BÚÉK

2017. Reméljük, lesz olyan, mint a többi, megelőző esztendő. Egyesekhez közelebb kerülünk, másoktól eltávolodunk, egyes terveinket sikerre visszük, másokkal kudarcot vallunk. Egyszer fenn, egyszer lenn, de a lényeg, hogy legyen kedvünk újra és újra felállni, az úton továbbhaladni. Minden kedves olvasómnak kívánom, hogy a 2017-es éve legyen sikeresebb, mint az előző, legyen értékes emberi kapcsolatokban bővelkedő, örömteli, kapja meg mindenki azt, amire leginkább vágyik! Szép évet kívánok! :-) Ági

Kettő együtt 19. rész

***

– Egész éjjel, megállás nélkül lovagoltunk, lehetetlen, hogy utolérjenek.

– Talán meg sem próbálták. Te is tudod, mi mit csinálnánk hasonló helyzetben.

– Nem követnék senkit. Ha tudom, merre tart, megpróbálnék eléje kerülni, a hazaútján valahol elkapni, ahol alkalmas a táj a rajtaütésre.

– Így van. Tudják már kik vagyunk, tudják, hová tartunk. Meg akarnak majd bennünket támadni ott, ahol a főútról letérünk, ahol a síkság találkozik az erdőkkel. Ott fognak lecsapni ránk.

Ünnep

A 2016-os, egyre közeledő karácsony hozzon Nektek mosolygós arcokat, örömmel teli tekinteteket! Az ünnep alkalom arra, hogy megköszönjük a sok jót szeretteinknek, hadd köszönjem meg minden olvasómnak, hogy hétről-hétre, a rövid föltöltések ellenére kitartotok, ezzel a kitartással lelkesítetek, további bejegyzések írására inspiráltok Gyönyörű napokat mindenkinek! :-) Ági

bocsika :-)

Az történt velem, ami a legtöbbünkkel megesik a karácsony előtti héten, a rengeteg teendő, az ünnepi készülődés, a különféle programok kicsit beborítottak. Hiába van csütörtök, a föltöltésre, a blogbejegyzés megírására nem maradt időm. Igyekszem minél hamarabb jelentkezni a következő részlettel. Addig is kívánok mindannyiótoknak lelkes, kifogyhatatlan energiákkal végigvitt, mosolygós ünnep előtti pénteket! Ági

Kettő együtt 18. rész

Az élmény nagyon új, és ugyanakkor nagyon is régi. Hason fekve hintázni egy férfin, ez szokatlan, ez új. És új a meleg test, amit ebben a szokatlan pózban átölelhet, amihez hozzábújhat, szorosan öleli az embere nyakát, bal karjával a karjába kapaszkodik. Ugyanakkor régi az érzés, ami elönti, hiszen évtizedek óta gyakorol, évtizedek óta szoktatja ölét a keményen, hatalmas éhséggel érkező vágyhoz, testének sürgetéséhez.

Kettő együtt 17. rész

23.fejezet

Egy sötét erdőből ér ki. Erősen szürkül. De nem fél, úgy érzi, biztonságban van. Előtte egy híd magaslik, az is biztonságosnak, stabilnak látszik. Az út, az ösvény egyenesen a hídra vezet. Átindul. A híd túlsó oldalán egy házat lát, néhány részlet a saját házukra emlékezteti, más részletek idegenül hatnak. A ház itt-ott tatarozásra szorul, az ajtókon, ablakokon pattogzik a festék, de összességében tetszik neki, amit lát. Minden megnyugtatóan otthonos, minden megnyugtatóan rendezett. Nem tétovázik, belép.

Kettő együtt 16. rész

***

– Most mi a fenét csináljunk!?

– Nyírjuk ki őket mind, nagyjóuram, az után hat láb mélyre velük.

– Az ilyen tanáccsal csak urunk végzetét akarhatod! Ne hallgass rá, nagyjóuram! Hallgass az én tanácsaimra!

– Mire is!? Hogy urunk adja oda a leányát egy jöttment senkinek!?

Kettő együtt 15. rész

22. fejezet

Bálint tekintete hiába fut végig a teremben lévő embereken, Mariannt nem látja sehol. Az arca elkomorodik, szája sarkából szól oda a testvérének.

