A megfogant kín 30. rész

Az istállóba bekukkantó lovag egy szempillantás alatt józanodik ki, amikor a földön fekvő Eriket meglátja. A testhez siet, ujjait a nyakra teszi, megpróbálja az ereket kitapintani, de a megtört tekintet, a kiálló kard helyzete is azt mutatja, hiába itt már minden. Káromkodik. Körülnéz, de nem lát senkit, akire rábízhatná a hírt, így maga indul rohanvást az ura színe elé. Menet közben tovább káromolja az Urat, az eget. Rossz hír vivőjének lenni nem jó ómen.

8. fejezet

– Mit mondtál?!

A lovag kissé még mindig levegő után kapkod, nem fiatal már, és az utóbbi egy-két évben megpocakosodott. Az izgalom, a nagy sietség, és valami rossz érzés szinte a szavát vette, alig tudta kinyögni a hírt, amikor az asztal elé ért.

– Erik halott!

A Sötét herceg meg csak mered rá, szájában egy félig megrágott falat, amit majdnem egészben nyel le, és miközben arca eltorzul, úgy kérdezi, immár harmadszorra.

– Mit mondtál?

A lovag igyekszik határozottan megszólalni, mert a végén itt ezek még azt hihetik, sáros a dologban, valami köze van Erik halálához.

– Erik az istállóban fekszik a földön. Csupa vér körülötte minden. Valaki leszúrta.

A herceg ültő helyéből lassan fölemelkedik, tetőtől talpig többször végigméri a rossz hír hozóját, tekintetében gyanakvás ül. A lovag sejtette előre, hogy gyanúba keveredhet. Magában káromkodik.

– Véres a ruhád...

Na tessék! Ettől félt. Mindenki tudja, hogy ő és Erik utálták egymást.

– Uram! Lehet, hogy a ruhám véres lett, amikor legelső lovagod, legjobb barátod közelébe mentem, de senki nem gondolhatja komolyan, hogy Eriket én kardban legyőzöm. A halálos szúrás pedig szemből érte, láthatjátok, ha együtt lemegyünk.

Az ura a csapatra parancsol.

– Utánam!

Mind nekiindulnak, többen már állnak egy ideje, csak uruk szavára vártak. Most egy emberként vetik magukat az ajtó irányába, szinte egymást taposva igyekeznek a főlépcsőn át az udvarra, onnan az istálló felé. A nagy többség már az istálló ajtaja előtt tolakszik, mikor az enyhén kapatos uruk utánuk bődül.

– Megálljatok! Én akarok oda először belépni!

A lovagok sora úgy nyílik meg a Sötét herceg előtt, mint Mózes előtt a tenger. A herceg belép a tágas hodályba, szeme egy-két pillanatig alkalmazkodik a benti homályhoz, a kinti verőfény után szokatlan a sötétség. De azonnal látja a bajt, mert az istálló közepén heverő tetem kicsavarodott tagjai, természetellenes helyzete minden kétséget kizáróan mutatja, hogy a hír igaz. Erik halott. A Sötét herceg mozdulatlanul áll, a mögötte tolongók nem látják az arcát, de a mozgás teljes hiánya mindenkibe belefojtja a hangot.

– Maradjatok itt. Egyedül akarok körülnézni.

Így, bár mindenki kíváncsi, mindenki legszívesebben azonnal a viadal helyszínére sietne, egyelőre a lovagok közül senki sem lép az istállóba. A nyitott ajtóban állva lesik, ahogyan a herceg odasiet a tetemhez, letérdel, keresztet vet, majd nem sokkal később lezárja a nyitott szemeket. Az emberek még mindig nem látják uruk arcát, hol urukra, hol egymásra kapják a tekintetüket. Mindenki a vérmérsékletének megfelelően reagál. Van, aki a rossz hír vivőjét méregeti, van, aki követi a herceg minden apró mozdulatát, van, ki maga elé mered, és olyan is akad, aki nem tudja befogni a száját. Hangosan kommentálja az eseményeket.

– Ki ölhette meg? Ki merészelte? Ki lehetett az a bolond, aki urunkkal ujjat mert húzni? Nem szeretnék a helyében lenni. Urunk majd elevenen nyúzza meg.

– Fogd már be! Te sem tudod, mikor kell csöndben maradni!

Végre mind elhallgatnak. Lesik a Sötét herceg mozdulatait, és várják a parancsot. Az idő ólomlábakon vánszorog, mind így érzik. Egyre feszültebbek. Az uruk végre föláll, a tetem körüli talajt méregeti. Le-lehajol, ki tudná ebből a távolságból megállapítani, mit vizsgál. Még mindig lehajtott fejjel tesz néhány kört a tetem körül. Hosszú haja eltakarja az arcát, minden vonás rejtve marad továbbra is. Végül a herceg a hátsó kijárat felé indul. Szinte futva teszi meg az utat, majd eltűnik az udvaron. Egy-két ember mozdulna, de a legöregebb, legtapasztaltabb lovag visszatartja őket.

– Itt várunk! Én a helyetekben most inkább nem mérgelném föl urunkat semmivel.

De abban a pillanatban már meg is jelenik a herceg. Futva tart vissza, lecövekel a csoport előtt egy-két lépésnyire. A rossz hír hozójára pillant.

– Nem te voltál! Megbizonyosodtam. A tettesek nem közöttünk vannak. A nyomokból úgy látom, két ember végzett Erikkel, és nagyon nagy az esélyünk utolérni őket. Ha azonnal indulunk, még a sötétség beállta előtt elkaphatjuk a gyilkosokat. Az egyikük vérzik, így azt gondolom, látható nyomokat hagynak majd az úton. Azonnal indulunk.

A herceg egy pillanatra elhallgat, szeme végigsöpör a lovagjain.

– Ti hárman maradtok! Gondoskodjatok Erikről, hívjatok egy papot, ravatalozzátok föl a testet, imádkozzatok a lélekért. Rendes temetést akarok, ha visszajöttünk. Ti ketten pedig kerítsétek elő a kocsmárost. Szedjetek ki belőle mindent! Nem kell kímélni! Erik valamelyik vendéggel csapott össze. A kocsmáros adjon egy leírást a gyilkosokról! Amit ő tud, én is tudni akarom! Ha megvan a leírás, egyikőtök azonnal jöjjön utánunk. Nagyban könnyítené a keresést, ha tudnánk, kiket üldözünk.

A herceg a csapat jobb szélén álló magas, vékony emberéhez fordul.

– Robertó! Teneked még a némák is megnyílnak! Vallasd ki a kocsmárost, de ha kell, az egész háznépet! – újra végigfut a pillantása a többieken. – A többieknek egy szemvillanásnyi ideje van összekészülni. Fegyvereket, egy-két napi élelmet hozzatok! Nem várok senkire! Azonnal indulunk! Aki segít, azt megjutalmazom, aki hátráltat, megölöm.

(folytatjuk)

A tágabb családom éppen ma szaporodott meg egy kis emberkével. :-) A születés csodájánál nem is kell nagyobb csoda... :-)