A megfogant kín 2. rész

– Két éve – bukott ki a leányból.

– Nagyon zavarban vagy. Csak nem valami legény az istállóból?

Évődésnek szánta, de a kishölgy zavara, ha lehet, még nagyobb lett. Lehajtotta a fejét, úgy suttogta.

– Igen, jól gondolod.

Eltelt pár pillanat, mire a leányka fölemelte az arcát, dacos tekintettel belenézett a férfi szemeibe, és úgy mondta.

– Egy lovászfiú megkérdezte, megcsókolhat-e, és én igent mondtam – hadarta egy szuszra.

– És? Nem lett folytatás?

A válasz lassan érkezett.

– Apámuram... észrevett bennünket.

A férfi felszisszent.

– Apád bántott téged.

– Nem. Nem, de nagyon megszégyenített. Azt mondta, egy hölgy, egy ilyen jó házból való, nem ereszkedhet le a porba. Nem hozhatja magát hírbe egy szolgával – mentegetőzve még hozzáteszi – Csak tizennégy éves voltam akkor, inkább tizenhárom.

Hallgatnak, a lovag a szavakat emésztgeti.

– A legény nem próbálkozott többször?

A válasz most gyorsan érkezik, a férfi tudja, minden szó igaz.

– Apám elküldte, most az egyik nővérem férjénél szolgál.

– Megkapta jól megérdemelt büntetését?

A lehajló fej gyöngén ingadozott.

– Kevéssel megúszta.

– Hm.

Megint csönd, csak az ivó közönségének zaja hallatszik távolról.

– Hiányzik? Szeretted?

A leányka egyre határozottabban ingatta a fejét.

– Nem. Csak... – ránézett a lovagra. – Nagyon szerettem volna megtudni, milyen megcsókolni valakit.

– És ez a kíváncsiság mostanra már ki is veszett belőled, hölgyem?

– Nem – a válasz elhaló, gyönge. – De jobban szeretném...

– Mit szeretnél jobban, kisasszony? Megcsókoljalak én téged?

A kérdés még a levegőben rezgett, de a férfi már nem várta meg, hogy a leány válaszoljon, és egyre kevésbé akart bármit is kérdezni. Elengedte a fogvatartott csuklókat, és két tenyere közé fogta a puha kis arcot. Úgy érezte, jobb ha nem siet, így apró, szemöldökre, szemhéjra adott csókokkal kezdte, majd futó csókokat lehelt a a puha arcra, a szájzugra.

Azonban annak, amit tett, egyre inkább hatása alá került maga is. Érzékeit betöltötte a leányzó illata, sugárzó arcmelege, bőrének íze, egy gyönge-gyöngéd tenyér melege átsütött, mit sütött, egyre jobban átizzott ruhájának anyagán. Gyakorlott ajkait a leányéhoz illesztette, óvatos mozdulatokkal cirógatta az ajkak bársonyos bőrét. Azok a gondolatok, hogy a csókot hamar befejezi, és megy, elvesztek az idő ködében. Egyre határozottabb mozdulatokkal támadta a még mindig zárt ajkakat. Erős nyelve utat tört egy óvatosan megnyíló kis résen. Fölkutatta a bátortalan nyelvet, majd játékba hívott.

A leány úgy érezte, ködben úszik, egyre távolabbról érzékelte a tarkójára simuló erős kezet, a férfi nyelvének ritmusos lökéseit. Forró hullám ölelte körül, öle önálló életre kelt. Könnyűnek érezte, hogy az erős testhez simuljon, hogy megfogja a fölé magasodó ember vállát. Amikor a férfi elhúzta a száját, és fejét a vállgödrébe simítva átkarolta, elvarázsoltan, gyöngéd csókokkal illette a napsütötte, erős nyakat, semmit sem sejtve arról, hogy a lovag füle alatti terület milyen érzékenyen reagál ezekre a futó csókokra.

A férfi mély, a leányka hasában megálló hangon fölnyögött, szája újra lecsapott a leányéra. A leány nem volt fölkészülve a csókra, amit ekkor kapott, de a férfit is váratlanul érte a saját fülében dörömbölő vérének hangja. Egy idő után, és senki sem számolta, mennyi idő után, a lovag erőnek erejével tolta el magától a leányt.

– Veszélyes vagy, kishölgy! Az Isten mentsen meg minden férfit attól, hogy igazán megtanulj csókolni!

Hátat fordított, kilépett a folyosóra, és anélkül, hogy megtudakolta volna a leány nevét, és elárulta volna a sajátját, elsietett.

A leányka azt hitte, sosem látja többet, de a sors kereke mást forgatott ki. És most itt áll, a férfi a férje akar lenni, ő meg képtelen az igent kinyögni. Végül a lovag szólal meg újra, és töri meg az egyre kínosabb, hosszan beállt csöndet.

– Emlékszel az első, és eddig egyetlen csókunkra, kisasszonyom?

A kishölgy megint elpirul, bólint.

– Tudtál-e azóta valakivel gyakorolni? – évődik a férfi.

– Te is tudod, uram, hogy nem – emeli föl fejét a leányka.

Felnéz a férfire, és annak szemeiben meglátja a fölvillanó pajkos szikrákat.

– Ezúttal apád engedélyével csókot kérek a menyasszonyomtól. Az vagy-e, szívesen leszel-e az?

A leányzót, a szívét melegség önti el, mert a hang kedves, az arcon mosoly ül. És a mosoly mosolyt szül, a kedvesség kedvességet.

– Megállhat a szekered, uram.

– Megállhat?

– Meg, ha fölveszel.

– Jössz?

– Jövök.

Csak egy egészen kicsit csuklik el a hangja, egy egészen kicsit jön zavarba.

– Félsz?

– Picit. De akarlak, talán nem akkora erővel még, mint te engemet, de akarlak.

Ajkaik egymásra simulnak, a férfi szája hevesen csókol, a csókban érződik a már lassan egy éve kordában tartott vágy. Vad, és teljes megadást követel. Akadályt, ellenkezést nem talál, félig nyitott, puha ajkak mozdulnak az övé alatt. Hallja a leány apró nyögéseit, érzi a keskeny tenyeret a hátán, és csókja lassan megszelídül. Egyre gyöngédebb mozdulatokkal érintgeti a leányzó ajkait, fogait, nyelvét. Amikor szétváltak, lélegzetük nyugtalanul szeli át a hirtelen kialakuló távolságot. A férfi elmosolyodik, félig komolyan, félig talányosan hangzik, amit mond.

– Joggal félsz, kisasszony, a csődöröd nyugtalan, alig lehet kordában tartani, és talán túlzottan is kíván téged.

A leány tágra nyílt szemében ezer kimondatlan kérdés tükröződik.

– Talán, atyád joggal gondolja, várnunk kellene még egy fél évet az esküvővel. Telhetetlenségem félek, úgy megriaszt majd, hogy az a házasságunkat, annak egyenes útját kanyarintaná hepehupás dűlőútra.

– És tudnál még várni, uram?

A leány látta, hogy a férfi megrágja magában a választ.

(folytatjuk) 

Nagyon rövid, de holnap pedagógus-minősítésem van, alig élek. :-) Drukkoljatok. :-)