– Nem látom. Nincs sehol.

Simon alig észrevehetően biccent, de egyazon lendülettel megy tovább, és csak akkor áll meg, amikor illő távolságban vannak a ház urától.

Kettő együtt 14. rész

20. fejezet

Kint a hó egyre nagyobb pelyhekben, egyre sűrűbben hullik, a járdán sehol egy lábnyom, az utcákon már nincs egy lélek sem. Csönd van, amilyen csönd csak vidéken, hegyek között, eldugott kis utcácskákon lehet.

Kettő együtt 13. rész

18. fejezet

Késő délután, estefelé ébred, egyedül. Először azt sem tudja, hol van. Lassan eszmél. Utazás, szállodai szoba, az ágy mellett egy gyönge fényű lámpa. Sorban bevillannak a délután képei.

Kettő együtt 12. rész

17. fejezet

– A kurva életbe! A rohadt kurva életbe! Hát, nem megmondtam!

– Erre! A fogadóból elkötünk két lovat!

– Ez már a halál! Föl fognak lógatni bennünket!

Kettő együtt 11. rész

16. fejezet

Napok óta úton vannak, de közelednek, egyre ismerősebb a táj, egyre ismerősebb a beszéd. Otthon van újra. Alig tudja a könnyeit leplezni. Nem akarja emellett a két erős férfi mellett a gyönge nőt játszani. Egész úton könnyedebbnek, vidámabbnak mutatta magát, mint amilyen valójában.

Kettő együtt 10. rész

14. fejezet

– Boldog szülinapot!

– Köszönöm!

A vacsora maradéka fölött mindketten átnyúlnak, összekoccantják a két teletöltött poharat. A férfi mélyen asszonya szemébe néz, elmosolyodik.

Kettő együtt 9. rész

Az asszony már mezítláb, kabát nélkül áll az előszobában az ismerős tárgyak között. Vet egy pillantást a tükörképére.

– Mint egy vizihulla. – dünnyögi halkan.

Kettő együtt 8. rész

(folytatás)

Immár nincs közöttük semmi, csupán a férfit takarja az alsóruhája, de fölül már ő is mezítelen. Bőr a bőrön, villanások, tovaszaladó futótűz, melegség, hőség, tomboló nyár, maga a pokol.

Kettő együtt 7. rész

11. fejezet

– Elment az eszed! Hallottam minden szót! Őt kéred jutalmul! Simonnak, a bátyádnak mit adsz majd! Hogy fizeted vissza a pénzt, amit a húgod felkutatására, megvételére adott?

– Fogd be! Legrosszabb esetben a lovagja leszek. Valahová úgyis vinnem kell a leányt! Simon majd befogad bennünket!

Kettő együtt 6. rész

– Nem, nem moziba hívott kétszer! De egyikőnk sem tizenhat éves volt már akkor. Egy vállalati buli után hívott el először magához „zenét hallgatni” – kacsint, nevet.

– És te?

– Elküldtem a fenébe. Kár, hogy rajtam kívül senki nem hallotta, ahogyan a zenehallgatás szót kiejtette a száján. Nagyon akart, nem is titkolta... de elküldtem. Nem szerettem volna, hogy azt higgye, elég egy szó, és röpülök.

Kettő együtt 5. rész

 (folytatás)

– Igen, el.

Az asszonynak bevillan egy-két kép az utolsó együtt töltött éjszakájukból. Most képtelenségnek tartja, hogy a férfi bárki mást a karjaiba vegyen rajta kívül. Elmosolyodik. A kezét a gyerek karjára teszi.

– Apa szeret bennünket.

A fiú szája sarka, karja megrándul. Az asszony szinte látja a gyerek gondolatait, érzéseit az arcon végighullámzani.

– Ne mondd, hogy mindig biztos vagy benne!

Kettő együtt 4. rész

(folytatás)

Fölnyög. Fekszik tovább. Újrakezdődik a kényeztetés. Nincs jobb ennél. A legfinomabb dolog a világon. Az egyik legfinomabb. Rábízza magát erre az emberre. Tudja, mit szeret. Tudja, hogyan szereti.

