Kettő együtt 9. rész

Az asszony már mezítláb, kabát nélkül áll az előszobában az ismerős tárgyak között. Vet egy pillantást a tükörképére.

– Mint egy vizihulla. – dünnyögi halkan.

(folytatás)

– Hahó! Hazaértem!

A kicsi kukkant ki az előtérbe, kezében habzó fogkefe, szája csupa fogkrém. A szeme nevetős. Hümmög valamit.

– Szia kislegény! Futás vissza a fürdőszobába! Ha készen vagy, irány az ágy! Fél órája ott kellene lenned!

Megborzolja az erős hajszálú üstököt.

– Na futás! Majd benézek hozzád!

A kissrác tovább vigyorog a habos szájával. Int egyet a fogkefével és elviharzik.

Az asszony már mezítláb, kabát nélkül áll az előszobában az ismerős tárgyak között. Vet egy pillantást a tükörképére.

– Mint egy vizihulla. – dünnyögi halkan.

Sápadt, nyúzott. Legyint egyet. Túl hosszú volt a mai nap.

A férje megnyitja az ajtót. A tekintete kutató, enyhén értetlenkedő.

– Valami baj van? Nem jössz be?

A nő grimaszol.

– Húzom az időt. Négy napja nem láttalak. És az előbb vettem észre, hogy jelenleg egy vizihulla is vonzóbb nálam.

A férfi végigméri a nőt. Olyannak látja, mint bármikor, mint máskor. Csinosnak, összeszedettnek. Nézi a harisnyás lábakat. Az egyik legszebb láb, amelyik életében a szeme elé került. Nem tudna anélkül élni, hogy ezek a lábak időről időre a dereka köré ne fonódnának. Lép egy hosszút, és mindkettőjük számára váratlanul magához öleli a hirtelen gyöngének és sebezhetőnek tűnő asszonyt.

– Borzasztó napod lehetett! Nem szoktál elesettnek látszani.

– Totál lemerültem... ha továbbra is ilyen kedves vagy velem, még bőgni is fogok...

A férfi szélesen elmosolyodik. Egy kicsit eltolja magától a nőt, és a gyanúsan fénylő szemekbe néz.

– Ne fenyegess! Nem vagy te amolyan sírós-pityogós fajta. Szeretem benned az erőt, mindig is szerettem.

Az elgyöngült testet a lakás belseje felé húzza.

– Na, gyere! Már nagyon vártunk!

Az asszony pislog, kipislogja az első-utolsó könnycseppet. Hagyja magát vezetni.

Hirtelen cövekel le, ahogyan a terített asztalt meglátja. A férfire néz. Az csak vigyorog, nem tudja, nem akarja a vonásait rendezni.

A nappaliból mintegy varázsütésre kilép a két fiú. A nagyobb kezében malomkeréknyi csokor. Mindkét gyerek szája a füléig ér.

– Boldog születésnapot, anya!

A kisebb a nyakába ugrik, és azután a nagyobb is odalép, puszit ad. Meg kell becsülni. Újabban már ritkán osztogatja. Az asszony könnyezni kezd.

– Atyavilág! Jól megleptetek! Ez életem legszebb szülinapja!

A férfi mellette fölnevet.

– Mindig ezt mondod! De hogy egyszer legalább igaz legyen! – a zsebébe nyúl, kivesz egy szürke ékszeres dobozt. – Tessék! Ez a tiéd! Megérdemled.

Egy gyűrű... egy gyűrűt kapott. Nem szoktak egymásnak ilyen komoly ajándékot venni. Elgyöngül. A gyűrű két fém kombinációja. A egyik fémet tizennégy karátos aranynak gondolja, jegygyűrűre emlékeztet, a másik mellette futó fehérarany egy kísérő gyűrű benyomását kelti, szépen ívelt, apró ékkövek csillogó sorától díszes. A nő a gyűrűről a férfire, a férfiről a gyűrűre kapja a tekintetét. Elgyöngül, örül. Látszik is rajta.

A férfi szépnek látja... Szép az elfelhősödött szeme, a pirosló arca. Sikerült igazi meglepetést okozni. Ezt akarta. Szereti örülni látni ezt a határozott, talpraesett nőt.

