2017. június 23., péntek

A megfogant kín 16. rész




A kellemes meleg, a fák között suttogó szél hangja hamar álomba ringatja a leányt. Már mélyen alszik, mikor a férfi visszatért a forrástól. Miklós kiköti a lovakat, odalép a kunyhó falának dőlt kedves kis alakhoz. Leguggol mellé, elgondolkozó arccal nézi. Egyre nyilvánvalóbbá válik számára, hogy képtelen lesz magára hagyni a leányt. Segítenie kell! Talpra kell Katalint állítani. Újra erőssé, boldoggá tenni. A grófra gondol. Keze ökölbe szorul.
Minden elhullatott könnyért megfizetek! Esküszöm!

7. fejezet

Már vagy fél napja úton voltak, Miklós karjaiban a leány pedig egyre sápadtabb, egyre törődöttebb, de a férfi mégis bizakodik. Egy-két óra, és kiérnek a Sötét gróf birtokáról.
Sikerült nagyobb gond nélkül átkelniük a hegyeken. Katalin az út elején ragaszkodott hozzá, hogy saját lovára szálljon, így a vártnál gyorsabban haladtak. Az első pihenőjüknél azonban a leány már annyira szédült, hogy a lovag maga elé ültette, izmos baljával átkarolta, így folytatták útjukat.
A lovag tudja, hogy újra, hamarosan meg kellene állnia pihenni, de nem akarja, hogy ez az éjszaka is az erdőben érje őket. Lenn a völgyben, egy népes faluban, annak fogadójában szeretné tölteni az éjszakát. Katalin a karjaiban egyre inkább elnehezül, el-elbóbiskol. Végre egy jó óra teltével a lovag meglátja a gróf birtokainak határát jelző folyót, és a távolban, a lemenő nap fényében látszik a falu tornya is.
Éjszaka lesz, mire a fogadót elérik, addigra a lovag úgy érzi, leszakad a karja, amivel a leány elgyötört testét magához öleli.
Katalin! Katalin, megérkeztünk.
A leány nehezen ébred. A fogadó udvarán az elébük siető fiatal legény segítségével leszáll a nyeregből, és Miklós karjai hirtelen üressé, meglepően üressé válnak. A fiatal legény elvezeti a lovakat, ők pedig hamarosan belépnek a kivilágított, tágas ivóba. A fogadós elébük siet, láthatóan érti a vendégek nyelvét, mosolyog, mélyebben hajol meg, mint ami elvárható lenne.
Miben lehetek szolgálatodra, uram?
Szobát szeretnénk.
Van szabad szobám, uram. Hogyne lenne. A húgom rögtön megmutatja nektek, de nem ennétek-e előbb valamit?
Az asszonyom nagyon fáradt, a vacsorát inkább a szobánkba kérnénk. De legelőbb fürdővizet szeretnénk.
Ha javasolhatom, uram próbáljátok ki az új fürdőházunkat.
A lovag kérdőn vonja föl a  szemöldökét. A fogadós szeme büszkén csillog, keble dagad.
A gyógyvizet csöveken elvezettük a fogadóig, és így vendégeinknek már nem kell a falu közös fürdőjébe fáradniuk. Van gyönyörű fürdőnk az uraknak, és egy kisebb a hölgyeknek. És van forgalmunk is, Urunknak legyen hála. A gyógyvíz sokakat idecsábít. Évente többször vendégül látom a Sötét grófot is, hogy csak az egyik leghíresebb vendégemet említsem.
A fiatal lovag arca rezzenetlen.
Akkor a vacsorát csak egy óra múlva kérjük.
Ha nem haragszol meg, uram, ennyire későn már csak hideg vacsorát szolgálunk föl. 
Miklós bólint.
Jó lesz.
Időközben előkerül a fogadós leánya, egy fiatal, tiszta, mosolygós teremtés, és gyors léptekkel vezeti a vendégeket a szobájukba. A helyiség jó illatú, az ágy frissen vetett. A lovag szeme végigsiklik a helyiségen. A fogadós leánya a tekintetet látva kissé aggódva kérdezi.
