Júlia arcai 19. részlet

(folytatás)

András összevonja a szemöldökét, miközben kezet ad.

– Erő nem lehet benne! Semmi erőszak!

– Fogd be, mert a végén még én szúrlak körösztül! Gyöngédség! Csak azzal! Semmi erő, semmi bántás, de az az enyém lesz!

(ki/szét/el)szakítva 17. részlet

(folytatás)

Át kellene menni. Az lenne a legjobb, neki, a babának. De Simon emberei aligha eresztik. Nem jelentheti be, hogy itt hagyja a várat, az urát. Simon megparancsolta, hogy várjon rá, várjon, míg visszatér. De a baba miatt Anna nem mer várni... El fog szökni.

Júlia arcai 18. részlet

 – Megígérem... – újabb csók. – Megígérem, hogy az akarat innentől látszódni fog. Asszonyomnak szembe kell néznie egy akarattal, az én akaratommal. Biztos, hogy ezt szeretné, biztos, hogy ezt akarja? Hogy képes lesz rá?

(ki/szét/el)szakítva 16. részlet

24. fejezet

Amikor Anna hosszú-hosszú évekkel később visszagondol a következő két hónapra, leginkább a mérhetetlen magányra emlékszik. Egyedül van. Simon emberei keresztülnéznek rajta. Kiszolgálják, persze, minden reggel lesz, aki tüzet rak a kandallóba, felhozza a reggelijét, de amúgy mérhetetlen csönd veszi körül. A szemekben vád, harag, sokan azt gondolják, hogy az uruk jól bevásárolt, amikor Annára szemet vetett, és hipp-hopp el is vette. Elkapkodta az uruk, és szánja már, hogy így esett, ezért ment el, ezt gondolják. Anna látja szemükben a ki nem mondott szavakat. A vádló, szemrehányó tekintetek megkeményítik. Az első hetekben még nem megy le a közös terembe vacsorázni, de utána elhatározásra jut. Egyelőre ő a vár úrnője. Történt bármi. Nem tűri, hogy keresztülnézzenek rajta.

Júlia arcai 17. részlet

21. fejezet

Bizalom. Rendben, megadja, gondolja hetekkel később Júlia. A lánykérés után hetekig gyötrődött, végül igent mondjon-e. Ne lépjen-e vissza? Még a gyóntató papjának sem árulta el, hogy a gyermek apja nem Henrik. A pap örül, hogy végre gyűrű van Júlia ujján. Azt hiszi, hogy aki a gyűrűt adta, az a megszülető gyermek apja. És Júlia meghagyta ebben a hitben.

(ki/szét/el)szakítva 15. részlet

22. fejezet

Nem lehet... nem lehet kiszeretni a másikból, ami történt. Kezdetben azt gondolta, de azóta hetek teltek, lassan két hónap, és egyre nehezebb. Az asszony teste emlékszik az erőszakra, az utóbbi egy-két hétben Simon hiába próbálta, hiába simogatja, hiába igyekszik az utat jól előkészíteni, mint száraz tapló, olyan az öle, Anna sír, sír vég nélkül. Simon magához öleli, cirógatni kezdi, az asszony is benne van, nem húzódozik, visszacsókol, úgy tűnik, kedve lenne, de ha az öléhez ér... vége. Újrakezdi, kedveskedik, de nincs semmi eredménye. Azután az asszony előbb-utóbb sírva fakad. Simon hiába vigasztalja. Elmondta százszor.

– Nem baj... nem baj, kedvesem... ne erőltessük... pihenjünk. Bújj ide! Ahogyan szoktál... aludjunk...

Júlia arcai 16. részlet

20. fejezet

– Nem. Nem, így nem! Nem ezt akarom, mindenestül akarlak! Igazi házasságra vágyom.

– De ez lehetetlen!

– Nem, nem lehetetlen.

– De hiszen én nem akarom, semmi, de semmi vágy sincs bennem irányodban, uram!

– Majd lesz! Kivárom, míg lesz!

– Kivárod?