A megszokás nagy úr. Hozzászokott ehhez az asszonyhoz a két évtized alatt. Kedves. Ezért akarta, ezért mozdult rá. Az a fajta, akiből kevés van. Kiegyensúlyozott, nyugodt, gyöngéd. Húsz éve csak erre vágyott. Semmi másra. Elege volt a kemény, erőszakos nőkből... az anyja... üvölteni tudna, ha csak rágondol.

A feleségét megbecsüli, mindig igyekszik a kedvére tenni. A kilengések... az útjai... könnyebb lett volna a környéken keresni valakit, de még véletlenül sem akarta, hogy a feleségénél valaki bemártsa. Hogy meglássák a városban, amint egy idegen ház ajtaján bemegy. Hogy pletykálni kezdjenek. Meg kell kímélni a feleségét, nem kell tudnia az utakról. Jó így, ahogyan most van. Otthon megkapja a melegséget, a nőies kedvességet, eljátssza az igazi férfit... Nem is nagyon kell játszania. Az egyik énje mindig határozott, kemény, rámenős férfi akart lenni, mint a nagyapja.

Azt az énjét, amelyik odavan egy jó, kiadós verésért, a gondolatára gerjed, egy kiadós ütlegeléstől kielégül, hát azt nem szívesen tenné közszemlére. Csak egy pénzért mindenre vállalkozó kurva előtt nyílt meg annyira, hogy a vágyairól beszéljen. Könnyebb volt, mint gondolta. Üzlet köttetett, és üzletet kötni nagyon tudott. Így most pénzért, egy vadidegentől megkapja azt, amit a majd két évtizede vele élő nőtől nem kérhet. Nem kockáztatja a házasságát azzal, hogy kitálal, és elmondja, mi hiányzik neki. Bár az asszony egyre többet faggatja. Nagyon ismeri. Kezdi meglátni rajta a hiányt, az elégedetlenséget. Mióta így elszabadult benne a pokol, nincs is kedve, ereje titkolni. Lassan képes a dolgaival szembe nézni, és lehet, hogy egy idő múlva fontos lesz, hogy a feleségével is elfogadtassa magát, a másik oldalát is. De nem most. Most még nem...

13. fejezet

– Ez komoly!?

– Persze! Ilyesmivel nem viccelek. Kiszállok az iparból, most voltál nálam utoljára.

– A francba! – mérges, annak is látszik. – Megszoktalak! Nincs kedvem mást keresni. Fizetem a másfélszeresét annak, amit eddig!

A nő vidáman felnevet.

– Nem te vagy az első, aki ezt mondja! Kár, hogy nem jutott eszembe évekkel ezelőtt, hogy milyen könnyű lenne így árat emelni... – látja a férfi ingerült tekintetét, hirtelen elkomolyodik. – Nem játszom veled. Tényleg abbahagyom. Feleségül kértek. Kiszállok.

A férfi döbbenete jól látható.

– Feleségül!?

A nő határozottan bólint.

– Hihetetlen, de az egyik kuncsaftom el akar venni.

– Na, ne! Ilyen csak a mesékben fordul elő! Hadd találgassak! Középkorú, gazdag, elfogadható furcsaságai vannak, beléd szeretett, te meg rájöttél, hogy évek óta szerelmes vagy.

Az utolsó szavakban a gúny már az egekig ér.

– Igen, igaz. Ha hiszed, ha nem, én is kedvelem, sőt vonzódom hozzá. Az amiért hozzám jár, az valami olyan dolog, ami engem is izgalomba hoz. Talán ezt látta meg rajtam, nem tudom... Megkért, ezzel engem is meglepett, de nem sokáig gondolkodtam. Hozzámegyek.

A férfi nézi a kipirult, harcos tekintetű nőt. Váratlanul, és meglepetésszerűen éri a gondolat, hogy mennyire hasonlít ez a villogó szemű szépség a feleségére. Vesz egy-két mély levegőt. Megnyugszik. Elmosolyodik. Kicsit kényszeredetten, de mosolyog.

– Ne haragudj! Váratlanul ért ez az egész! Féltem a saját kis kényelmes életem. Most eggyel kevesebb lesz az örömforrásaim száma – nézi a nőt, a határozott, értelmes arcot. – Igaza van annak a pasasnak. A lehető legjobbat teszi magával. A jövendő felesége sosem fog nemet mondani a kedvteléseire. Nem fogj kinevetni. Nem kell előtte zavarban lennie.

