17. fejezet
Este
van. Lassan véget ér a nap. Az estek közül a szebbik lehet az, amikor
van idő egymásra, van idő az érintésre. Igazi ünnep lehet a
mai, közeledő éjszaka, mert az utolsó mély érintés már
régen esett meg, már mindketten vágyva vágynak a másikra.
Időtlen idők óta nem tudtak közel kerülni egymáshoz. Így érzik. Nem
kettejükön múlott. De a rossz időknek vége, most a hátuk mögött
hagyhatnak mindent, felhőtlenül örülhetnek egymásnak, mert a
bosszú immár beérett, a fenyegetettség megszűnt.
Amikor
a világban valami igazán jó történik, azt lehet ünnepelni
tömegben, hangosan, zeneszóval, ételekkel-italokkal megrakott
asztal mellett. A hangos est azonban előbb-utóbb csöndesedik. A
párok a hálószobáikba vonulnak, és bezárulhat a nap az élet
ünnepével, egy szeretkezéssel.
A
férfi az utóbbi napok minden estéjét, minden estéjének minden
álmát a nő ölében töltötte. Jó ideje várja, hogy az álmok
után eljöjjön a valóság. A valóságos együttlétre vágyik,
ami szebb minden álomnál. A bőr bőrön való érintkezése, a
melegség, a hőség, a másik hajának, nyakának, ölének illata,
mindig több minden álomnál. A férfi tapasztalatból tudja, a
gondolatnál teljesebb, összetettebb a valóság. Volt már számos
alkalma érinteni a nőt, csókolni, volt már alkalom az ölébe
kerülni, erre készül most is. Határozottan, férfiasan.
Mindig
azon a véleményen volt, egy nőt az éjszakában vezetni kell. A
férfi legyen a test ünnepének tudója, meghatározója. Irányítson
és tereljen. Már a vacsora alatt odasúgta a szavakat.
–
Ma meg fog megtörténni. Ma újra az enyém leszel.
Azonnal
észre vette a nő pillanatnyi zavarát, látta a hirtelen lesütött
pillák fehérségét, és az arcbőrön megjelenő pírt. Asszonya,
kedvese zavarba jött. Jó látni. A lovag vadásznak képzeli magát,
míg a nőt értékes, királyi vadnak. Egy igazi vadászat
izgalmához hasonlítható, ahogyan egy éjszakán közelebb és
közelebb kerülhet az egyetlen nő titkaihoz, az egyetlen nő testéhez, lelkéhez.
Amikor
felállt a nagy asztal mellől, határozottan fogta kézen
asszonyát. Miközben kifelé haladtak, sok pillantást elkapott,
többen rákacsintottak, többen mosolyogtak.
–
Hajrá, urunk!
Mind
tudják, mi fog történni hamarosan a szobája félhomályában. De
nem sejtik, milyen különleges lesz. A férfi fejében egyre inkább
összeáll az eljövő est minden apró jelenete. Az első jeleneten
már túl is vannak. Még az asztalnál eltervezte, nagyon gyorsan
jutnak el a szobáig, így hát sietve szeli keresztül a termet,
halad végig a folyosókon, a lépcsőkön. Egyetlen szót sem szól,
hiszen korábban beszélt már eleget. Most nem a szavak ideje van, a
tettek ideje jött el.
A
férfi határozott, hosszú lépteinek nyomában járó nő levegő
után kapkodva éri el a szobát, de ekkor minden lelassul. Mihelyt
az ajtón belépnek, a férfi megáll, azonnal a nő felé fordul.
Szemei végigsiklanak a kipirult arcon, a nyakon, az
emelkedő-süllyedő mellkason. A nyak bőrén észre vesz egy
lüktető eret, elmosolyodik, ujjait végighúzza egy kéklő éren,
föntről lefelé haladva az ujj eléri a mellek halmát, és ott
megáll. A lassú, vontatott mozdulat éles ellentétet alkot a
korábbi sietséggel. Korábban a gyorsaság, most a lassúság
hevíti a testet. A férfi az ujjai alatt érzi a nő szívének
minden dobbanását.
Szemeik
egy ideje összefűzve, a férfi a nő rezdüléseit figyeli, a
nő pedig a férfi határozottságába kapaszkodik. Az asszony
megszólal, hangja csupa gyöngédség.
–
Életemben nem féltem még így. Sosem aggódtam ilyen sokáig
semmiért. Teltek a napok, és egyre többször gondoltam arra, egy
életre magam maradok.
A
férfi a piros, meleg ajkakra teszi a mutatóujját.
–
Cssss, édes angyalom! Elmúlt, látod, elmúlt. Együtt vagyunk
újra.
A
nő lassan bólint. A férfi a hajat takaró fejkendőhöz nyúl,
kiszedegeti a csatokat, megoldja a nyak hátulján összefűzött
zsinórokat. Kibontja a vaskos fonatot, saját ujjaival fésül. Az
erős ujjak el-eltűnnek a hajzuhatag rejtekében. A fejbőrön a
hajszálak húzódoznak, nyújtózkodnak, zsibongás indul. A nő
lesütött pillákkal élvezi-tűri az édes gyötrelmet. A férfi
megszólal, hője a nő arcába áramlik.
–
Nem tudok tovább várni, az öledbe vágyom.
–
Nincs miért várni. Tiéd vagyok újra, mióta megfordult a kocka.
Összenéznek.
A nő behunyja a szemeit, tesz egy apró lépést az embere felé. A
férfi lépése együtt mozog kedvese mozdulataival. Átölelik
egymást. Felejthetetlen lesz a belélegzett illat, felejthetetlen
lesz a csók íze, felejthetetlen lesz a bőr érintése.
Amikor
a csók abbamarad, a férfi elindítja a következő jelenetet,
szavai halkak, simogatóak, nője ajkai közé leheli őket.
Minden egyes kiejtett hang bensőt rezegtet.
–
Édes, kicsi kincsem! Legyünk ma egyenlőek, álljunk az ágyunk két
oldalára, szabaduljunk meg minden ruhánktól, kerüljünk egymás
elé úgy, ahogyan Istenünk megteremtett, mezítelen. Te, csak
egyedül te szabod meg az ütemet. Így akarom. Ezt szeretném.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése