a létnek...

VÉGE

A regény első része itt ér véget. :-) A folytatás még nagyon gyerekcipőben jár. Várnod kell, kedves olvasó! Bár lenne annyi időm az írásra, amennyi kedvem van! :-)

A másik regényt még töltögetem, egy-két hónapon belül ott is a cselekménysor végéhez érek, utána egy újabb regény indul.

Néhány hét, és a Júlia arcai egyben letölthetővé válik. :-)