Árnyékban 11. rész

10. fejezet 

A napok gyorsan teltek, Margit tette a dolgát, de minden szabad pillanatában a férfinak írandó levél szavait, mondatait formálta gondolatban. A gyereket, ha van, tényleg van, add, hogy legyen.... nem írja meg. Majd, ha a férfi hazaér, akkor mondja meg neki, addigra már nem történhet semmi, addigra biztos lesz. Izgatott, akkor is mosolyog, amikor senki nem látja, várja a pénteket.

Árnyékban 10. rész

9. Fejezet

Az első idők a legszörnyűbbek. Margit a következő két napban bezárkózik. Vasárnap hallja, hogy a falu a templomba vonul, azután visszatér. Margit hajnal óta az ágyon fekszik, persze fölkelt, ellátta az állatokat, de azután képtelen talpon maradni. Visszadől az ágyába, ahol az ágyneműn még érezni véli a férfi szagát...

Árnyékban 9. rész

(folytatás)

Ki tudja, ilyenkor mennyi idő telik el. Talán egy pillanat, talán egy örökkévalóság. A férfi eszmél először, karján egy hangya fut keresztül, majd még egy. Az erdő él, nem vesz tudomást róluk.

A férfi az alatta-mellette fekvő nő szétbomlott haját nézi, Margit szemei lehunyva, kicsit még mindig gyorsabban szuszog. A férfi a fülébe simogat a szájával, nyelvével.

– Mennünk kell, kedvesem!

Árnyékban 8. rész

(folytatás) 

Azután csavargatni kezdi a vizet a lábszárközépig érő alsóruhából. Mikor készen van, rövid habozás után egy csomót köt a szoknyarész aljára a térd vonalánál. Vizesen nincs értelme visszahajtani az anyagot. Megint nekifog a munkának. Sorban csavargatja ki a ruhákat. Haja a szemébe lóg, homloka újra gyöngyözik az erőfeszítéstől, de lassan készen van.

Elkezd összepakolni, utoljára a sulykolófáért hajol le, tenné a kupac tetejére, amikor felegyenesedve meglátja a férfit. A patak túlfelén áll, őt nézi. Margit is áll, csak áll, mozdulatlanul. Megkönnyebbülés, öröm, vágy kavarog benne, de eszébe villannak a kemény szavak. Áll, és nem tudja, mit is mondhatna.