A megfogant kín 9. rész

– Erik! Mi a fene lehet ez?

– Uram! Napok óta mondom, hogy szabadulj meg tőle! Nem normális, ahogyan itt fekszik, mint egy darab fa. Tán tényleg a kórság bújt belé.

A még mindig az asztal mellett álló fiatal lovag gondolatai szinte száguldanak, egy kisebb hazugsággal talán sikerül szabadulniuk. Aggodalmaskodó színt visz a hangjába.

– Idefelé jövet, a folyók kereszteződésénél hallottam, hogy a kikötőben újra fölütötte fejét a himlő.

A sápatag asszony is megszólal.

– Azt hiszem, nem himlőfoltok, de ne várd, uram, hogy megesküdjek.

A gróf hátrébb lép az ágytól. Erik fölfigyel ura bizonytalanságára, újra csak azt hangoztatja, amit már napok óta mondogat.

– Ne kockáztassunk, uram! Rövid úton elintézem ezt a kis szukát, és gyorsan elkaparjuk valahol.

A fiatal lovagban megállt az ütő, de a gróf válasza gyorsan érkezik.

– Nem. Tudod, megesküdtem, egy fattyúval a szíve alatt fogom a leányt visszaküldeni az apjához. Megsértettek, amikor a házassági ajánlatomat visszautasították. Azt akarom, híre menjen, velem nem játszadozhat senki. Még ha három napos hullaként is kell ennek a kis rongynak hazaérnie, de akkor is hazaküldöm. Találj valakit, Erik, aki még ma elindul vele!

– Nem lesz könnyű, uram. Mi van, ha a tényleg himlős? Nem szívesen adom kísérőnek egyik lovagomat sem. Mi van, ha elkapja az úton a kórt, utána pedig visszahozza a várba, miután leszállította a leányt az apának? Hidd el, uram, jobb lesz, ha itt és most megszabadulunk a cafattól!

– Uram! Én szolgálatodra lehetnék!

A gróf és Erik egyszerre fordul hátra, tekintetükön látszik, el is feledkeztek a fiatal lovagról.

– Elviszem a leányt. Gyermekkoromban végigsöpört a himlő rajtunk, Istenünk kegyelméből túléltem. Talán kevesebbet kockáztatok, mint bárki más ebben a várban – meghajtja fejét a herceg előtt. – Azon kívül szeretnék a szolgálatodra lenni, nagyjóuram!

A gróf elgondolkozó tekintettel nézi Miklóst, de Erik gyanakvását nem lehet elaltatni.

– Mi van akkor, ha mégsem az vagy, akinek mondod magad?

Miklós válasza gyorsan, határozottan érkezik.

– Azt gondolod még mindig, hogy a leány apja bérelt föl? Ha így van, akkor is csak az történik, amit urad akar, visszaviszem a leányt apjának.

– Igaza van! Hagyd békén, Erik!

A Sötét gróf Miklós felé fordul.

– Reád bízom a feladatot. Vidd vissza a lányt az apjának! Told az orra alá, mutasd meg, mi a következménye annak, ha velem valaki nem a rangomnak megfelelően bánik. Ha teljesítetted a feladatot, és nem betegszel meg az úton, gyere vissza, látni akarlak.

Miklós bólint.

– Beszámolok neked az útról, uram, ne gondold, hogy nem így lesz.

– Mit kérsz a szolgálataidért?

A lovag elgondolkozik, mint akiben ez a kérdés eddig föl sem merült. Pedig tudja a választ.

– Két hónap múlva a királyunk megrendezi a szokásos lovagi tornát. A magamfajta, egyszerű, név nélküli lovag nevezését csak akkor fogadják el, ha valakinek a támogatását élvezi. Kérlek, uram, juttass be a tornára!

Bosszút akar állni. A tornán le akarja győzni a grófot mindenki szeme láttára. Szégyen és halál rá. Így, ebben a sorrendben.

A gróf összeráncolja a szemöldökét.

– Nem kevés, amit kérsz, de láttalak vívni, talán nem vallok veled szégyent, ha pártfogód leszek. Rendben. Akkor tehát a tornán találkozunk, elvárom, hogy legkésőbb ott beszámolj az utadról. Konrád, intézkedj azonnal! Az asszonyok vigyék innen a matracot, az ágyneműt, mindent égessetek el, amihez csak ez a leány hozzáérhetett! – újra Miklós felé fordul. – Egy órát adok az indulásra. Telihold van, éjszaka is tudtok haladni. Nem akarom, hogy a várban maradjatok.