Kettő együtt 3. rész

3. fejezet

A lány tágra nyílt szemmel, elveszetten áll az ócska kis hajlék közepén. Legszívesebben sírva fakadna. A fáradtság, a bizonytalanság, a szégyen érzete hullámokban tör rá. Amikor a férfi a vállára teszi a kezét, összerezzen, ijedten néz hátra. De a lovag már el is húzza a karját, az ajtó felé fordul.

– Feküdj le! Próbálj pihenni! Itt biztonságban vagy! – az egyik sarok felé bök. – Abban az agyagedényben találsz vizet!

Kettő együtt 2. rész

(folytatás)

A lovag a nyakát nyújtogatja, de hiába nőtt magasra, az előtte álló emberektől, a saját szolgája tökfejétől nem lát semmit. Mindenütt barna arcok tömkelege, sehol egy szőke női fej. Az egyre erősödő zsongásból kihallja az embere hangját.
– Éppen kurkásszák! Fene ette volna meg a hájas ujjaikat!

Kettő együtt

Kettő együtt

Percekig feküdt mozdulatlanul, agyából minden kihullott, nem gondolt senkire, semmire. Azután újrakezdődött, nyögdécselve tornázta magát egyre magasabbra. A dolog sosem volt könnyű, útközben kisebb völgyeken, hegyeken vergődött keresztül, ilyenkor leírhatatlanul megfejthetetlennek érezte az erőket, amelyek a mélyben munkálkodtak.

Árnyékban 25. rész

24. fejezet

– Minden rendben! – Márta hangja határozott. – Lehet, hogy korábban jött ez a legényke, de nem annyival, hogy baj legyen. Mindketten, anya is, fia is rendben vannak! Pihenjetek le! A gyereket is kimerítette a szülés, néhány órát alhattok! Nyúzottnak látszol, uram!

Árnyékban 24. rész

23. fejezet

Másnap a férfi ott áll az asszony ajtajában, azt reméli, utoljára áll itt. Nincs több bújócska, nincs több kibúvó, nincs több kerülgetés. Minden kétségen túltette magát, ha maradt is benne bizonytalanság, nem mutatja senkinek, legkevésbé Margitnak! Ezt megfogadja újra, azzal bekopog az ajtón. Vár, de ezúttal hiába.

Bocsika 3.

Sajnos, a jövő heti föltöltést nem tudom előkészíteni. :-( A következő egy hét mátrai túrákról, sétákról, relexálásról fog szólni, így legközelebb augusztus 4-én, csütörtökön találkozunk újra. Szép nyarat, megvalósuló álmokat, vágyakat minden régi és új olvasómnak!

Árnyékban 23. rész

(folytatás)

Nem nevet senki, csak Mariann mer megmozdulni. Simonhoz lép.

– Ne tedd ezt magaddal! Neked kellett legrégebben, leginkább tudnod, hogy Margit nem csak egy a parasztasszonyok közül.

Simon áll, tekintetét az oltárra mereszti, talán nem is hall. Pillanatok múlnak, senki nem mozdul. Simon arcvonásai megkeményednek, kihúzza magát.

– Soha többé nem akarom ennek a nőnek a nevét hallani! Becsapott, mikor eltitkolta előlem származását! Akárkinek a leánya, nem méltó rá, hogy váram első asszonya legyen!

Árnyékban 22. rész

(folytatás)

Az apa ismeri a fiát, mint a tenyerét. Egy darabig meg kell elégednie ennyivel, aligha húz ki belőle többet. Hatalmas a csönd. Telik az idő. Simon sokára szólal meg.

– Ha a gyerekkel az éjjel nem lesz semmi gond, hajnalban elmegyek vadászni.

Még nem volt, mióta a sebesüléséből felépült.

– Viszed a kutyákat?

– Nem. Csak magamban... Kiszellőztetem a fejem...

Újra hallgatnak.