Nézik egymást.

– Tudsz magad helyett ajánlani valakit?

A nő a fejét rázza.

– Sajnos, nem. Sosem kerestem kapcsolatot senkivel, aki hasonló szolgáltatásból él.

Elhallgat, nézi, ahogyan a férfi letelepszik az egyik kényelmes fotelbe.

– Kérsz egy pohár bort?

– Jöhet. Ez a hír fejbe vágott. Életem végéig ellettem volna így, otthon az asszony kedvességével, te meg itt egy kis keménységgel, gyönyört okozó fájdalommal.

Elveszi a feléje nyújtott poharat.

– Hát... igyunk a szerencsédre!

A nő a saját poharával a szemközti fotelba telepszik.

– Gondolkodtam. Mégiscsak beszélj a feleségeddel!

A férfi elhúzza a száját.

– Nincs értelme. A múltkor még te is azt mondtad.

– Meg kellene próbálnod. Amit éntőlem kértél, semmi. Te vagy az egyik legkevésbé furcsa kuncsaftom. Kevéssel beéred. Alig valami az, amivel a kedvedre lehet tenni. Évek óta jársz ide, valamennyire ismerlek. De nem igazán értem, mit keresel itt. Szereted a feleséged, szeretsz vele lenni. Furcsa, hogy meg sem próbálod tőle megkapni, amiért nekem még fizetni is hajlandó vagy.

– A feleségem... a férfit szereti bennem. A rámenőset, a határozottat. Az ágyban arra van szüksége. Egy gyöngére, egy olyanra, aki fájdalomra, verésre vágyódik, nincs szüksége, ez bizonyos.

A hátán fekszik, úgy kényezteti magát, a vibrátorát majdnem a legkisebb fokozatra állította, így szereti, éppen csak bizsergetően. Lassan mozgatja, ki-be-csúsztatja, teljes hosszában húzza-tolja. Most ráérős, nem siet a csúcsra jutni.

Néha nagyon kívánós... olyankor nincs türelme sokáig játszadozni. Ha hamar akar az úton végigrohanni, akkor hasra fekszik, úgy hintáztatja magát. Keményen összeszorított izmain, a megbízhatóan remegő vibrátoron gyorsan kielégül. De most nem siet. Ráérős. Kivárós. A lassú mozdulatok finomak, nagyon kellemesen érzi magát. Nem észbontó, ami történik, csak megnyugtatóan jó.

A férfi, akivel most együtt van, ezt nem érti, hogy nem kell állandóan ide-odakalandozni, minden pillanatban máshol és máshogyan nekifogni. Sokkal jobb kitartóan ugyanott, ugyanúgy kedveskedni. Akkor van idő ráhangolódni, van idő élvezni, van idő magasabb pontra jutni, van idő koncentrálni, van idő elrepülni.

Most is így lesz. Már így is van. A lassú, ugyanolyan ütemben zajló kényeztetés egyre nagyobb élvezetet ad.

Nagyon szeretem, ha a hüvelyemben van valami. A legjobb egy igazi férfi, egy szeretni tudó, egy szakértő, egy szerelemben jártas. Most éppen nincs kéznél más, csak a saját játékszereim. Ha ló nincs, jó a szamár is. Kuncogok. Jó kedvem van...

Lelkiismeret-furdalás nélkül, a pillanat szépségének élve kényezteti magát tovább. Most az ujjai következnek. Ezt csak pár éve csinálja. Két évtizedig gőze sem volt, milyen lehet a hüvelye fala. Pedig addigra már belenyúlt egy-két férfi, egy-két nőgyógyász, szintén férfi. Neki meg halványlila ködje nem volt, milyen lehet belülről. Már tudja. Még emlékszik az első meglepetésre, amit akkor érzett.... amikor először érezte az ujjaival saját magát... Nem arra számított, amit talált. A száraz tankönyvi leírások, a szexualitással foglalkozó könyvek együtt sem készítették föl egy női hüvely belső falának húsos redőire, sűrű melegére, érző, és még érzőbb pontjaira. Az övé... és büszke rá... és úgy gondolja, szentül hiszi, örülhet a férfi, akinek megengedi, hogy beléjöjjön, benne legyen, benne elélvezzen...

(folytatjuk)