Kettő együtt 26. rész

Ajándék. A férfi igazán annak érzi. Egy nőt önkívületbe hozni, végigvezetni az úton, megtanítani, hogyan örüljön a saját teste rezdüléseinek, ez mind-mind ajándék. Örülni kell neki, dédelgetni, emlékként elraktározni. És hogy ne legyen egyedül ez a ma esti emlék, tesz még hozzá néhányat.

Sorba veszi a másik kéjtől duzzadt mellet, nehogy kimaradjon, nehogy megsértődjön. Úgy ajnározza, úgy kedveskedik, mintha ez a nap a világ utolsó napja lenne, mintha az idő már elfogyott volna. A lehelet meleg, forrósodik, körbeöleli az emlők lágy szövetét. Éles fogaival egy kicsit, igazán kicsit már kínoz is. A fehér, erős fogak belekapaszkodnak a vékony gyönge bőrbe, óvatos mozdulatokkal tépnek, cibálnak. Az asszonya villámgyorsan tér vissza a bejárt útra, lihegve szalad végig az emelkedőn, hogy azután az ösvény végén tátongó mélybe zuhanva kicsit meghaljon, és újra és újra magához térjen.

– Mennyire szeretlek! Most vagy a legeslegszebb. Mondtam már?

A nő hangja elhaló.

– Mondtad.

Összecsókolóznak. Az erős nyelv, mely nem olyan régen még lent játszott, lent érlelt vágyat, most a fogak íve mögé hatol. Kemény, határozott akarat feszíti a nő kapuit, az erős nyelv a szájában, a hosszú, pihén-puhán mozduló ujjak a combok között.

– Én férjem, én mindenem... Gyere. Készen várlak.

– Dehogy. Dehogy. Nem sietünk, ma nem kapkodunk el semmit. Az előbb már megkaptad a számat, a nyelvemet, most megkapod az ujjaimat. Hiszen szereted.

– Szeretem. Erősek, hosszúak...

Mindig, és most is eljön az a pillanat, amikor már lehetetlen megszólalni, lehetetlen egy épkézláb mondatot kinyögni, sőt egy épkézláb szó kimondása is reménytelen feladattá válik. A férfi ujjai a bíbor kapukat nyitogatják, céltudatosan mozognak a bejárat körül. Könnyű érintések hosszú-hosszú sora, kígyózó ujjak a vágytól síkos bőrön, ezeregyszer ugyanott, ugyanúgy. Sem a nyomás intenzitása, sem az erőssége, sem a ritmusa nem változik, rendületlenül folyik a kényeztetés, melynek a célja csak egy, a nő örüljön, hegyekre jusson, egyre magasabb csúcsokra tévedjen.

Ki tudja hányszor lehet följutni, ki tudja, számolta-e már valaki? A nő képtelen arra, hogy bármit is számoljon, tudata széthullóban, egyre inkább kiürül, egyre inkább önmagába zuhan. Combjait egyre inkább széttárja, egyre inkább utat enged a kedveskedő kéznek, mozdulatai ősiek, mint maga az emberiség, azzal egyidősek. A férfi akaratának, erejének engedelmeskedő nő mozdulatai ezek. Csábítóak, hívogatóak, de egyben behódolóak, elomlók.

A férfi tudja, mire vár asszonya, férfi önmagát várja epesve, hiszen fölkészült, készen áll a befogadásra. De a férfi még mindig ellenáll, tudatosan akarja átélni a nő számtalan csúcsát, biztos akar lenni a dolgában, látni akarja az elomló, magába hulló tekintetet, a szétesett tagokat, a csúcsra jutott nő izgató látványát. Újra és újra kívülről éli át asszonya kitörő örömét, földöntúli boldogságát.

Ki tudja, mennyi idő telhet el, mert az időt már egyikük sem képes számon tartani. Ki tudja mennyi idő telik el, amikor a férfi megkegyelmez, lihegő, kimerült kedvesét magához szorítja, gyöngéd-finoman dédelgetni kezdi, ringatja, nyugtatja. A nő újra észleli a férfit, a környező szoba bútorzatát, a fehér falakat, az ablakon átsütő kerek, fehér holdat, de mégis, leginkább, továbbra is kedvesét. A férfi hangja reszelős, átsüt már rajta a vágy, ugyanakkor erős, határozott.