Árnyékban 21. rész

19. fejezet

Megfelelő szavak! Ez jár a fejében napokkal később! Nem találja őket. Pedig a legnehezebben túl van. Odaállt az emberei elé. Elmondta, hogy megsérült, hogy Isten akaratából, kemény próbaképpen elvesztette a kezét. Itt lecsúsztatta a válláról a köntösét, hagyta, hogy az a földre hulljon. Dermedt csönd fogadta a látványt. Azután nagysokára hátul megszólalt az egyik nagypofájú embere.

Árnyékban 20. rész

(folytatás)

Elnyúlva fekszenek, Simon Margit bal oldalához simul. Tenyere a melleken cirógat, a nagyra nőtt pocakot dédelgeti. Odabent valaki ébredezik, az asszony hasa megtelik élettel. Margit már megszokta, szereti a mocorgást, de Simon most lát ilyet először. Kérdőn néz Margitra. Margit mosolyogva bólint. A férfi hangja rekedt.

Árnyékban 19. rész

(folytatás)

Simon nem válaszol, de elkezdi lekínlódni magáról a csizmát, a szűk nadrágszárakat. Fojtottan káromkodik. A csizmát, a nadrágot is a sarokba vágja, hangosan fújja ki a levegőt, áll, lassan megnyugszik. Elindul a szoba felé, az meg mintha a világ végén lenne, de ahogy Simon átlépi a küszöböt, minden visszavonhatatlanul a helyére kerül. Simon kihúzza a hátát, hangja határozott, parancsoló, újra férfinak érzi magát, nem gondolkodik rajta, miért.

Árnyékban 18. rész

(folytatás)

Simont a komoly hang meglepi, apjára néz, de ő a lángokat bámulja kitartóan.

– Valami baj van?

Apja bólint, végre elfordul a tűztől, a fiára néz.

– Margit... gyermeket vár.

Bocsika 2.

Ember tervez, Isten végez... Nem sikerült annyi szöveget előkészítenem, mint terveztem. Elnézést, hogy ez a szövegrészlet kicsit rövidebb lett. Érettségiztetünk, ez nagyon elvitte az időmet. Ért viszont egy nagy öröm, huszonegy érettségizőmből hetet ötösre zártunk ma magyarból, ami egy műszaki szakközépiskolában nem kézenfekvő. Nagyon büszke vagyok a tanítványaimra, és elégedett az eredményekkel. :-) Jó olvasgatást!

Árnyékban 17. rész

(folytatás)

– Undort!? Rosszul gondolkozol , fiam! Látsz-e undort a fiad szemében, az enyémben, az öcsédében, Mariannéban?... Látsz-e?

A fiatal férfi vonásaiban végtelen fáradtság, szemeit lecsukja, halkan szól.

– Nem. Nem látok.

Az apja hangja is halk, kérlelő.

– Ugyan ki néz undorral a kezedre, fiam? Ugyan ki?

A fiatal férfi arca piroslik, szeme hirtelen kipattan.

– Én!!! Én magam nem bírok ránézni! Én magam iszonyodom!

Árnyékban 16. rész

(folytatás)

Baj van, de mekkora, és mi? Hová menjen, kit kérdezzen? A várba nem állíthat be, senkije ő ennek a férfinek. Végül pénteken rászánja magát, hogy megkeresi az öreg Mártát, talán ő többet tud. Lassan készülődik, nem tudja, hogyan állítson be ehhez az asszonyhoz, a házában sosem járt még, jóformán csak köszönni szoktak egymásnak. Hogyan kérje a segítségét? Bizonytalan, tanácstalan.

Árnyékban 15. rész

(folytatás)

Az éjszaka gyorsan eltelik, Margit a lovag sürgető hangjára ébred.

– Margit, Margit, nagyon ránk világosodott!

De az asszony alig tud észhez térni, csak nézi a készülődő, öltözködő férfit, úgy érzi, nincs ereje egy újabb búcsúhoz, hónapokig tartó várakozáshoz.

A férfi az ágy szélére ül, keze Margit arcán, a haján.

– Gyere, kedvesem, a kert végéig el kell kísérned!

A férfi mosolya a régi, Margitot melegíti, az asszony fölkászálódik, már mosolyog, a kert végéig kísér. Jutalmul egy csókot kap, szépet-édeset, a pillanathoz illőt.

