Megfogant 41. rész

​A szolga értetlenül mered gazdájára. Miklós hangjában a félelem árnyalata a legerősebb.

– Hirtelen egy gondolat ütött szöget a fejemben. Mi van, ha épp most támadják meg őket? Ha épp most tör rájuk a gróf, hogy zsákmányát visszaszerezze? Most, mikor nem vagyok mellettük! Most, mikor a lovagok legjava a fővárosba özönlött!

Összenéznek. A szolga egy pillanat alatt veszi át ura gondolatait.

– Megyek, uram! Máris csomagolok!

– Egy órád van, nem több. Addig kifizetem a fogadóst.

Miklós pár pillanattal később már a lépcsőn vágtat lefelé. Az ivóba siet, hiszen fényes nappal van, ott találja meg a fogadóst a leghamarabb, gondolja. Bent nagy társaság mulatozhat, a dorbézolás, a csatazaj kihallatszik a folyosóra. A fiatal férfi óvatosan nyitja meg az ajtót, nem hiányzik most az életéből, hogy részeg alakok belekössenek. Bekukkant, szemei a fogadóst keresik, de egyszer csak egy nagyon ismerős, erős testalkatú férfin akad meg a tekintete. Összenéznek. A kupáját éppen magasba lendítő, hangosan szónokoló férfi szélesen elmosolyodik.

– Miklós! Legjobb cimborám! Barátom! Ezt a nem várt szerencsét!

Már Miklós is mosolyog.

– Brendon!? Ezer éve nem láttalak!

A két ember csontropogtató ölelésben forr össze.

– Mi szél hozott ide? Még sosem láttalak a lovagi tornák idején a fővárosban! Ki szoktad vonni magad az ilyen mulatság alól.

– Így van! Most sem a torna hozott ide, hanem a szerelem.

– A szerelem!? Téged!? 
– Mit szólsz hozzá!? Én, aki legnagyobb ellenzője voltam az asszonyi népnek, maholnap megházasodom.

Miklós nem akar hinni a füleinek.

– Atya világ! És ki a szerencsés menyasszony?

– Na! Találd ki! Ugyan kitalálod-e?

– Csak nem az a leányka, akit két éve együtt pillantottunk meg a Szűz Mária templomban!?

– De, bizony!

Azonnal meg is bánja, hogy a hihetetlen szót kiejtette, mert Brendonon máris látszik a sértettség.

– Azért annyira rossz választás nem vagyok!

Miklós siet a magyarázattal, mert a férfi tényleg jó cimborája, Isten ments, hogy megbántsa! Sosem lehet tudni, mikor lesz egymásra szükségük.

– Azt a leányt úgy körülülték az anyja, két nővére, hogy álmomban sem gondoltam volna, hogy férfit a közelébe eresztenek.

Brendon már újra, őszintén mosolyog. Nagyon jó tulajdonsága, hogy sosem szív semmit mellre, alapvetően békés természetű.

– Ha van időd néhány pohár borra, mindent elmesélek.

Miklós határozottan nemet int a fejével.

– Nem több pohár borra, de egyre sincs időm. Éppen szív dolgában járok én is.

Brendon széttárja a karját, már munkál benne a korábban elfogyasztott bor.

– Keblemre cimbora!

Hatalmas, mackós öleléssel veszi körül Miklóst, aki a nálánál jóval nagyobb férfi csontropogtató ölelésében szinte törpének érzi magát, pedig külső szemlélő mindent mondana reá, csak azt nem, hogy apró termetű.

– Neked is mostanában lesz az esküvőd?

Végre elereszti. Miklós kicsit hátrébb lép.

– Én már túl is vagyok rajta.

– Mit nem mondasz! Ilyen hirtelen! – Rákacsint Miklósra. – Tán csak nem sürgős volt az az esküvő!?

Miklós egy pillanatra félrenéz, de azután szinte kényszeríti magát, hogy újra Brendon szemeibe nézzen.

– Ugyan! Dehogy! Szüzet vettem magam mellé, ahogyan szokás!

– Atya világ! Ne is mondj semmit! Én is kitalálom, hogy ki az a leány! Akit egy éve úgy dicsértél, akit egy fogadó folyosóján pillantottál meg! Igazam van!?

Miklós rábólint.

– Katalin! Ezt a nevet mondtad!

– Így van!

– Meg kell ünnepelnünk!

– Nem ma és nem most! – Miklós hangja nagyon határozott. – A történet, amit mesélnem kellene bonyolult, rendkívül szövevényes, nincs időm előadni, azonnal indulnom kell. Kifizetem a fogadóst, és már itt sem vagyok.

Brendon füléhez közelebb hajol, bár erre sok szükség nincsen, mert a körülöttük kavargó ivóban megint óriási a zaj.

– Katalin családja összerúgta a port a Sötét herceggel. Jó okom van feltételezni, hogy épp most támadják meg őket.

Brendon hatalmasat csap Miklós vállára.

– Na, cimbora, akkor éppen nem mész sehová! Ezzel a két szememmel láttam, hogy a herceg és kísérete belépett a déli kapun, nem régen, talán két órája. Olyan ördöngős pedig még ő sem lehet, hogy egyszerre két helyen egye a fene!

Miklós megszorítja Brendon karját.

– Biztos vagy benne?

– Hát persze! Ki nem ismeri a legfeketébb herceget ebben az országban? – Határozottan bólint. – Biztosan őt láttam. De most azután végképp nem térhetsz ki a meghívás elől! Le kell ülnöd, és mindent el kell mesélned! Ki ennek a leánynak az apja, aki olyan őrült volt, hogy ujjat mert húzni azzal, akitől még királyunk is tart?

– Rendben! Leülök, elmesélek mindent! De annyi időt hagynod kell, hogy a szolgámat előkerítsem, az utazási előkészületeket leállítsam, megtudjam, hová szállt meg a herceg.

– Édes egykomám! Már te nem mész semerre! Megmondom én azt is, hová szállt az ördögök fattya! Mindent tudok! A fekete csődörhöz címzett fogadóban találod, ha keresed! Hol máshol? De ne most keresd! Sőt! Azt mondom, jobban teszed, ha soha nem keresed! Bár, meg kell hagyni, amiben mester a nagyúr, abban mester vagy te is! Karddal tudsz bánni.

Miklós kénytelen közbevágni, mert különben sosem jut szóhoz.

– A szolgámat csak megkeresem...

Brendon közeléből azonban nem lehet egykönnyen távozni.

– Dehogy! Majd megtalál ő téged, ne aggódj! Inkább ülj le, halljam, mi dolgod a herceggel! És megígérem, segítek, ha tudok. – A vidám szemekbe egy pillanatra komorság költözik. – Amit eddig a hercegről hallottam, csak a fele igaz, már megérdemli, hogy valaki végre kiirtsa ebből az árnyékvilágból.

(folytatjuk)

A hét közepén kiütött egy vírus, de sikerült magam összekaparni. Elnézést a késésért! :-)