– Kimerültél.

A nő válasz helyett még közelebb bújik a férfihoz, öleli, szorítja. Még mindig úgy érzi, az átélt élmények olyan intenzívek, olyan erősek, hogy lehetetlen megszólalni, lehetetlen az előző egy órát szavakba önteni, lehetetlen. Újabb ringatások hosszú sora, gyöngéd puszik, csókok terelnek csak le nagysokára az ösvényről, a férfi most nem vágyat érlel, csak visszahoz a földre.

– Istenem! – szólal meg a nő. – Hogy is tudsz hozzám ilyen kedves lenni, magaddal nem, csak velem törődni.

A férfi válasza egyszerű, a hangszíne, hangereje, tónusa többet mond a puszta szónál.

– Szeretlek. Szeretlek, ahogyan csak ember szerethet. Megadsz nekem mindent, amire vágyom, hát megadok mindent én is.

A nő, ha lehet, még közelebb fészkelődik, még közelebb akarja tudni élete szerelmét. Szorosan ölel, kapaszkodik, a mozdulat erejével mutatja meg azt, amit az átélt élmények hatására képtelen szavakba önteni.

– Mi mindenen keresztül mentünk. De egy valamiben életed végéig bizonyos lehetsz. Szeretlek. Az első perctől, ahogyan megláttalak, akarlak. Vágyam hozzád húz, benned kezdődik, benned ér véget. Ebben ne kételkedj soha. Használjuk ki ezeket a napokat. Örüljünk, hogy zavartalanul együtt lehetünk.

Nem vár választ. Újra csókolni kezd, mert a pihenőidő lejárt. Vadsága, ereje, szeretni tudásának következetes, határozott volta újabb vágytengert szabadít a nőre, aki elveszik a tengerben, fuldoklik, mentésre vár.

A mentés pedig megérkezik, a férfi a nő részévé válik, betölti az űrt, eggyé lesznek, egy test, egy lélek. Így válik minden kerekké, mert a nő igazán szereti a férfi összes kedvességét, minden általa vezényelt dallamra szeret táncolni, de mégis, leginkább a szeretkezés ezen formáját kedveli, az eggyé válást. Szereti hosszú lábait a férfi dereka köré fonni, szereti az emberét befogadni. Szereti a diktált ritmust, az erős összekapaszkodást. Összeragadnak, a testük egyre inkább izzadságban fürdik, hevíti őket a vágy, az akarat, mely a másik ember húsába tévedt, gyökeret eresztett. A férfi mozgása egyre intenzívebbé válik, és bekövetkezik az, ami nem mindig adatik meg, de olyan jó átélni, olyan jó újra és újra megtapasztalni. Egyszerre érik el saját csúcsaikat. Ősrobbanás rázza meg tagjaikat, az asszony ölében egy új világ születése veszi kezdetét.

A Kettő együtt regény most, itt véget ért. Igyekszem minden blogra került írást úgy lezárni, hogy egy papír alapú kiadás estén bővíthető, továbbírható legyen. Ha valakiben most hiány maradt volna, remélem, az egyszer még kitölthető lesz. :-)

Kis időre búcsút veszek. Mióta a blogot elindítottam, a föltöltés folyamatos, úgy emlékszem, csak kétszer-háromszor kellett elnézést kérnem, mert egy-egy föltöltés kimaradt. Több határidős munkám van, azokra muszáj időt szánnom. :-( Sokat. :-) Most azt tervezem, három hét múlva jelentkezem újra, mégpedig azzal a regénytípussal, melynek nagyobb volt az olvasótábora, terveim szerint egy romantikus-erotikus történet indul. Remélem, visszajöttök. :-) Indulás előtt a szokott felületeken reklámozom majd az oldalt. (Facebook, NLCafé Fórum, Index Fórum, Moly) Szép napokat Nektek! Kellemes, olvasással teli órákat! :-)