Árnyékban 14. rész

(folytatás)

Margit várakozóan, sóhajtva lazítja el a testét. A férfi keze maga a csoda. Izzó vágyvonalak szelik keresztül-kasul, amerre ez a kéz jár. A feje búbjától a lábujjáig mindenütt érzi őket. Mélyeket sóhajt, szinte lebeg. Meleg tenyerek kényeztetik, vágyát húzzák-vonják, sóvárgása nőttön nő. Lábait enyhén széthúzza, és a férfi keze rögtön ott van, most nem játszik, nem kínoz, azonnal ad.

Árnyékban 13. rész

(folytatás)

Jobb lábát csigalassúsággal emeli, combja belseje végigsimít szeretője combján. A simítás olyan, mintha lepke szárnya rebbenne, épp csak megborzongatja a bőrt, rajta a sűrű, sötét szálakat. Margit egyik lábával már a férfi háta mögött, a másik lábával még a földön, erősen Simonnak dől. A csípőjét lefelé, a férfi öle felé tolja, de alighogy odaér, lassan újra elhúzza.

Árnyékban 12. rész

11. fejezet

Eltelt újabb két hét, Margit tette a dolgát. Kezdte szokni a rosszat, a hosszúra nyúlt, bizonytalan várakozást. Ezt is el lehet, el kell viselni. Látogatói is akadtak, a sógora, Anna, egy-két szomszédasszony. A lovagot senki nem emlegette. A falu, úgy tűnt, túllépett a nyár elején történteken, akadt újabb esemény, ami csillapította a pletykaéhesek étvágyát. Meg azután közeledett az ősz, rengeteg dolog akadt még a földeken, a férfiak fáradtan értek haza, az asszonyokat kimerítette az otthoni munka, a mindennapos csaták a gyerekekkel.

Árnyékban 11. rész

10. fejezet 

A napok gyorsan teltek, Margit tette a dolgát, de minden szabad pillanatában a férfinak írandó levél szavait, mondatait formálta gondolatban. A gyereket, ha van, tényleg van, add, hogy legyen.... nem írja meg. Majd, ha a férfi hazaér, akkor mondja meg neki, addigra már nem történhet semmi, addigra biztos lesz. Izgatott, akkor is mosolyog, amikor senki nem látja, várja a pénteket.

Árnyékban 10. rész

9. Fejezet

Az első idők a legszörnyűbbek. Margit a következő két napban bezárkózik. Vasárnap hallja, hogy a falu a templomba vonul, azután visszatér. Margit hajnal óta az ágyon fekszik, persze fölkelt, ellátta az állatokat, de azután képtelen talpon maradni. Visszadől az ágyába, ahol az ágyneműn még érezni véli a férfi szagát...

Árnyékban 9. rész

(folytatás)

Ki tudja, ilyenkor mennyi idő telik el. Talán egy pillanat, talán egy örökkévalóság. A férfi eszmél először, karján egy hangya fut keresztül, majd még egy. Az erdő él, nem vesz tudomást róluk.

A férfi az alatta-mellette fekvő nő szétbomlott haját nézi, Margit szemei lehunyva, kicsit még mindig gyorsabban szuszog. A férfi a fülébe simogat a szájával, nyelvével.

– Mennünk kell, kedvesem!

Árnyékban 8. rész

(folytatás) 

Azután csavargatni kezdi a vizet a lábszárközépig érő alsóruhából. Mikor készen van, rövid habozás után egy csomót köt a szoknyarész aljára a térd vonalánál. Vizesen nincs értelme visszahajtani az anyagot. Megint nekifog a munkának. Sorban csavargatja ki a ruhákat. Haja a szemébe lóg, homloka újra gyöngyözik az erőfeszítéstől, de lassan készen van.

Elkezd összepakolni, utoljára a sulykolófáért hajol le, tenné a kupac tetejére, amikor felegyenesedve meglátja a férfit. A patak túlfelén áll, őt nézi. Margit is áll, csak áll, mozdulatlanul. Megkönnyebbülés, öröm, vágy kavarog benne, de eszébe villannak a kemény szavak. Áll, és nem tudja, mit is mondhatna.

Árnyékban 7. rész

6. fejezet

– Nem!

