Megfogant 51. rész

Most itt van, annak a karjaiban, aki mindig is tudott szeretni. Élete legjobb szeretője öleli, hódítja. Ismerik egymás testét, a titkokat, mindketten tudják, hol, milyen pontot kell megérinteni. A nő két mély, sóhajszerű levegővétel között arra a régi érzésre gondol, amikor a férfi hosszú kedveskedés után kitöltötte az ölét. Mindjárt benne lesz, újra, megint.

Mondhatná, hogy ugyanolyan ez a szeretkezés, mint a régi, a tíz évvel korábbi. Nem mondja, nem igaz. Jobb ez a mostani. Mert jobb az éhséget éhezés után csillapítani, és már nagyon ki volt éhezve a férfira, és a férfi éhsége is hatalmas. Ennek ellenére, a férfi nem siet. Megteszi azokat az apró kedvességeket, amit egy nő körül illik elvégezni. Nem illik ajtóstul rontani egy házba. Sokszor hallotta, de csak most gondol rá, hogy ez a mondás erre a helyzetre is tökéletes.

Stephan mindig is értette a dolgát, kedves volt, türelmes. Most is eljátszik a melleivel, a bimbóival, a kezei fölül is, alul is kedveskednek, simogató lágyság, keménykedő férfiasság váltakoznak. Stephan emeli a vágyat, földobja, majd hagyja lenyugodni. Újrakezdi sokszor, többször, számolatlanul. Mandi egyszer, régen megfogadta, megszámolja, hányszor sikerül fölszaladni a hegyoldalra. Nem sikerült, valahol öt és tíz között elakadt, mert mindig elérkezik egy olyan pont, ahol megszűnik minden józanság.

Most is itt a pont, mert a férfi a hüvelye bejáratát kezdi simogatni. De már nem az ujjaival, nem is a kezével. Saját férfiasságát vezeti a nő bejáratához, fogja szilárdan, és körözni kezd, mint ahogyan héja köröz a zsákmány fölött. A mozdulatok lassúak, kiszámítottak, sokszor ismétlődők, és hihetetlenül érzékiek. Ez az a pont, ahol lehetetlenné válik bármit megszámolni, lehetetlenné válik bármit gondolni. Beszűkül a világ kettejükre. Tenyerében Stephan kemény izmai, fülében a férfi hangjai, szájában a férfi tiszta íze, orrában a szagok ismerősek, otthonosak, kedvesek. Ebből áll most az élet, ebből áll most a világ. Egyetlen férfi és egyetlen nő összekapaszkodásából.

– Ne hagyj tovább szenvedni. Gyere! – súgja.

A férfi belecsusszan, kitölti.

– Bennem vagy.

– Újra.

A nő élvezi, hogy nem kell mozdulnia, a férfi az irányító, övé minden akarat. Csak önmagára figyel. Az ölét elárasztó lökésekre, a lökések által elindított hullámokra. Irgalmatlanul gyors lépésekkel szalad végig az úton, ahol nincs már egyedül. Együtt mozdul a férfival. Kölcsönösen erősítik, támogatják egymást. A közös kielégülés felé szaladnak, és elérik, megkaparintják megint. Az övék. Lehet dédelgetni, lehet lenyugodni.

15. fejezet

– Micsoda iszonyú viadal volt! Vérben úszva vitték el a grófot, és sokáig azt hittem, uram nem éli túl a délelőttöt sem.

– Hallom, már jobban van!

– Sokkal. De még mindig mellette töltöm minden órámat. Most is csak pillanatokra hagytam magára. A piacról jövök, vettem friss gyümölcsöt. Meg kell ünnepelni, hogy mióta uram ágynak dőlt, ma van az első nap, hogy enni kért.

– Na, az már tényleg a gyógyulás egyik jele. Ígérted, egyszer elmeséled majd az egész viadalt.

– Egyszer! De nem most. Egy órája távol vagyok, most már tényleg szedni kell a lábam. Nem voltam ilyen sokáig távol a betegágytól még soha.

– Akkor menj csak! Nem tartóztatlak! Első a kötelesség!

Nyaka közé veszi a lábát. Futva teszi meg a két utcasarkot. Miközben szalad, bevillan egy-két kép arról a délelőttről, mikor majdnem elvesztette az urát. Látja maga előtt a telis-tele lelátókat. Érzi orrában a napsütötte föld illatát. Látja a saját két fős kis csapatukkal szemben a fekete herceget a legjobb lovagjaival, a szolgákkal körülvéve. És látja maga előtt a viadal első pár pillanatát, amikor teljesen egyértelművé vált, hogy a fekete lovagnak semmi, de semmi baja. A mozgása olyan, mint mindig, pontos, kiszámított. Erő van minden mozdulatban, tapasztalat, ügyesség.

A szolga oldalra köp. Félrevezették őket. A hír hamis volt, vagy eltúlzott. Ki tudja? De a Sötét herceg egészséges, mint a makk. Csapásai pontosak, ügyesen védekezik, és ügyesen hárít. Többnyire azonban támad. A szolga kénytelen magában elismerni, hogy ura elszámította magát. Az összecsapás elején igyekezett a gróf bal oldalát, a vélt vagy valós sérülés oldalát támadni, de teljesen sikertelenül.

A szolga felszisszen, ura megsérült. A sérülés kicsi, de a fehér gyolcs inget gyorsan pirosra színezi a kiserkenő vér. Ekkor azonban ura megtáltosodik, csapást csapásra halmoz, és a herceget eléri az első komoly vágás. A bal vállat ért seb mély lehet, mert a férfi fölkiált, arcán fájdalom vonaglik át, és innentől karja szinte élettelenül lóg a test mellett. A fekete ing bal oldala az átitatott vértől fénylik a kegyetlen napsütésben.

(folytatjuk)