Árnyékban 15. rész

(folytatás)

Az éjszaka gyorsan eltelik, Margit a lovag sürgető hangjára ébred.

– Margit, Margit, nagyon ránk világosodott!

De az asszony alig tud észhez térni, csak nézi a készülődő, öltözködő férfit, úgy érzi, nincs ereje egy újabb búcsúhoz, hónapokig tartó várakozáshoz.

A férfi az ágy szélére ül, keze Margit arcán, a haján.

– Gyere, kedvesem, a kert végéig el kell kísérned!

A férfi mosolya a régi, Margitot melegíti, az asszony fölkászálódik, már mosolyog, a kert végéig kísér. Jutalmul egy csókot kap, szépet-édeset, a pillanathoz illőt.

Árnyékban 14. rész

(folytatás)

Margit várakozóan, sóhajtva lazítja el a testét. A férfi keze maga a csoda. Izzó vágyvonalak szelik keresztül-kasul, amerre ez a kéz jár. A feje búbjától a lábujjáig mindenütt érzi őket. Mélyeket sóhajt, szinte lebeg. Meleg tenyerek kényeztetik, vágyát húzzák-vonják, sóvárgása nőttön nő. Lábait enyhén széthúzza, és a férfi keze rögtön ott van, most nem játszik, nem kínoz, azonnal ad.

Árnyékban 13. rész

(folytatás)

Jobb lábát csigalassúsággal emeli, combja belseje végigsimít szeretője combján. A simítás olyan, mintha lepke szárnya rebbenne, épp csak megborzongatja a bőrt, rajta a sűrű, sötét szálakat. Margit egyik lábával már a férfi háta mögött, a másik lábával még a földön, erősen Simonnak dől. A csípőjét lefelé, a férfi öle felé tolja, de alighogy odaér, lassan újra elhúzza.

Árnyékban 12. rész

11. fejezet

Eltelt újabb két hét, Margit tette a dolgát. Kezdte szokni a rosszat, a hosszúra nyúlt, bizonytalan várakozást. Ezt is el lehet, el kell viselni. Látogatói is akadtak, a sógora, Anna, egy-két szomszédasszony. A lovagot senki nem emlegette. A falu, úgy tűnt, túllépett a nyár elején történteken, akadt újabb esemény, ami csillapította a pletykaéhesek étvágyát. Meg azután közeledett az ősz, rengeteg dolog akadt még a földeken, a férfiak fáradtan értek haza, az asszonyokat kimerítette az otthoni munka, a mindennapos csaták a gyerekekkel.