Simon határtalan dühvel mered erre az apró asszonyra, aki nemet mer mondani neki immár másodszor. Margit csípőre tett kézzel áll, a gyertyafény megcsillan villámló tekintetén.

– Ugyan, miért nem? Mi különbség van? Az egész falu tudja, hogy idejárok! De ha nem tudták eddig, most már biztosak lehetnek benne! Úgy kiabálsz itt velem, hogy a holtak fölébrednek a temetőben!

Ünnep

Szeretettel körülvéve, megújuló, föltöltődő lélekkel köszöntsön rátok az ünnep! Szép napokat, boldog órákat kívánok minden rendszeresen visszajáró és új olvasómnak! Ági

Árnyékban 6. rész

(folytatás)

Cirógat. Csókol.

– Fogadd el, amit adni akarok!

Az átölelve tartott, még mindig kétségek között gyötrődő nőt az asztal lapjára simítja.

– Dőlj hátra, és csukd be a szemed!

Árnyékban 5. rész

(folytatás)

A többi asszony csak bámul, majd szinte egyszerre mozdulnak, megpróbálják szétválasztani őket. Mindketten lihegnek, gyűlölködve nézik egymást. Margit tér észhez hamarabb. Lenyugszik. A nő, aki a karját fogja, elengedi.

Árnyékban 4. rész

(folytatás)

– Hogyan kerültél ehhez a nőhöz!?

– Ő talált meg.

– Hogy jutottál ki a várból!?

– Egy szekéren, a ponyva alá bújtam.

– Az egész várnép téged keres! Meggondolatlan vagy! Otthon megkapod a magadét!

A legényke elsírná magát, de apja nem szereti, ha szíre-szóra sírva fakad.

bocsika :-)

Kedves hűséges olvasók!

Elnézéseteket kérem, sajnos egy makacs arcüreg-gyulladás annyire leterített, hogy a most csütörtöki feltöltést nem tudtam vállalni. A jövö héttől csütörtökönként újra találkozunk :-) Várok mindenkit!

Ági

Árnyékban 3. rész

A megszokottnál kicsit hosszabb részletet tettem föl, hogy beinduljon a történet. Jó olvasgatást!

Árnyékban 2. rész

(folytatás)

– Vadászni indultam, nem fogod elhinni, mit találtam... – várakozóan hallgat el.

A nő alig bírja kinyögni.

– Mit, uram?

A férfi elnyomja magát a fától és és két lépéssel közelebb jön.

– Nagyon kíváncsi vagy! Nagyon kíváncsi!

(ki/szét/el)szakítva 26. részlet

Alternatív befejezés

Írtam egy alternatív befejezést is a regényhez, bár a lényegen az új vég sem változtat. :-) 

Tehát, ebben a variációban véget ér a 35. fejezet ezzel a mondattal: „Képtelen rá. Halálra váltan, kettesével szedve a lépcsőfokokat rohan a szobájukba.” Majd egy új fejezet indul.

Árnyékban 1. rész

Az új regény pár évtizeddel később játszódik, mint a korábban feltöltött kettő. A szereplők névegyezése a regény elején lehet csak zavaró, de egyelőre nem akarom elárulni, milyen szálakon kötődik ez a mostani regény az előző kettőhöz. A címen még gondolkodom. Jelenleg két-három cím között hezitálok. Ha van kedvetek, kommenteljétek, melyik hangzik jobban. Árnyékban vagy Esthajnal vagy Napsugár? (Mindhárom cím egyformán illik a történethez.)

(ki/szét/el)szakítva 25. részlet

 Simon próbál emlékezni... részeg volt azon a nyári éjszakán. De az bizonyos, hogy az erőszak előtt történt. Nem bírt magával... Erővel rányomta magát asszonyára, erővel kényszerítette... egy kicsit... csak egy kicsit... az elején... az elején tiltakozott Anna... de azután nem. Megvadult... megvadultak, megrészegedtek mindketten. Mert Anna hihetetlen volt, felszabadult, és vágyban vergődő. Pokollá nőtt bennük a tűz azon az éjszakán. Talán, abban a vágytengerben megfogant a gyermek, a fiú, kire évtizede vár. Istenem! Ha igaz lenne! Közelebb van most a hithez, mint eddig bármikor.