 Megfelel a szoba, uram?
 Hogyne.
A mosoly gyorsan változik, megkönnyebbült, széles.
Már megyek is. Intézem a fürdőt, a vacsorát, látom, asszonyod nagyon kimerült, beteg.
Miklós bólint, a leány eltűnik. Katalin erőtlenül rogy le az ágy szélére. Miklós aggódva kérdezi.
Lesz erőd egy gyógyító fürdéshez, vagy inkább aludnál?
 Katalin a fejét ingatja, mosolya fáradt.
Nagyon összetörtem, egy fürdő jól esne orrát fintorgatja, miközben vesz egy mély levegőt. Olyan szagunk van, mint egy istállónak, mintha a lovak is itt lennének velünk egy szobában.
A férfi jókedvűen fölnevet. Felemeli a kedves kis kezet, hirtelen belecsókol a nyitott tenyérbe.
Én abból semmit sem érzek. Viszont a te saját illatod, megrészegít, kisasszony.
Katalin elfelejti elhúzni a kezét, elpiruló arca pedig beszédesebb minden szónál. De akkor kopogás hallatszik, a lovag pedig vonakodva engedi el a fogvatartott csuklót, ellépnek egymás mellől, Katalin az ablakhoz siet, és Miklós határozott hangon szólal meg.
 Szabad.
Belép egy fiatal legény a csomagjaikkal.
Fogadós uram üzeni, hogy a hölgyet egy szolgálólány várja a fürdőben.
Hol a fürdő?
A földszinten, a hosszú folyosó jobbik végén találjátok a hölgyekét, a bal oldalon az urakét.
Sután meghajol, távozik.
Akkor menjünk.
A férfi a karját nyújtja, amire szükség is van, mert Katalin alig áll a lábán. A fürdő bejárata előtt a lovag megszorítja a gyönge kis ujjakat.
Itt várlak majd.
Baljával bekopog. Az ajtót egy szolgálatkész fiatal leány nyitja ki. Miklós hangja határozott, parancsoláshoz szokott.
Bánj óvatosan az úrnővel, nagyon beteg volt, még nem épült föl teljesen!
Ne aggódj, uram, évek óta szolgálok itt. Sokféle nyavalyát láttam már. A mi gyógyvizünk messze földről idehozza a betegeket, és Urunk segedelmével mind jobban is lesznek. Nem lesz semmi baj, vigyázok asszonyodra.
A következő másfél órát Katalin félálomban töltötte, a forró víz elbágyasztja. Érzékeli, ahogyan gyakorlott ujjak vetkőztetik, majd óvatos mozdulatokkal egy nagy fakádba segítik, haját ügyes kezek mossák, fésülik. Illatos olajat tesznek a keze ügyébe, majd magára hagyják. Fehér lepedők választják el a helyiség többi részétől. Ködön át hallja maga körül a hangokat, a visszafojtott suttogást.
Elszundíthatott, mert egyszer csak arra eszmél, hogy halk szavak ébresztgetik. Ügyes kezek föltámogatják, Katalin bágyadtan-bódultan hagyja, hogy a szolgálóleány egy fürdőlepedőbe csavarja, megtörölgesse. Egy frissen mosott, hosszú inget adnak rá, majd egy egyszerű köpenyt terítenek a vállára.
A ruháidat holnap kimosva megkapod, hölgyem.
 Katalin bólint, nincs ereje megszólalni.
Visszakísérlek a szobádba.
De erre végül semmi szükség, mert a férfi ígéretéhez híven az ajtó előtt várja a leányt. A tekintetében Katalin láttán megjelenő éhségnek semmi, de semmi köze a gyomor éhségéhez. Ezt az éhséget az újra föllobbanó vágy okozza, mert elég egy pillantást vetni a tiszta kisasszonyra, és az éhség kínja már gyötör is.

(folytatjuk)

2 megjegyzés: