Megfogant 46. rész

​

​– Meg fog gyógyulni! Meglásd, uram! Meg fog gyógyulni.

A férfi bólint.

– De ne kiabáljuk el.

Hallgatnak.

– Elküldettél a dadusért?

– El, uram.

Hallgatnak újra. A férfi saját gondolataiba mélyed. Itt lesz, hát újra a várban az egyetlen asszony, akiben a felesége halála után megbízott. Aki, miközben a leányát babusgatta, az ő szívét is megdobogtatta. Az egyetlen szeretője, aki megcsalta, aki képes volt egy esküdt ellenségével megszökni. Szembe kell néznie azzal, akit még mindig szeret, akit nem tud gyűlölni, bár kellene. Szembenéz. Megkéri. Ezért a leányért, az egyetlenért, mindent megtesz.

 14. fejezet

Apámuram és Édes Egyetlenem! Ma írok apámuramnak és kis feleségemnek egy levelet, holnap azután vagy élek vagy halok. Holnap ugyanis meglesz az összecsapás. A Sötét herceg fölvette a kesztyűt, urunk, királyunk színe előtt holnap délelőtt megtörténik a viadal életre- halálra.

Sokáig vártam erre az alkalomra. Tétlenül vártam hetekig, de nemrég fordult a kocka, a herceg váratlanul megjelent a lovagi tornán, akkor, mikor már senki nem számított rá. Miért nem jött korábban? Nem sejtette azt senki. Hiába próbáltuk kitudni a titkot. Senki nem hallott, nem mondott semmi bizonyosat.

Azután éppen azon a napon, mikor az úr elém vezérelte az egyik legrégebbi cimborámat, segítségemre, ím azon a napon megjelent a herceg is a városban, teljes kíséretével, ahogyan szokott. És a cimborámnak, megint csak isteni szerencsével, van egy rokona a herceg emberei között. Így azután két nappal a találkozásunkra, már enyém volt a hír, amit a herceg titkolni igyekszik.
Hiszen tudja apámuram, milyen titok az, amit már akár ketten is tudnak! Semmilyen! Borozgatás közben kiderült, miért késlekedett a herceg a jeles királyi tornáról. Megsebezték! Őt, aki maga azt terjeszti, mindenki beszéli, semmilyen fegyver nem fog, semmilyen fegyver meg nem sebezhet. És akkor egy egyszerű pór ember, egy egyszerű pásztor belemélyeszti a tőrét. Nem talál létfontosságú szervet a tőr, de komoly sebet okozott, mert a Sötét herceget hetekre ágynak döntötte.

Így a herceg életében először távol kellett volna, hogy maradjon. De apámuram ismeri a hatalmasokat. Tudja, nem mérik föl időben, hogy vesztésre állnak. Az okozza a vesztüket, aminek korábban a szerencséjüket köszönhették. A bátorságuk, a vakmerőségük, a képességük, hogy mindenen szemrebbenés nélkül átgázolnak. Hogy nem fordulnak soha vissza, nem néznek hátra. Hát ez lett a veszte. Nem akart meghátrálni, eljött a tornára. Abban bízott, mindenki már a látásától is félholttá riad, így könnyű dolga lesz. De már tudom a titkot, tudom, hol sebesült meg, hol érzékeny. Ki fogom használni. És győzök, ha Istenünk is úgy akarja.

De ha a szerencse nem állna az oldalamra, apámuramnak kell bosszút állnia. Tegye meg értünk, a leányáért. 

Köszönök mindent. Ha magam szájával nem köszönhetem meg, köszönöm így, levélben, hogy Katalint számomra fölnevelted. A vele töltött néhány nap volt életem legszebb néhány napja.

Köszönöm, hogy szerettél, az út előtt saját fiadnak fogadtál, és megengedted, hogy apámként tiszteljelek. Vigyázz Katalinra!

Ha a levél előbb ér haza mint én, akkor a sors kereke valószínűleg rosszul fordult. Isten legyen veletek! Egyetlen Katalinom, szeretlek. Ölel urad: Miklós

A blog legrövidebb bejegyzése. :-( Elnézést kérek. :-)

(folytatjuk)