(ki/szét/el)szakítva 24. részlet

(folytatás)

– Szeretsz... szeretlek én is.... Tudod jól... ne foglalkozzunk most még a gyerekkel... velem foglalkozz, mint én veled! Így... így... kívánsz engem...

Belenyalakszik a kis fülecskébe, szájával végigcirógatja az arc és a hajszálak találkozását. Fölkönyököl, maga felé fordítja az enyhén húzódozó asszonyát. Ajkaival az egyre befogadóbb, egyre jobban megnyíló ajkak közé igyekszik. Ujjai lent játszanak, óvatos mozdulatokkal nyitogatják a gyöngyöző szirmokat.

Új regény – kedvcsináló

Néhány hét, és elkezdem egy újabb regény feltöltését. Az eddigi két regény és ez az új, nemsoká induló írás több ponton is összekapcsolódik. Elnézést, ha most ebben a rövid ízelítőben néhány névegyezés zavaró. Az új regényt csak pár évtized választja el az előzőektől. Jó olvasgatást! Remélem, velem maradtok a következő hónapokban is. :-)

(ki/szét/el)szakítva 23. részlet

(folytatás)

– Nagyon kedves vagy velem.

– Szívesen érek hozzád!

– Igen, látom. Az arcod... látszik, hogy jól érzed magad.

Anna bólint.

– Mikor elmentél, utána attól féltem, sosem érintjük meg egymást többet.

(ki/szét/el)szakítva 22. részlet

32. fejezet

Simonban estig zörögnek a kimondott szavak. Fiú... fiút akarnak az emberei, ők is. Nem csoda. Bő évtizede, hogy első asszonyát feleségül vette. Azóta várja ő, várja a várnép, hogy lesz örököse, lesz uruk, ha őt egyszer elviszi az ördög.

– Uram! Uram, nagyon szótlan vagy! Jó ideje üldögélsz itt, pedig sosem szoktál késlekedni, hogy ágyunkba gyere.

Anna karjai körbe fonják, borostás arcához gyönge bőr nyomódik, apró csókok kedveskednek a füle körül, azután a tarkóján. Beléjük borzong, éledezni kezd.

(ki/szét/el)szakítva 21. részlet

A nappalok bizonytalanok, gyötrődők, kérdésekkel teliek. Az esték szépek. Hihetetlen, de ha Simon Anna mellett fekszik, el tud felejteni mindent. Hihetetlen, mert a teher hétről hétre nő. Egyre nagyobb, egyre kerekebb, egyre életrevalóbb. Simon a zsigereiben érzi, határozottan tudja, hogy a megszülető gyermek élettelteli lesz...

Gyakran elnézi a feleségét, ahogy a kandalló mellett ülve varrogat. Az arca sosem volt ennyire tiszta, ennyire nyugodt, ennyire békés. Simon nem érti, hogy nincsenek kétségei. Hogyan tudja a meg sem született magzatát ennyire szeretni? 

Júlia arcai 22. részlet

(folytatás)

– Tudni akarom! Hányszor voltál vele!

– Ne akard tudni!

Kipattan az ágyból, öltözni kezd.

(ki/szét/el)szakítva 20. részlet

(folytatás)

Amikor Simon meglátja a kerekedő popsit, a hát ívét, az egyik vállon tekeredő vastag hajfonatot, majdnem eszét veszti. Annának nyomja magát egyszer, tízszer, többször és többször. Nem látja most a terhet, csak a feleségét, az asszonyt, aki csak az övé, aki megadta magát, kitárulkozott, ahogyan ura kérte. Kedvére tesz.

Júlia arcai 21. részlet

(folytatás)

Henrik óvatosan megmozdítja a kezét, ujjai életében először ízlelik meg a kerekded halmot, melyet eddig csak nézhetett. Most simogat, óvatosan, szelíden, félve kicsit a fogadtatástól. De a fogadtatás jó. Júlia önkéntelenül húzódik még közelebb, a szája még inkább megnyílik, torkából a hangok Henrik torkába hullanak. Henrik Júlia testét már forrónak érzi, saját teste is mintha pokolban égne.