– Kérem, hogy egy asszonyt rendelj, uram, segítségemre.

– Rendben, de jegyezd meg, egy órán belül a várat el kell hagynotok!

A gróf hideg, sötét tekintete elereszti Miklós nyílt, határozott tekintetét. A vár ura innentől legfőbb bizalmasára figyel.

– Erik! Nincs értelme lemennünk, az embereink gyanút fognának, de ebben a szobában sem akarok maradni.

– Uram! Mindig számíthatsz rám, helyezd magad kényelembe a szemközti szobában, én pedig elintézek mindent.

A gróf sietve hagyja el a szobát. Miklós látja a félelmet a mélyfekete tekintetben. A Sötét úr fél a haláltól. Talán, ez lehet majd az a gyönge pont, amit ki lehet használni. Talán...

Erik határozottan, villámgyorsan veszi kezébe e teendőket. Pillanatokon belül újabb asszonyok érkeznek, nekiállnak fölsúrolni a padlót, eltakarítják a félbehagyott vacsora romjait. Az öregasszony is visszatér a szobába néhány gönccel a kezében, ezeket ráhúzzák a magatehetetlen Katalinra. A fiatal lovag nehéz szívvel, félve, hogy a gróf az utolsó pillanatban esetleg mégis meggondolja magát, kifordul a szobából, lemegy a lépcsőn, összepakolja a málháját, fölszerszámozza a lovakat.

Visszamegy a lakótoronyba. Eriket még mindig a gróf szobájában találja. Erik azonnal a belépő Miklós felé fordul.

– Hallom, a nagyterem még mindig tele emberekkel.

Miklós bólint, összenéznek, de csak egy pillanatra. A fiatal lovag még mindig gyanakvást lát, igyekszik inkább a sürgő-forgó asszonyokat szemmel követni, kerüli az idősebb férfi tekintetét. Erik is vet egy-két gyors pillantást a leány és az asszonyok felé, majd újra megszólal.

– A lépcső alja kétfelé ágazik, a keskenyebbik ág a konyhába visz, arrafelé kell kivinnünk ezt a kis dögöt. Az uram el akarja kerülni, hogy a várnép találgatni kezdjen.

– És az asszonyok? – intett a lovag a komor képpel, szótlanul tevékenykedő nők felé.

– Tartani fogják a szájukat. Készen vagy?

– Igen.

– Akkor gyerünk! A beteg szukát te hozod!

Miklós igyekszik úgy tenni, mint akit hidegen hagy a leány állapota, ezért minden teketória nélkül a vállára emeli a tűzforró testet. Szótlanul lépkednek lefelé a lépcsőkön. A konyhában az öregasszony egy összekötött batyut és egy kulacsot nyom a lovag szabadon maradt kezébe. Eriken látszik, hogy a továbbiakban a kisujját sem fogja mozdítani.

– A kapunál már tudnak rólad! Eredj! De ne feledd, engem nem győztél meg, ne kerülj többet a színem elé, ha jót akarsz!

Azzal sarkon fordul, a lépcsősor felé tart. Miklós pedig nekivág a hazaútnak.

4. fejezet

A fiatal lovag csak akkor kezd föllélegezni, amikor elhagyják az első falut. Kijutottak. Vér nélkül. Megáll, óvatosan leereszti a földre a magatehetetlen testet. Tudja, minél hamarabb csillapítania kell a lázat. Nyeregtáskájából előszedi gyógyfüves tasakjait. Beleszagol a zacskókba, majd mikor megtalálja, amit keresett, egy kevés bort tölt saját kulacsába és beleszór egy adagot a szárított, összetört gyógynövényekből. Rázogatja kicsit a kulacsot, forró vízbe kellene áztatni a port, de erről most le kell mondani. Nincs idő tüzet rakni. Az aggodalom még mindig él benne, jobb lenne minél hamarabb minél messzebbre jutni erről a környékről. Erik gyanakvással teli tekintetét nem tudja feledni.

(folytatjuk)